Pesti Srácok

Szombati Macron – Ma nemzetközi koalíció keretében küldene katonákat Ukrajnába

Szombati Macron – Ma nemzetközi koalíció keretében küldene katonákat Ukrajnába

Macron az első számú fellépője a Putyin-összezavaró Kft.-nek. A hét minden egyes napján támad egy ötlete arra nézve, hogy miket és kiket küldjön Ukrajnába, illetve miket és kiket ne küldjön Ukrajába, és erről nagy bejelentéseket is tesz. Ma éppen nem francia katonákat, hanem másokat küldene, és jelen esetben kiképzési célokkal.

Victoria Nuland, az amerikai külügyi szolgálatból nemrég visszavonult felforgató és tömeggyilkos nyilatkozta nemrég, hogy össze kell zavarni Putyint, mert ha Putyin összezavarodik, akkor össze van zavarodva, és ez fontos a szabad világ számára. Macron pedig megfogadta Nuland tanácsát, és nekiállt összezavarni Putyint. Minden egyes nap bejelent valamit, hogy azt a valamit odaküldi Ukrajnába. Egyszer francia katonákat, máskor a francia idegenlégiót, aztán néha repülőgépeket, ma meg egyéb országok katonáit, de csak azért, hogy kiképezzék azokat a katonákat, amiket tegnapi felajánlása szerint Franciaország területén képeztek volna ki.

– áradozott a francia államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott párizsi sajtótájékoztatóján, ahol „legitimnek” minősítette Ukrajna kérését, hogy adjanak oda neki mindent is. Elvégre, ha van minden, akkor győznek – ez nem kérdés.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a francia elnök, és itt visszatértünk ahhoz a problémához, amiről mindenki tud, de senki nem beszél: a besorozott ukránok külföldön hajlamosak köddé válni, ezért nem szabad őket kivinni az országból. Ezért kénytelen az Ukrajnát támogató koalíció Ukrajna területére küldeni a kiképzőket, nem azért, mert az úgy praktikusabb; tekintettel arra, hogy Putyin, noha teljesen össze van zavarodva, képes arra a galádságra, hogy lebombázza a kiképzőközpontokat. Az ilyesminek pedig megvan az a veszélye, hogy nemcsak az ukrán baka, hanem a francia oktató is életét veszti, ezért Macron mégis inkább nemzetközi koalíció keretében villantana francia dicsőséget Kijevnek.

– fogalmazott a bátor francia elnök, majd más nemzetek katonáit küldené Ukrajnába, hiszen őt nem lehet elrettenteni attól, hogy mások meghaljanak.

Macron azt is megígérte, hogy a következő NATO-csúcstalálkozón megerősíti, hogy „ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna visszafordíthatatlan módon közeledjen” az atlanti szövetséghez. Hiszen mi másért is áldoznák fel az életüket ukrán hazafiak százezrei, mint hogy visszafordíthatatlanul közeledjenek a NATO-hoz. Nem mellesleg Putyin már így is erősen össze van zavarodva.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.