Pesti Srácok

Szijjártónak helyre kellett tennie a pökhendi svéd külügyminisztert

Szijjártónak helyre kellett tennie a pökhendi svéd külügyminisztert

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben. Mint a külügyminiszter utalt rá, Svédországnak régóta nem sikerült összehozni a bevándorláspárti kormányt, a megosztottság tehát nem Magyarországra jellemző.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy a Dagens Nyheter svéd országos napilap internetes felületén csütörtökön megjelent interjúban Margot Wallström egyebek mellett azt mondta, hogy Magyarország problémás. Magyarország számos alkalommal egyedül akadályozza meg az EU-t abban, hogy egységes hangon szóljon.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter válaszában hangsúlyozta, a svéd bevándorláspárti kormány belpolitikai bizonytalanságba kormányozta Svédországot, jelenleg nem lehet tudni, hogy mikor lesz új kormánya Svédországnak, Margot Wallström mégis fontosnak érzi, hogy Magyarországot kritizálja. Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar emberek egymás után harmadszor választották meg nagy többséggel az Orbán-kormányt, a stabilitás nagy érték egy ilyen kihívásokkal terhelt időszakban. A miniszter szerint a bevándorláspárti svéd külügyminiszter Magyarországon kéri számon Európa egységét, miközben a saját hazája megosztott.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a miniszter.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.