Pesti Srácok

Szijjártó: Sikeres a kormány válságkezelése, több ezer munkahelyet megvédett

Szijjártó: Sikeres a kormány válságkezelése, több ezer munkahelyet megvédett

Sikeresnek bizonyult a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csillapítását, a tömeges munkanélküliség megelőzését célzó magyar kormányzati stratégia – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A tárcavezető a NATURTEX vállalatcsoport új szegedi gyártó- és irodaépületének átadásán vett részt. A 3,8 milliárd forintos fejlesztéshez az állam 1,4 milliárd forint támogatást nyújtott, amiért cserébe a cég kötelezettséget vállalt 164 munkahely megőrzésére, illetve 150 új munkavállaló foglalkoztatására. A projekt eredményeként a világ több mint 40 országában jelen lévő, 85 százalékos exporthányaddal rendelkező NATURTEX éves kapacitása mintegy 40 százalékkal bővül. Beszédében kiemelte, hogy a koronavírus-világjárvány miatt "egyedülálló" volt az elmúlt időszak, amilyenre a "mi nemzedékünk életében nem igazán volt még példa".

Leszögezte: fentiek egyértelműen a tömeges munkanélküliség megelőzésére, az emberek munkában tartására összpontosító magyar stratégia sikerességét bizonyítják. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban a családi tulajdonban lévő, vidéki vállalkozások, amelyek a világpiacon is egyre versenyképesebb termékeket állítanak elő. Az ilyen társaságokat a "jövőbeli gazdasági növekedés zálogainak" nevezte, mondván, azok mindig szem előtt fogják tartani a helyi közösségek érdekeit. A miniszter arról is beszámolt, hogy a magyar textilipar termelési értéke az idei év első nyolc hónapjában 13 százalékkal nőtt, s az ágazat több mint 43 ezer embernek ad munkát az országban. Végezetül pedig közölte, hogy Csongrád-Csanád megyében az utóbbi másfél évben harminc beruházás indult meg a kormány által a legnehezebb időszakban meghirdetett támogatási programnak köszönhetően, összesen 15 milliárd forint értékben. Ehhez az állam hatmilliárd forintot biztosított, ami hozzájárult 4700 munkahely megóvásához.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.