Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Haumann Pétertől

null

A család, pályatársak, barátok, kollégák, tisztelők vettek végső búcsút Haumann Pétertől pénteken a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas, a nemzet színészének megválasztott művész 81 évesen, hosszú betegség után hunyt el május 28-án.

MTI

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagját, akire az MMA mellett a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Fővárosi Önkormányzat is saját halottként tekint, a katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatták a Makovecz-ravatalozóban.

PestiSracok facebook image

- mondta Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, aki Ugron Zsolna író sorait olvasta fel.

Mint kiemelte, Haumann Péter művészetével és emberségével emelkedett a legnagyobbak, a nemzet színészei közé, örökre. Hozzáfűzte: végtelen jókedvvel, türelemmel fogadta a közönség rajongását és tiszteletét, alázattal hivatása megpróbáltatásait.

"Egész életében kitartóan és rendületlenül kereste a jót, az emberit, és amire rálelt, rögtön tovább is adta családjának, barátainak, pályatársainak és a nézőknek" - hangsúlyozta Rudolf Péter. Felidézte az elhunyt egyik utolsó interjúját, amelyben Haumann Péter elmondta: "a fene se gondolta volna, hogy a Hupikék törpikék legalább olyan érvénnyel merül fel, mint a III. Richárd". Ezek ugyanolyan érvényű alakítások voltak, mint az Indul a bakterház Patása, A fösvény Harpagonja, a Három nővér Olgája és a Vízkereszt Malvoliója.

Beszédében a pályatárs úgy fogalmazott, hogy Haumann Péter útját reflektorok világították, mi pedig megérthettük: azért él fényben, mert minden rá vetülő fénynyalábot felerősítve, megsokszorozva sugárzott tovább. "Egyidejűleg volt művész és polgár" - mondta.

Fotó: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.