Pesti Srácok

Szlovák maffiózó fenyegette meg Gyárfás Tamást a Fenyő-ügy miatt – Elkapták a zsarolót!

Szlovák maffiózó fenyegette meg Gyárfás Tamást a Fenyő-ügy miatt – Elkapták a zsarolót!

A PestiSrácok.hu információi szerint a magyar rendőrség a napokban elfogta a több alvilági leszámolás miatt is életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Jozef Rohác korábbi bűntársát, Imrich K-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly szeptemberben a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban megzsarolta a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét, Gyárfás Tamást, a húsz éve agyonlőtt médiacézár legnagyobb üzleti riválisát.

A nyomozás szálai a Budapest XII. kerületében, az Istenhegyi úton található RW Medical magánklinikáig vezetnek vissza, ahol értesüléseink szerint egy hete a tulajdonost, Imrich K-t kereste a magyar rendőrség. Egy, önmagát megnevezni nem kívánó, ám az ügyet jól ismerő személy a PestiSrrácok.hu-nak elmondta, a történet előzménye, hogy az Aranykéz utcai robbantás miatt jogerősen elítélt Portik Tamás és védője tavaly augusztusban perújítást kezdeményezett a négy halálos áldozattal járó merénylet ügyében arra hivatkozva, hogy a fekete sereg életfogytiglani fegyházra ítélt egykori vezetője, Magyar Róbert azt állította, a robbantás végrehajtásával vádolt, majd szintén jogerősen elítélt Jozef Rohác neki a börtönben elárulta, nem Portik Tamás volt a merénylet megrendelője.

A jogerős ítélet szerint Rohác lőtte agyon Fenyő János médiavállalkozót. Fotó: Mészáros Péter/Ps

Önmagának mondott ellent

PestiSracok facebook image

Forrásunk hozzátette, ezzel párhuzamosan Rohác és védője is megszólalt a sajtóban és a Portik-féle törekvésekkel összehangolt nyilatkozatot tettek. Rohác például, miután a BV-intézet vezetőjétől nem kapott engedélyt arra, hogy a Hír TV-nek nyilatkozzon, felhívta a vele letartóztatása óta kapcsolatot tartó, Szlovákiában élő bátyját, Stefan Rohácot, akivel már korábban megbeszélte, hogy beszélgetésüket rögzíti és azt eljuttatja a Hír TV-nek. A felvételen a szlovák bérgyilkos közölte, hogy az Aranykéz utcai robbantás ügyében a bizonyítékokat manipulálták és a robbantás hátterében az ukrán maffia és korábbi bűntársa, Jozef Hamala áll (az eredeti vád szerint a szlovák bűnöző vásárolta azt a Kis Polskit, amibe a bombát rejtették). A nyilatkozatot egyébként meglepő gyorsasággal, néhány órán belül bemutatták a Simicska TV-ben, akik megszólaltatták Stefan Rohácot is. Ő az interjúban megerősítette a testvére által elmondottakat, ami egyébként könnyedén cáfolható, hiszen Rohác évekkel korábban, a nyomozati szakban tett vallomásában még arra utalt, hogy a dunaszerdahelyi Fontana bárban 1999-ben kivégzett Pápay Tibor és bandája megbízásából hajtotta végre Hamala a bűncselekményt. Rohác ráadásul azt a tényt mind a tárgyalásain, mind a Hír TV-hez eljuttatott hanganyagon elhallgatta, hogy Hamalát a szlovák hatóságok gyanúja szerint éppen ő lőtte fejbe. A bíróság ugyan perújítási nyomozást rendelt el az 1998-as merénylet ügyében, ám Portikék kérelmét végül elutasították, mivel a Fővárosi Ítélőtábla arra a megállapításra jutott, hogy nincs olyan releváns adat, ami igazolná, hogy Portik helyett más személy lett volna a négy halálos áldozattal járó merénylet megbízója.

Portikék célja Gyárfás sarokba szorítása lehetett. Fotó: MTI/ Kovács Tamás

Üzenet Gyárfásnak

Visszatérve Rohác nyilatkozatához, abban a szlovák férfi kitért a perújításban nem érintett Fenyő-gyilkosságra is, hangsúlyozva, hogy - az ügyben egyébként meg sem gyanúsított - Portik ártatlan, majd egyre nyíltabb utalásokat tett a „valódi” megbízóra, akit később Gyárfás Tamás személyében nevesített is. A Fenyő Jánossal üzleti vitában álló Gyárfás neve a merénylettel összefüggésben ugyan jó ideje közszájon forog, de néhány hallomáson alapuló tanúvallomást kivéve érdemi bizonyíték nem került elő az úszószövetség egykori elnökével szemben. Forrásunk hozzátette, a rendőrség a fentebb taglaltak miatt azt feltételezte, hogy a jogerősen lezárult leszámolásos ügyek (Prisztás-ügy, Fenyő-gyilkosság, Aranykéz utcai robbantás) hiteltelenítése mellett az Energol-vezér és Jozef Rohác célja, hogy a sajtón keresztül történt üzengetésekkel megzsarolják Gyárfás Tamást.

"Elutasítás esetén tragédia fog bekövetkezni"

Éppen ezért a hatóság megkereste az úszószövetség egykori elnökét, aki tavaly november 27-én tett tanúvallomásában a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársainak elárulta, két hónappal korábban - egy előzetes telefonbejelentkezés után – a lakásán felkereste őt egy ismeretlen férfi, aki „egy fenyegető tartalmú írásos anyagot adott át neki”. A férfi anélkül, hogy megbízóját megnevezte volna, közölte Gyárfással, hogy később még jelentkezni fog a követelésekkel, ám „elutasítás esetén tragédia fog bekövetkezni”. Gyárfás kihallgatóival közölte azt is, hogy 2017. november 8-án postaládájába egy olyan „küldeményt” dobtak, „ami megerősítette az előzetes fenyegetést” .

Kőkemény szlovák maffiózó zsarolta meg Gyárfást

Értesüléseink szerint Gyárfás információi alapján az NNI zsarolás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el, amelynek során megállapították, hogy a Gyárfás Tamást megzsaroló személy azonos lehet azzal az Imrich K-val, aki kapcsolatban áll Rohác családjával, valamint testvérével, Stefan Roháccsal. Imrich K. nem ismeretlen sem a magyar, sem a szlovák hatóságok előtt, hiszen több hatósági dokumentum is igazolja, K. nem másnak, mint a felvidéki magyar maffia korábbi fejének, az életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Csernák Miklósnak a jobbkeze volt, de szoros üzleti és bűnözői kapcsolatban állt Jozef Roháccsal, valamint a 90-es évek második felében a több maffialeszámolás miatt is felelősségre vont Portik Tamással és a hozzá tartozó gazdasági szereplőkkel is.

Őrizetbe vették, majd hazaengedték

A – Gyárfás által később azonosított - szlovák férfit végül néhány napja, március 14-én, Magyarországon őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki, igaz, az ügyészség nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését, így Imrich K. hazatért Szlovákiába. Az ügy egyelőre itt tart és úgy tűnik, hogy a részben börtönben ülő, részben szabadlábon lévő bűnszervezet tagjainak kettős törekvése kudarcot vallott, hiszen -ahogy fentebb említettük – a perújítási eljárást a bíróság elutasította, a zsarolási kísérlet pedig lelepleződött.

Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?