Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Törökországra most is számíthatunk a békeerőfeszítések tekintetében

Szijjártó Péter: Törökországra most is számíthatunk a békeerőfeszítések tekintetében

Megállapodtunk, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradunk és egyesítjük erőinket, hogy a nemzetközi szervezetekben is végre lehessen beszélni a békéről, ne csak a háborúról – írta Facebook oldalán Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel.

Törökországra most is számíthatunk a békeerőfeszítések tekintetében – erről írt a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az Ukrajnában zajló háború során egyetlen ország tudott eddig sikeresen közvetíteni és ez Törökország volt, nekik köszönhetően jött létre korábban a gabona-megállapodás.

A külügyminiszter kiemelte: Megállapodtunk, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradunk és egyesítjük erőinket, hogy a nemzetközi szervezetekben is végre lehessen beszélni a békéről, ne csak a háborúról

– tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. Magyarország a NATO csúcstalálkozóján is az ukrajnai tűzszünet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdése mellett fog érvelni, ugyanis ha nem sikerül gyorsan véget vetni a háborúnak, akkor brutális eszkalációs veszéllyel kell szembenézni. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondta Washingtonban – számolt be róla az M1 Híradója.
PestiSracok facebook image

A tárcavezető a NATO-csúcstalálkozóra érkezve arról beszélt, hogy a katonai szervezet az egyik legnehezebb időszakát éli, hiszen újra a hidegháborús hangulat uralja a világpolitikát.

– szögezte le Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.