Pesti Srácok

Szombathely baloldali városvezetése múzeumokban oltana tömegesen önkormányzati, múzeumi dolgozókkal

Szombathely baloldali városvezetése múzeumokban oltana tömegesen önkormányzati, múzeumi dolgozókkal

Lassan egy Monty Python filmbe illik, amit Szombathely baloldali vezetése művel oltásfronton csak azért, hogy hergeljenek és elmondhassák, a szerintük impotens kormány helyett saját kezükbe vették az ügyet és ők majd beoltják a szombathelyieket. Amikor a háziorvosok az önkormányzattól embereket kértek adminisztrációs feladataik elvégzéséhez, hogy ők oltani tudjanak, a városvezetés konkrétan egy segítőt sem biztosított. Neményék ehelyett úgy döntöttek, majd ők megszervezik a tömeges oltást, és ez jó reklám lesz a már országgyűlési választásokra készülő politikusaiknak, akik azonnal az élére is álltak a produkciónak. Három épületet jelöltek ki: a Savaria Múzeumot, az Éva-malmot és a Képtárat, majd ukázba adták a kormányhivatalnak és a járási tisztifőorvosnak, hogy engedélyezzék azok működését. Még helyszíni bejárást is tartottak és mindent jól „megszakértettek” nagy ellenzéki sajtótámogatással, az egészségügyi kérdésekben szakértővé lett, jogász végzettségű Nemény András polgármester és alpolgármester csatlósa, a nemrég Momentumba átigazolt ingatlanos, László Győző. A lényeg nyilván az, hogy lobogtathassák: az országgyűlési képviselőjelölt úr majd megmenti a szombathelyieket a koronavírustól, jövő áprilisban meg majd az Orbán-diktatúrától. Még arra is magasról tesznek, hogy a múzeum dolgozói nem érzik magukat alkalmasnak a feladatra, és kényszeríteni akarják őket közművelődési szakemberként erre a szolgálatra. Az intézmény több munkatársa nyilvános levélben kért segítséget, hogy valaki akadályozza meg ezt az ámokfutást, mert ahogy fogalmaznak: a politikai ambíciók nem lehetnek fontosabbak az emberéletnél. De több más probléma is van a Neményék által kialakított oltópontokkal: mindegyik a belvárosban van, a külső városrészekből sokan csak tömegközlekedéssel jutnának oda, ami nagyon nem ajánlott. A három tömeges oltóponton könnyen torlódás, tömeg alakulhat ki, miközben a háziorvosok megfelelő számban és a város minden részén rendelkezésre állnak a vakcina beadásához.

Nemény András Szombathely MSZP-s, jelenleg álcivil polgármestere és László Győző exszocialista, jelenleg momentumos alpolgármestere személyes helyszíni bejárást követően sajtótájékoztatón jelentették be a minap, hogy elég volt a kormány teszetoszáskodásából, majd ők beoltják a szombathelyieket a koronavírus ellen. Saját oltási tervet dolgoztak ki és az országban elsőként városi tömeges oltópontokat hoznak létre. Ezt azzal indokolják, hogy „jelenleg a háziorvosok is adnak be koronavírus elleni védőoltásokat, viszont a rendelőkben, alaptevékenységük elvégzése mellett nem képesek a tömeges oltás lebonyolítására”.

Csakhogy a háziorvosok épp a napokban kértek segítséget az önkormányzattól, hogy adjanak embereket, akik a rendelőkben az adminisztrációs feladatokat elvégzik helyettük, hogy ők olthassanak. A kormányhivatal hivatalos közleményéből derült ki, hogy Neményék egyetlen egy embert nem adtak a háziorvosok mellé. Ehelyett ámokfutásba kezdtek: kitalálták, hogy majd ők megszervezik és le is bonyolítják a szombathelyiek beoltását – mert ugye jól tudjuk, ők mindenhez is értenek. A világmegváltó feladatot ki más vette volna kézbe, mint a jogász végzettségű Nemény András és a szintén jogász, egyébként ingatlanos László Győző, aki nem mellesleg éppen az egyik ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt a választókerületben.

Terveik szerint március 15. után lesz elegendő vakcina és indulhat az oltás. Ehhez a szükséges engedélyek kiadását kvázi ukázba adták a tisztifőorvosnak. Amikor ez nem történt meg, őrült károgásba kezdtek. Közben a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum dolgozói levelet írtak a Vas Népe napilapnak, ami egy segélykiáltás, amiért oltás nélkül, arra való felkészültség nélkül, akaratuk ellenére köteleznék őket az oltópontokon való szolgálatra. Ők viszont veszélyben érzik magukat, ráadásul nem is alkalmasak a feladatra. A Savaria Múzeum dolgozóinak egészségéért aggódók úgy zárták levelüket:

PestiSracok facebook image

Nemény András polgármesternek és László Győző alpolgármesternek úgy tűnik a fentiek sem világosak. Azt utóbbi két napban csak azt szajkózták, hogy tőlük a háziorvosok kértek segítséget, a kormányhivatal ajánlásai alapján alakították ki, szerelték fel az oltópontokat és mégsem megy ki bejárásra, ellenőrzésre a járási tisztifőorvos és nem kapják meg a kormányhivatal engedélyét a működéshez. Ez pedig szerintük csakis azért van, mert Szombathely ellenzéki vezetésű város, és a gonosz kormány szándékosan akadályozza, hogy ők életeket menthessenek. A vádakra a Vas Megyei Kormányhivatal közleményben válaszolt, amelyben azt írták:

A kormányhivatal szerint a jelenlegi ebben a helyzetben pedig nem politikai haszonszerző akciókra hanem valódi együttműködésre és segítségre van szükség:

Fotó: Szombathely.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.