Pesti Srácok

Szijjártó: újraépül a magyar-amerikai kapcsolatok politikai pillére

Szijjártó: újraépül a magyar-amerikai kapcsolatok politikai pillére

Az amerikai külügyminiszter budapesti látogatása azt jelzi, hogy újraépül a magyar-amerikai kapcsolatrendszer politikai pillére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A demokrata adminisztráció elhanyagolta a közép-európai térséget és a magyar-amerikai kapcsolatokat csupán a védelmi együttműködési pillér tartotta életben - jelentette ki Szijjártó Péter. Mint elmondta, a Mike Pompeóval folytatott tárgyalások egyik fő témája a két ország közötti védelmi együttműködés volt, amelynek kereteit egy 1997-ben aláírt, mára elavult szerződés rögzíti. Egyetértettek abban, hogy szükséges ennek megújítása. A dokumentum szövegét, amely a többi között rögzíti az amerikai katonák magyarországi tartózkodásának jogi kereteit, másfél év tárgyalás után a múlt hét végén véglegesítették, ezért az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé kerülhet - fűzte hozzá a miniszter.

Ugyancsak előrehaladott tárgyalások folynak egy amerikai közép-hatótávolságú védelmi rakétarendszer beszerzéséről. Ez hozzájárulna Magyarország biztonságának erősítéséhez - mondta Szijjártó Péter. Arról is szólt: Ukrajna esetében megértést kért Mike Pompeótól, kinyilvánítva, hogy Magyarország semmilyen geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni a kárpátaljai magyarság sorsát. Szijjártó Péter közölte, a tárgyalások során felhívta amerikai partnerének figyelmét arra, hogy Magyarország ukránbarát politikát folytat, hiszen támogatta Ukrajna uniós társulási megállapodását és gázt is szállít Ukrajnába. Eközben az ukrán vezetés magyarellenes vonalat képvisel - jelentette ki.

A tárgyaláson - folytatta - szóba kerültek energetikai kérdések is. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország már minden olyan "házi feladatot" teljesített, amely lehetőséget teremt arra, hogy Oroszországtól eltérő forrásból tudjon gázt vásárolni. Vagyis rendelkezésre állnak ennek az infrastrukturális és jogi feltételei. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte Mike Pompeót, járjon el annak érdekében, hogy az ExxonMobil kezdje meg a romániai gázmezők kitermelését. Ez éves szinten Magyarország részéről 4 milliárd köbméternyi gáz vásárlására nyitna lehetőséget, amely csaknem fele az éves fogyasztásnak. Ugyancsak van lehetőség gázszállításra a horvátországi LNG-, vagyis cseppfolyósgáz-terminálból. Szijjártó Péter szerint ezzel az a probléma, hogy a horvát féltől 50 százalékkal drágább szállítási díjra vonatkozó ajánlatot kaptak, mintha a jóval távolabb lévő Rotterdamból érkezne a gáz. Ez nyilvánvalóan egy gazdaságilag versenyképtelen ajánlat - mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?