Pesti Srácok

Szóbelizhet, aki önhibáján kívül nem tudott részt venni az írásbeli érettségin

Szóbelizhet, aki önhibáján kívül nem tudott részt venni az írásbeli érettségin

A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások megszervezésére szabadtéren – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.

A közlemény szerint a májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesek voltak, a fertőzés gyanúja pedig a gondos óvintézkedéseknek és a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel. Néhány tanuló azonban önhibáján kívül – például koronavírus-fertőzés vagy karantén miatt - nem tudott megjelenni a vizsgákon – írták. Ismertették: aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbelit, így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménye lesz. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia - fűzték hozzá.

Ballagást is lehet már tartani

Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott tárgyakból a vizsgát - tudatták. A közleményben kitértek arra is, hogy a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-től megrendezhetők az iskolákban a ballagások. A szabadtéri ünnepségen a meghívott vendégek – maszkban – életkortól és a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, de az intézmény igazgatója meghatározhatja a meghívható szülők, rokonok számát, valamint a ballagáson betartandó további óvintézkedéseket – írták. Hozzátették: az eddigi teljes tiltást feloldva, a védettségi igazolvánnyal rendelkező, vagy az erre a célra készített applikáció alapján jogosult külsős emberek is beléphetnek a köznevelési intézményekbe.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?