Minden nemzetét szerető, tisztelő politikusnak kötelessége kiállni a hazájáért, és védeni a szabadságot, a szuverenitást; ezt példázzák az 1848-as események is – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a szlovákiai Pozsonypüspökiben vasárnap.
Az Országgyűlés volt elnöke közleménye szerint a megemlékezésen kiemelte: az 1848-as események is mutatják, hogy vannak olyan történelmi helyzetek, amikor ki kell állni a nemzet jogaiért. A miniszterelnöki főtanácsadó a Csemadok pozsonypüspöki alapszervezetének meghívására érkezett a szlovákiai településre, ahol a szabadságharcban megsebesült és később Pozsonypüspökiben letelepedett lengyel szabadságharcosra, Kutsera Józsefre és rajta keresztül az 1848-as eseményekre emlékeztek. Szili Katalin a beszédében arra hívta fel a figyelmet: az ott harcoló lengyel légiók már akkor kifejezői voltak a ma is élő és a két népet összefogó lengyel–magyar barátságnak.
1848 március idusa máig értékes példával és értékkel bíró napja a magyar nemzetnek, amikor egy új időszak kezdődött történelmünkben. A feudális társadalmi-gazdasági rendszert polgári alapokon nyugvó, modern berendezés váltotta fel. Március 15-e egyben a polgári nemzetfelfogás születésnapja is
– hangsúlyozta közleményében. Kitért arra, hogy éppen 176 éve, március 3-án hangzott el a pozsonyi országgyűlésben Kossuth Lajos nagyhatású beszéde, amely a későbbiekben elfogadott reformokat megalapozta.
A rendezvényen, amely Kutsera József sírjának koszorúzásával zárult, részt vett a lengyel és a magyar katonai attasé is – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
füredi46
2024-03-04 at 11:21
Hányják az epét a nyuggeres komcsik (volt munkásőrök?), ledobja az agya az ékszíjat – írja az egyik -, ami az ócska firkálmánya alapján valóban hihető. Na már, ha van agya és nem csak ékszíja.
És ők ócsárolják Szili Katalint…Náluk a pofátlanságnak tényleg nincs határa. A “jó” öreg komcsik, a kádári nosztalgiás elvtársak. Szili Katalin legalább belátta – nem úgy, mint az itt is firkálgató néhány megrögzött ballibsi -, hogy rossz oldalon volt és elmenekült. Van ilyen. A Damaszkuszi úton még mindig nagy a forgalom és nem csak karrierből menetelnek ott sokan, hanem őszinte megbánásból, áttérésből, mint Pál apostol. Belátva, hogy rossz oldalon álltak, hamis, hazug hitet követtek. Dícséret illeti Szili Katalint, hogy rájött: hazugok, gyűlölködők, haszonlesők, Gyurcsótány-féle alja alakok közé keveredett, s tőlük menekülnie kell. Ő már a Kövér László elleni aljas hazugsággal és sunyi támadással sem értett egyet 2002-ben (“köteles beszéd”), s mindig hazafias szellemű, igaz magyar ember volt és hívő. Rájött, hogy korpa közé keveredett és elmenekült. Gratula neki!(Ja, és ő nem olyan kaméleon, képmutató és ócska nímand volt, mint a “disznófejű”, nagypofájú és velejéi hazug Csintalan elvtárs.)
andras
2024-03-04 at 07:15
T.rex
Nem az a kérdés, hogy kommunista vagy nem kommunista, hanem hogy becsületes hazafi vagy egy hazaáruló. Nekem semmi bajom nincs a másikkal, ha másképp, de a magyarságért küzd. Szili Katalin lehet régebben másképp gondolkodott, de sosem tévesztette szem elől a magyar ember érdekeit. Nekem azokkal van bajom, akik idegen zsoldban a magyarság ellen küzdenek a parlamentben.
T.rex
2024-03-03 at 20:32
2 ÉNAKI /A kommunista ,kommunista és nem változik,de ha pénz szagot érez, átalakul!Nincs énnekem semmi bajom a hölgyel ,azt leszámítva hogy komcsi! Így is fogok rá tekinteni mindig!
T.rex
2024-03-03 at 20:20
vidar / Jó, legyen ahogy írod! Sajnos nem a véletlen műve, hogy Szili Katalin neve hallatán,egynémelyünknek görcsbe ugrik a gyomra!Bár a példa lehet hogy rossz,de óhatatlanul beugrik a “jó”náci, meg a rossz náci esete! Albert Speer eltudta játszani a jó nácit Nürnbergben, ezért nem lógott, megúszta húsz évvel!A helyettesét (!)felakasztották!De mondom ,ez egy szélsőséges példa!
2 ÉNAKI
2024-03-03 at 20:06
Szili Katalint nincs miér bántani. Az Öszödi beszéd utàn szakított a gyurcsányistàkkal.Az akkori pletykák szerint többek.közott őt is meggyanúsitották az öszödi beszéd kiszivàrogtatásával. Sok minden vezethetett oda,hogy új,jobb útra tért. Aztóta bizonyítja hűségét,elkötelezettségét,az újonnan vállalt politikai kiállásáért. Sokat tett a kűlföldi magyarságért,a kettős állampolgàrság szervezéséert. A Miniszterelnökünk tanácsadója.Sok komcsira ráférne az átkeresztelkedés.
vidar
2024-03-03 at 18:44
Ideje befejezni a Szili Katalinnal való kötözködést. Elmúlt az az idő. Aki ezt nem veszi tudomásul, az földhözragadt, egy fabatkát nem ér.
csakafidesz
2024-03-03 at 18:28
Egy kommunista ne játssza meg, hogy szereti a hazáját és szereti a magyarokat.
andras
2024-03-03 at 18:17
T.rex
A 2004-es kettős állampolgárságú népszavazáson is a MAGYAROK oldalán állt. Neki fontosabb volt Magyarország, mint a gyűlölködés. Lehet, hogy hosszú utat járt be, de révbe ért nálunk.
2 ÉNAKI
2024-03-03 at 17:52
Kommunisták figyelem! Ajánlatos lenne Szili Katalin szavait megfogadni,mert ugye minden nemzetét szerető politikusnak,kötelessége kiállni a hazàjáért.Sokunkkal Ő is ezt teszi.
T.rex
2024-03-03 at 17:45
Orientál /Teljesen eltértél a tárgytól!Egy huszáros vágással visszatérve Szili Katalin személyére és arra ami volt,ill.ami lett!MSZP oszlopos tagja, parlamenti képviselő és parlament elnöke, Medgyessy,gyúrcsótány regnálása alatt+vérbő kommunista! Nagyon kevésen múlot, hogy gyúrcsótányék ajánlására(!) nem lett közt.elnök(hála Istennek!).Aztán hipp-hopp a konzervatív oldalon “találja magát”!A többit tudjuk.
Orientál
2024-03-03 at 17:19
Van miért tartózkodnunk a balliberális zöld ellenzéki politikától ezt nem csak az utóbbi szinte 9 évnyi politikájuk bizonyítja mert ők nekünk magyaroknak Gyurcsányuk által azt üzenték hogy ellehet innen menni és ez a Gyurcsány a balliberális zöld csicskáival együtt erre rákontrázva akar rengeteg 100ezer élősködő parazita muszlim és egyéb gazdasági migránst a helyünkre telepíteni.
T.rex
2024-03-03 at 17:12
Vannak érdekes, meg nem magyarázható döntések az életben!Szili Katalin döntése ilyen (na meg Orbáné),egyben saját magát minősíti…(pénz szagot érzek)!
Orientál
2024-03-03 at 17:10
kolbászos kifli2024-03-03 at 16:56 Mára már az agyadat te ledobtad mert hazaárulóként nem veszed azt figyelembe hogy Szili Katalin azt a baloldalt képviselte akik némileg a haza megmaradását képviselték és ezeket a politikusokat száműzték az mszp-ből és az szdsz-ből is. Őket sok éve a balliberális zöld pártokból kitúrták. Mivel a jellemtelen hazaáruló kapzsian telhetetlen Gyurcsány-Dobrev klán irányítja a balliberális zöld politikát tehát a pártokat.
kolbászos kifli
2024-03-03 at 16:56
Az agyam ledobja az ékszíjat ilyenkor. Mégis mi lehet az az ok, ami miatt a népszerű, sikeres Fidesz-KDNP-nek szüksége van egy leivitézlett, posztkommunista politikusa, de nem is akárhogy, hanem KDNP-s PÁRTTAGKÉNT?!
A meghurcolt Magyar Közösség tagjai, akik gyakran életüket tették kockára a gyilkos eszmék elleni harcban, mit szólnának odaföntről?
matrix
2024-03-03 at 16:35
A SOROS 1$ árulóknak nincs hazájá csak a soros GAYROPA eu értékek !
SOROS GAYROPA EU értékek = gendermeleg és multi kulti önkéntes KVOTA RABSZOLGA !