Pesti Srácok

Szlovénia megválasztotta első női elnökét

Szlovénia megválasztotta első női elnökét

A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját – ő lesz az ország első női elnöke.

A szlovén választási bizottság által 97 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott második fordulóban a balközép pártok által támogatott Pirc Musar a szavazatok 54 százalékát, míg a szintén függetlenként induló jobboldali Anze Logar volt külügyminiszter a voksok 46 százalékát szerezte meg. A központi választási bizottsághoz még nem futottak be a külföldön leadott szavazatok, de ezek a voksok érdemben már nem befolyásolhatják az eredményt, ezért biztosra vehető Pirc Musar győzelme. A választási bizottság adatai szerint a második fordulóban a szavazásra jogosultak 52,13 százaléka, mintegy 855 ezer ember járult az urnák elé, valamivel több, mint az első fordulóban. Az új államfő várhatóan december 23-án teszi le az esküt. Pirc Musar programjában az egészségügyi és nyugdíjrendszer reformja, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a biztonság- és védelempolitika szerepel.

Az 54 éves Natasa Pirc Musar 1968-ban született Ljubljanában. 1992-ben szerzett diplomát a ljubljanai egyetem jogi karán. Pályafutását újságíróként kezdte. Hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televíziónál (RTV), majd további öt évig Szlovénia legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, a POP TV-nél. Tudását a CNN-nél kamatoztatta tovább az Egyesült Államokban, majd két szemesztert tanult médiaszakon a Manchesteri Egyetemen, az Egyesült Királyságban, ahol tanulmányai alatt gyakornok is volt a BBC-nél. 2001-től gazdasági vizekre evezett, két évig vezette Szlovénia akkoriban legnagyobb pénzügyi társaságának, az Aktiva Groupnak a kommunikációs osztályát. 2003-ban csatlakozott a legfelsőbb bírósághoz. 2004-ben a szlovén parlament, Janez Drnovsek egykori elnök javaslatára információs biztosnak nevezte ki, majd 2009-ben további öt évre újraválasztották. 2014-ben ügyvédi irodát nyitott, azóta ügyvédként dolgozik. Számos nemzetközi szervezetnek volt tagja és elnöke, fő területe a médiajog és általában az emberi jogok. Házas, egy gyermek édesanyja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Darko Bandic

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.