Pesti Srácok

Szlávik János: már kiderült volna, ha baj lenne a kínai vakcinával

Szlávik János: már kiderült volna, ha baj lenne a kínai vakcinával

Szlávik János szerint már kiderült volna, ha baj lenne a kínai oltással. A Dél-Pesti Centrumkórház infektológusa az RTL Klub Reggeli műsorában beszélt arról a koronavírus elleni vakcinákról, de szóba jött az is, hogy valószínűleg hazánkban is hódit a vírus brit mutánsa.

Úgy tűnik a vírus állandóan változik, de az oltóanyagok jók. Mindenképpen az a törekvés, hogy minél hamarabb minél több embert oltsunk be – fogalmazta meg Szlávik Az infektológus főorvos továbbá megfogalmazta, egyelőre kénytelenek az orvosok válogatni az oltóanyagok között korosztály, illetve krónikus betegségek szerint. Azt is elmondta, az, hogy húsvétra kétmillió embert beoltsanak az kizárólag a vakcina érkezésétől függ. Azonban az is közrejátszik az oltottságban, hogy meg kell győzni az embereket arról, hogy a kínai vakcina biztonságos. Harmincmilliónál jár a kínai vakcinával való átoltottság. Azért harmincmillió esetből kiderült volna, ha valami probléma lenne vele – fogalmazta meg a főorvos a kínai vakcinával kapcsolatban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.