Szakad a Felvidék, vége a befogott orrú egységnek
Mi történik Szlovákiában? A belső marakodáson egyszer, majd még egyszer megbukó koalíciós kormány, aztán a megbukó kisebbségi kormány, végül a megbukó ügyvezető kormány, hogy az előrehozott választásokig hátralévő négy hónapra jöjjön egy szakértői kormány. Kínos? Az hát! De nem sokkal jobb a helyzet a szlovákiai magyar politikában sem, ahol megállapíthatatlan, hogy éppen az utolsó hitelességi pontjaikat játsszák el a másfél-két évtizede lecserélhetetlen, bukott figurák, vagy esetleg biztatóbb irányba mozdulnak a dolgok a mostani pártszakadással. Ennek oka, hogy az egyetlen, még mérhető támogatottsággal rendelkező magyar párt, az MKP a felvidéki politika Pierre Richard-ja: bárgyú hülyeként bukdácsol, semmit sem csinál szándékoltan, aztán mégis megeshet, hogy a kilátástalan csetlés-botlás közben tök véletlenül elpusztít mindenkit, aki – persze a tudtán kívül – az életére tör.
A sok-sok nehéz kompromisszum árán, 1994 után egyesített felvidéki magyar politika 2009-ben szakadt szét, amikor a leváltásán megsértődött korábbi pártelnök, Bugár Béla vitte a Magyar Koalíció Pártjából (MKP) a tagság egy kis részét, a gazdasági holdudvar egészét, a médiahátszelet és a magyar választók valamivel több, mint felét. Ez pont elég volt ahhoz, hogy új pártja, a szlovákokkal való önfeladó együttműködést hirdető Most/Híd bejusson a parlamentbe a 2010-es választáson, az MKP viszont éppen az 5 százalékos küszöb alatt maradjon.
Utóbbi már 13 éve nézi kintről, vágyakozva a parlament ajtaját, mivel sem az első, sem a második, sem a harmadik, sem a negyedik választási kudarcából nem volt képes levonni semmiféle szellemi és szervezési természetű következtetést, sőt ha jobban megnézzük, igazából személyit is csak alig-alig. A parlamenti jelenlétet egyre inkább egy letűnt, boldog aranykor misztikus emlékévé gyúrta át, amelynek visszatértében kincstári optimizmussal reménykedik, és folyton arról beszél, ám a bejutásért a fapados etnikai politizáláson (értsd: mi vagyunk a magyar párt, úgyhogy szavazz ránk, ha magyar vagy) túl semmit sem tett.
Közben pedig főellenséggé magasztalta fel az imádott–gyűlölt Bugár Bélát és pártütő cimboráit. Ez olyannyira rögeszméjévé vált a menet közben Magyar Közösség Pártjává átcímkézett MKP-nak, hogy komoly lehetőséget szalasztott el, amikor az igencsak turbulens szlovák pártokrácia a mélybe rántotta a Most/Hidat.
A 2020-as választáson már mindkét párt lemaradt a parlamenti mandátumról, csakhogy nagyon más helyzetben. Az MKP hozta a 2010 óta rendszeres, 4 százalék körüli eredményét, a tagság pedig enerváltan vette tudomásul, hogy a parlament ezúttal se lett meg, de a magyarlakta vidékek települési, járási és megyei önkormányzataiban tartott pozíciók, az alapszervezetek sűrű hálózata, na, meg persze a magyar kormány támogatásai életben tartják a pártot, aztán négy év múlva már biztosan csoda történik, hiszen annyira, de annyira akarják. A Most/Híd ezzel szemben az addig 6-8 százalékos, biztos parlamenti helyzetéből zuhant alá mindössze 2 százalékra (elbukva az állami támogatást is), majd közvetlenül a választás utáni mérések szerint 1 százalék alá, tehát politikai súlyát tekintve, lényegében megszűnt.
Semmihez sincs bátorság
Első ízben nem került be egyetlen magyar nemzetiségi alapon szerveződött párt sem a szlovák parlamentbe, ami sokkoló hatású volt. Ismét erőteljesen felvetődött hát a magyar pártok egyesítésének vágya, csak immár nem egy politikabefolyásoló, 10-12 százalékos erő érdekében, mint a '90-es években, hanem a sokszorosan bukott politikusokat a parlamenti székektől elválasztó, nyomorult 5 százalékos bejutási küszöb megugrása végett.
Az MKP az évtizednyi kudarca ellenére kijelenthette volna, hogy a magyar pártok közül csak ő rendelkezik mérhető támogatottsággal, még ha az is csekély, úgyhogy be lehet fáradni az MKP-ba a földszinti bejáraton, elfogadva a párt szabályait és értékrendjét, vagy pedig csendben ki lehet múlni egyedül.
Nem ez történt. Az MKP-ban nem volt meg a tartás és a bátorság, hogy úgy kezdjen tárgyalni az egyesülésről a Most/Híd maradványával, mintha hajótörötteket venne fel, hanem létező pártként kezelte, amitől a Most/Híd maradványai valóban elkezdték újra elhinni, hogy ők egy létező párt. Ezzel egészen szürreális pávatáncba kezdett a két fél, teljesen hülyét csinálva magukból, hiszen a nyilvánosság előtt lefolytatott, több, mint egyéves egyesülési folyamat inkább hasonlított hisztikkel és ajtócsapkodásokkal tarkított válóperre, semmint szövetkezésre. Ennek oka, hogy a személyi konfliktusokból eredő éles szembenállás, bő egy évtized alatt, a megváltozó világban egyre inkább az MKP nemzeti–konzervatív, illetve a Most/Híd atlantista–liberális értékvilága közti szembenállássá vált. A különbségek mostanra áthidalhatatlanok lettek, így 2020–21-ben már olyan pártok próbálták meg közös öltönybe gyömöszölni magukat, akiket az 5 százalékért remegésen kívül semmi sem köt össze. Nem csoda, ha nagyon bénán állt rajtuk az a Szövetség öltöny.
Az MKP-ban semminek sincs következménye
Az ősellenség Most/Híd életbe visszahozása csak az MKP egyik elképesztően kétbalkezes húzása volt. Az egyesülés felvetődésekor viszont magánakcióba lépett egy részben MKP-tagokból álló, kis csapat: elkezdtek aláírásokat gyűjteni egy új párt alapításához, furcsán hangzó indokuk szerint azért, hogy önálló pártként katalizátorai és közvetítői legyenek a magyar pártok egyesülési tárgyalásainak. Még bizarrabb, hogy nemcsak nem lett semmiféle következménye az MKP-ban az újabb, kis pártütésnek, hanem egy évtizedek óta, máig az elnökségben ülő tagtól még hathatós segítséget is kaptak az aláírásgyűjtésben. Ez a társadalmi támogatottság és politikai teljesítmény nélküli csapat, az „Összefogás” ezzel a pártalapítós trükkel aztán egyenrangú, harmadik félként surrant oda fontoskodni a tárgyalóasztalhoz. A Most/Hídnak kapóra jöttek, mert lehetett velük gyengíteni az MKP súlyát a majdani közös pártban, az MKP pedig kellően bamba volt, hogy ezt is simán benyelje.
Képes volt a belső döntéshozásban fifti-fiftire, sőt a közvetlen pártvezetésben egyharmad–kétharmadra adni az arányokat a többiek javára egy olyan pártban, amelynek nélküle jóformán szavazója sem lenne. Egyszerűbben mondva: annyira erélytelen, képesség nélküli és gyáva az MKP, hogy politikai hullákból és senkikből csinált valakiket.
Azaz csak csinált volna, ha ez a rettenetes tákolmány egy pillanatra is komolyan vehető lett volna. A választók azonban nem értékelik a szappanoperát. A három pártból egyesített Szövetséget rendszerint az MKP 2021-es népszerűsége köré vagy inkább alá mérik a közvélemény-kutatók. Az egész egyesítési hajcihő annyira kellemetlen látvány volt, hogy még a sokak által várva-várt egység ünnepélyes bejelentéséből se tudtak akár pillanatnyi felhajtóerőt nyerni, sőt magát a bejelentést is elszerencsétlenkedték.
A vakszerencse kihasználásához is tök kéne
Az ezer sebből vérző történet hamar meg is bicsaklott. A kormánypárt OĽaNO berkeiben politizáló, Igor Matovič korábbi miniszterelnökkel is jó viszonyt ápoló Gyimesi György ügyesen használta ki a magyar pártok nélküli parlamentet, és sok médiaszerepléssel, a legjobban látszó magyar politikai tényezővé küzdötte fel magát Szlovákiában. A kormánypárt beomlásával egyidőben aztán elkezdett a Szövetség felé helyezkedni, míg végül meg is egyezett az MKP-sokkal a párt választási listájához való csatlakozásról. A hidasok zöme része ezt a mozzanatot jelölte meg végső okként, hogy kiugorhassanak a parlamentre esélytelen Szövetségből. Vannak, akik maradnak, így formailag talán nem szűnik meg a Most/Híd platform a Szövetségen belül, ám a többség csütörtökön dobbantott, és Sólymos László vezetésével külön pártot csinált Híd 2023 néven. Tárt karokkal várja őket ugyanis Mikuláš Dzurinda korábbi kormányfő és az őt a Soros-hálózathoz kapcsoló volt pénzügyminisztere, Ivan Mikloš konzervatív-liberálisnak maszkírozott új, atlantista pártja, amelyben nagyobb eséllyel lehet benne egy-két parlamenti szék, mint a döglődő Szövetségben.
Az Összefogás platform és annak elnöke, Orosz Örs a szakadás miatt a választási listáról való visszalépésükkel fenyegetőzik, és intenzív mutogatásba kezdett az MKP-ra és a Most/Hídra mint az egység felrúgóira, akiknek szerinte mindenki más az áldozatuk, beleértve az Összefogást is.
A probléma azonban sokkal inkább az lehet, hogy bebizonyosodott: az MKP meg a Most/Híd simán képes leamortizálni önmagát, összeolvadni és széthasadni az Összefogás asszisztálása nélkül. Vagyis az Összefogásnak se tömegbázisa, se politikai szerepe nincsen. Alighanem most a platformot alkotó maroknyi ember is azon tűnődik, hogy akkor mijük van.
Az MKP nem csinált semmit a szokásos vergődésén kívül, hiszen csak toborzott egy népszerű politikust a listájára, hátha vele is egy kicsit közelebb jut a parlamenti küszöbhöz. Mégis olyan vakszerencséje van, hogy ez a silány életmentő próbálkozás mindenkit alaposan megütött az MKP-n kívül.
Lenyeste a pártról az együttműködésre alkalmatlan, népszerűséggel alig, inkább csak kellemetlen tagokkal bíró hidasokat, akik megint egy új helyre átkéredzkedve próbálhatnak új életet kezdeni; és rávilágított az Összefogás platform teljes fölöslegességére és hiábavalóságára – azaz letisztulásként is értelmezhetőek a fejlemények. Ha a Szövetség MKP platformja a sarkára tudna állni, akkor ebből az utolsó utáni ziccerből kihozhatna valamit, és visszaszerezhetné a saját pártját, de természetesen nem fogja, hiszen ugyanazok irányítják, akik az elmúlt 15 év összes helyzetét kihagyták, sőt kapura se mertek rúgni, attól félve, hogy elrontják. Hát elrontották.