Őrizetbe vette a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Robert Kaliňák korábbi belügyminisztert. A politikus 2006–2010 között, majd 2012–2018 között volt Szlovákia belügyminisztere a Fico-kormányokban, a második alkalommal pedig miniszterelnök-helyettes is. Egykori főnöke, Robert Fico neve is szerepel az eljárásban, ám őt egyelőre védi a képviselői mentelmi jog, amelynek felfüggesztéséről a parlamentnek kell szavaznia. A gyanú mindkettejük ellen bűnszervezet létrehozása. Célegyenesbe fordulhat a 2020 végén indult Tisztítótűz-akció, amely a tíz évvel ezelőtt kipattant Gorilla-ügy után ismét azt mutatja, hogy a végletesen korrupt szlovák politika a nagyvállalkozók kezében van.
A NAKA ma reggel vette őrizetbe Robert Kaliňákot, aki máig a Smer párt tagja. A szintén meggyanúsított Robert Ficót védi a mentelmi jog, habár a parlament többsége ezt vélhetően örömmel felfüggeszti majd. A bűnszervezet létrehozásán felül mindkettejüket adótitok megsértésével is gyanúsítják. A NAKA egyúttal letartóztatta Marek Para ügyvédet is.
A történések a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) által még 2020-ban indított Tisztítótűz-akcióval függnek össze. 2020. november 8-án magas rangú rendőrtisztek őrizetbe vételéről döntött a Specializált Büntetőbíróság: letartóztatták Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitányt, Peter Hraškót, a NAKA volt igazgatóját, és Róbert Krajmert, a NAKA korrupcióellenes egységének korábbi vezetőjét is. A gyanú szerint Norbert Bödör nyitrai vállalkozó irányította azt a csoportot, amelynek tagjain – beleértve Dušan Kováčik korábbi speciális ügyészt – rajtaütött másfél éve a NAKA bűnszövetkezet létrehozása és támogatása, hivatali jogkörrel visszaélés és korrupció miatt.
A maffia: nagyvállalkozók, politikai, rendőrségi és ügyészségi vezetők
Az ügyet egy Léva-környéki vadászházban készült titkos videofelvételek kiszivárgása robbantotta ki, amelyeken a Robert Fico, Robert Kaliňák, ifj. Tibor Gašpar, a volt rendőrfőkapitány fia, továbbá Norbert Bödör apja, Miroslav Bödör találkozói voltak láthatók és hallhatók. A korábban letartóztatott id. Tibor Gašpar volt rendőrfönököt egy idő után szabadlábra helyezték, és végül tizenegy személy ellen emeltek vádat tavaly decemberben bűnszervezet alapítása, fenntartása, támogatása, korrupciós bűncselekmények, hivatali hatáskörrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt.
A politikai elitet, rendőrségi és ügyészségi vezetőket, korrupcióellenes különleges nyomozókat és az alvilághoz bekötött vállalkozókat tömörítő bűnszervezettel kapcsolatos botrány már a sokadik hasonló Szlovákiában. A mindent elborító, felülről szervezett korrupción a rendőrség korrupció- és szervezett bűnözés elleni különleges egysége, a NAKA 2012-es létrehozása sem változtatott, hacsak nem annyiban, hogy azóta már a NAKA vezetőit is láthatóan beszippantották a Szlovákiát uraló közállapotok.
Ezekre jellemző, hogy a mostani ügy főszereplőjének, Norbert Bödörnek közeli szövetségese a 69 millió eurónyi (25,6 milliárd forint) hamis értékpapír kiállítása miatt 19 év börtönre ítélt Marián Kočner, akit számos további ügyben is vádolnak, köztük a Kuciak-gyilkosság megrendelését, valamint a főügyész, a főügyész-helyettes és a speciális ügyész meggyilkolásának megrendelését. A hamis értékpapírok ügyében vele együtt kapott szintén 19 év börtönt Pavol Rusko egykori gazdasági miniszter, aki pártjával, a liberális ANO-val része volt Mikuláš Dzurinda második kormánykoalíciójának. Emellett az első szlovák kereskedelmi televízió, a Markíza egyik tulajdonosa is ő volt korábban – a tévénél volt üzlettársa Sylvia Klaus-Volzová, akit Rusko a szlovák alvilág fejével akart meggyilkoltatni a vád szerint. Kočner és Rusko ügyvédje a most letartóztatott Marek Para volt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS