Szembejött a valóság a hurráoptimizmusnak és a sikerbe vetett töretlen hitnek. Szükséges dolgok ezek, csak nem pótolnak minden más munkát, amit egy pártnak el kell végeznie. A korábbi, zsinórban négy MKP-kudarc után most a bázisában döntően az MKP-ra épülő Szövetség is fennakadt a rostán, megint csak kívülről nézheti majd a szlovák parlament lenyűgözően impozáns épületét. A csalódás mellett nem szabad elhallgatni, hogy a vereség nem előzmény nélküli, és nem is váratlan.
A Szövetség kínkeserves megalakulásától fogva, a nyilvánosság előtt bemutatott bukdácsolását nézve ez az eredmény legfeljebb szomorú, de legkevésbé sem meglepő. Néhány hónapja, kampányidőszakra ráfordulva már áttekintettük, hogy az MKP, illetve utódja, a Szövetség több fontos esetben vétett jóvátehetetlen mulasztásokat. Aki viszont bármit bírált a működésben, azt a nagy nehezen kiizzadt egység bomlasztójának kiáltották ki. Ám most már talán megérett az idő a bírálatokra.
Legutóbb a Most/Híd 2020-as összeomlásakor az MKP előzékenyen felsegítette a földről évtizedes nemezisének a maradványát, leporolta a ruháját, majd egyenlő félként tárgyalóasztalhoz ültette ahelyett, hogy az erő pozíciójából megszabta volna neki az egyesülés, tehát a hidas csapat további politikai pályafutásának kereteit. Ezzel párhuzamosan szintén pozícióba engedte a Mózes Szabolcs és Orosz Örs vezette Összefogás nevű kamucsapatot, amelynek még akkora társadalmi bázisa vagy pártszerű háttere sincs, mint az éppen bedőlő Most/Hídnak. Most az is bebizonyosodott, hogy az általuk 2020 óta ígérgetett megújulás, fiatalos lendület is csak humbug – csupán a többnyire negyven év alatti életkorukat tudták hozzátenni a történethez, politikai teljesítményt nem.
Ennél általánosabb és hosszabb kifutású mulasztás, hogy a 2010-es első parlamenten kívül maradás után semmi olyat nem csinált az MKP, amitől visszakerülhetett volna. Bugár Bélát van miért kárhoztatni, de ő a 2010-es választásra kitalálta az embereivel, hogy miként lehet magyar politikusként, mégis az ellenfeleivé vált MKP-sok nélkül bejutni a parlamentbe. Akármilyen károkat okozott, ez egy újítás volt, teljesítmény. Az MKP semmilyen újítást nem tud felmutatni az azóta eltelt 13 évben, és félő, hogy gondolati síkon sem nagyon fogant meg ilyesmi nála.
Még a mostani választáson az MKP-t, a Most/Híd vékonyka hasadékát meg az Összefogást magába foglaló Szövetség is vegytisztán MKP-ként viselkedett, amennyiben az volt a kampányüzenete, hogy „szavazz ránk, mert mi vagyunk a magyarok, és a magyaroknak a parlamentben a helyük”.
Igazából sosem üzent mást ez a párt, csak régebben ez elég volt. Nincs okunk azt gondolni, hogy ne akart volna valami okosat kitalálni az MKP, illetve a Szövetség. Valószínűbb, hogy egyszerűen nem tudott. Próbálkozások meg kampányjópofáskodások persze voltak választásról választásra, de annyira betokozódott 2010-et követően az egész MKP-jelenség, hogy a hűségesen kitartó magtáboron kívül alig akadtak olyanok, akik egyáltalán kinézték a pártból, hogy rejlik még benne bármilyen lehetőség. Állandósult a 4 százalék körüli eredmény, miközben ennek a tábornak eszébe se jutott másra szavazni, másoknak viszont egyre kevésbé jutott eszükbe az MKP-ra.
De hol a többi magyar?!
Ez a kulcskérdés. Hol az ország többi magyarja a 8–9 százalékból, amikor szavazni kellene? Kétfelé vannak. Sokan otthon – ők nem mentek el szavazni, mert nincs olyan magyar párt, amelyik el tudta volna csábítani őket az urnákhoz. 2020-ban se volt, és most se. Pedig az MKP-nak ez lett volna a legfőbb dolga az elmúlt három évben. Nézzük a három évvel ezelőtti részvételi térképet!
Pirosító szlovák és halovány magyarlakta járások. A magyarok valamiért nem voltak olyan motiváltak akkor a szavazásra, mint a szlovákok, és nem voltak most se. Ezúttal a két legmagyarabb járásban a szavazatok felét se tudta begyűjteni a magyar párt. A nagyjából 70 százalékban magyarlakta dunaszerdahelyi járásban például a Szövetség csak 46 százalékot tudott elérni, amíg a Smer és a belőle néhány éve kivált Hlas együtt 19 százalékot vitt, a Progresszív Szlovákia 13-at.
Az is lehet persze, hogy a választókban van a hiba, de minden pártnak olyan terepen kell megélnie, amilyen választói vannak.
A magyarok valamiért nem mennek el olyan arányban szavazni, mint a szlovákok. Ez régebben éppen ellenkezőleg volt, a 2000-es évekig azért tudott a magyarság népességarányánál is jobb eredményeket szállítani az MKP, mert a magyar választók rendkívül fegyelmezetten eljártak szavazni. Aztán a Bugár-féle pártütésnél ez megtört.
Aztán lehet hibáztatni a magas részvételt is, csak hát azok a szlovákok, akik elballagtak az urnákhoz, nem vétettek semmilyen demokratikus vagy erkölcsi játékszabály ellen, sőt éppen azokat tartották be.
Az, hogy a magyarok nem tettek ugyanígy a magyar párt vonatkozásában, valószínűleg annak tudható be, hogy nem kaptak megfelelő ajánlatot, illetve nem láttak olyan magyar pártot, amely rászolgált a bizalmukra. Nem külső okokat kell keresni, hanem mobilizálni a potenciális választókat. Ha ez nem megy, akkor csinálja más!
Az elmúlt ciklusban voltak, és most is lesznek magyarok a szlovák parlamentben, csak nem magyar párt színeiben. (fotó: TASR)
Akadálytalanul halászhatták a magyarokat a szlovák pártok
A magyarok másik része a szlovák pártokhoz ment. Matovič elvitte a Fico-elleneseket, Fico elvitte a stabilitásra vágyókat, a Progresszív Szlovákia elvitte a globalista mákonyra fogékonyakat, a Republika elvitte azokat, akiknek a lakhelyén a cigánykérdés jelenti a legfőbb gondot. Sok pártnak van olyan üzenete, amellyel a magyarokra is rámozdulhatott. És mit csinált ez ellen a Szövetség?
Semmit. Azt ragozta, hogy ők a magyar párt, ezért a magyarok szavazzanak rá. Nem értette meg, hogy azok a magyarok, akik nem rá szavaznak, azok nem nemzetiségi alapon szavaznak.
Pedig lett volna lehetősége megszólítani őket. A pártegyesítés az örökös marakodás helyett szólhatott volna arról, hogy finoman eltérő véleményeket fogalmaznak meg a platformok a különböző ízlésű választóknak. Az Összefogás platform például felvállalhatta volna a tagjai szellemiségéhez közelebb álló liberális nézeteket, az etnikai politizálás kereteit megtartva. A Most/Híd beszélhetett volna higgadtan az atlanti kapcsolatokról ahelyett, hogy minden adódó alkalommal a globalista hűségesküjét meg a genderjogokat szajkózta. Így lett volna egyáltalán értelme az egyesített, sokarcú magyar pártnak, de pont ezt nem sikerült kihozni belőle.
Kapaszkodtak a saját illúzióikba
A 2009-es, Bugár Béla által megszervezett pártütés következményei beláthatatlanok lettek, már Bugár sincs sehol a politikában, de a bizalmat sikerült kiölni vele a választókból. Az MKP-ban pedig nemcsak a párt hűséges és nemzetileg elkötelezett része maradt, hanem a kevésbé kreatív is.
Nem tudtak mit kezdeni az új helyzettel; hiába bizonyosodott be 2010-ben, 2012-ben, 2016-ban és 2020-ban, hogy amit csinálnak, az nem elég, nem jó, nem csináltak mást, mert nem tudták, hogy mit és hogyan kéne. Ahhoz viszont ennek ellenére ragaszkodtak, hogy ők csinálják.
A választási éjszaka törvényszerű kísérői a szomorú arcok az MKP-székházban. A pártlogó gyakrabban cserélődött, mint az arcok. (fotó: TASR)
Az okok keresésénél ennek kéne előbb felbukkannia, nem a magas részvételnek. A listára feljutott, húzóembernek remélt új nevek, fiatalok is jobbára beleszürkültek gondolkodás és cselekvés szintjén ebbe a miliőbe, mert annyi ráhatásuk nem volt, hogy ezt a lomha szervezetet elforgassák egy kicsit. Ez alól Gyimesi György a kivétel, aki a médiamegjelenésében és a kampányában is egész más dinamikát képviselt, mint a megszokott MKP-s, de önmagában ő sem volt elég.
Mindenből másik kell
Hogy mi lenne elég, azt kell megfejteniük azoknak, akik a megürülő helyekre ülnek. A megfejtésnek tartalmaznia kell a modern politika folyamataihoz igazodást, életképes stratégiát, működő témák felderítését, azokhoz értő emberek összeszedését, működő üzenetek megfogalmazását, és a helyzet realista megközelítését az elmúlt 13 év megalapozatlan kincstári optimizmusa helyett. És persze jelentenie kell a földindulásszerű személyi változtatásokat az egymás után öt csúnya kudarcot elérők vonatkozásában.
Többen elmondták a Szövetség befolyásos tagjai közül, hogy folytatni kell, hogy az eredmény azt mutatja, szükség van erre a pártra, ugyanakkor az is elhangzott, hogy a politikai kultúra azt kívánja, a hétfői elnökségi ülésen mondjon le a vezetőség. Valóban ezt kívánja a politikai kultúra, csakhogy itt sokkal többről van szó. Indokolt egy teljes sorcsere a felső rétegben – nem bosszúból, hanem mert az eddigiek látványosan nem boldogulnak a feladattal. Sem a régiek, akik 2010 óta vagy még régebben ott vannak, sem azok, akik később csatlakoztak be, de ahelyett, hogy lendületet hoztak volna, szellemiségben, iramban, hozzáállásban idomultak a meglévő csapathoz.
Nem vérfürdő kell, hanem teljesen új működés, új gondolatmenetek, új stratégia, új kommunikáció a választókkal, és olyan emberek, akik erre képesek.
Ha nem lesznek, akkor ennek a pártnak annyi. Lehet, hogy már így is.
Vezető kép: Ma7
Facebook
Twitter
YouTube
RSS