Pesti Srácok

Szombaton kezdődik a kampány, akkortól lehet jelölteket ajánlani

Szombaton kezdődik a kampány, akkortól lehet jelölteket ajánlani

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra. Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon.

Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én írta ki az önkormányzati és EP-választást június 9-ére. A kampányidőszak a törvény szerint ötven nappal korábban – azaz április 20-án – kezdődik, vagyis akkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok. A jogerősen nyilvántartásba vett független jelöltek és jelölőszervezetek legkorábban szombat reggel kaphatják meg az ajánlásgyűjtő íveket a választási irodáktól, és kezdhetik meg az ajánlások gyűjtését.

Az EP-választáson csak az a párt állíthat listát, amely május 3-án 16 óráig összegyűjt 20 ezer érvényes ajánlást a választópolgároktól. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a jelöltséghez szükséges ajánlások számát a települések lakosságszáma alapján a jegyzők állapították meg. A polgármester-választáson indulóknak a jelöltséghez a tízezernél több, de százezernél kevesebb lakosú településeken legalább 300, a százezernél több lakosú településeken legalább 500 ajánlást kell összegyűjteniük, a főpolgármester-jelöltséghez ötezer ajánlás kell. A jelölteknek május 6-án 16 óráig kell összegyűjteniük az ajánlásokat.

A jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók közvetlen megkeresése, telefonhívás, e-mailek küldése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül választási kampánynak a választási szervek tevékenysége, az állampolgárok – mint magánszemélyek – közötti személyes kommunikáció, függetlenül annak tartalmától és formájától, továbbá az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.

PestiSracok facebook image

A választási kampány végéig a jelöltek és jelölőszervezetek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is minden esetben szerepelnie kell impresszumszerűen a kiadó adatainak, így fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadás felelősének nevét is.

A választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy plakátot elhelyezni magántulajdonú ingatlanon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet. Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül. Úgy kell elhelyezni a plakátot, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölőszervezet plakátját, valamint károkozás nélkül eltávolítható legyen. A korábbi szabályozással ellentétben a helyi önkormányzat – a fent jelzetten túl – nem hozhat a plakátelhelyezést korlátozó vagy tiltó rendelkezést. A közösségi média a felhasználóknak közlési felületet biztosít – például politikai hirdetéshez – üzeneteik, véleményük továbbításához. A felületen megjelenő tartalomért, az azzal kapcsolatos esetleges jogsértésért a tartalom létrehozója, publikálója, terjesztője viseli a felelősséget.

Politikai hirdetést és reklámot a kampány ideje alatt tehetnek közzé a jelöltek és jelölőszervezetek. A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatására ösztönző, sajtótermékben (valamint az interneten és moziban) közzétett tartalmat. A kampányban csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetést, amelyek március 20-áig jelezték ezt a szándékukat az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), és ott nyilvántartásba is vették a sajtóorgánum hirdetési árjegyzékét. Az ÁSZ az EP-választásra 70 nyomtatott és 82 elektronikus sajtótermék hirdetési árjegyzékét vette nyilvántartásba, az önkormányzati választásra pedig 75 nyomtatott és 84 elektronikus sajtótermékét. A politikai hirdetésnek azonnal felismerhetőnek és más médiatartalmaktól megkülönböztethetőnek kell lennie, fel kell tüntetni rajta a megrendelő nevét és lakóhelyét, illetve székhelyét. A politikai reklámot – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban lehet közzétenni. Ezért a médiaszolgáltató (televízió, rádió) nem kérhet ellenszolgáltatást. A kereskedelmi műsorszolgáltatóknak április 20-án, szombaton 16 óráig kell jelezniük a Nemzeti Választási Bizottságnál, hogy a kampányban politikai reklámot akarnak közzétenni. A műsorszolgáltatók a jelölőszervezetek politikai reklámjait azonos feltételek mellett tehetik közzé, ahhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. Politikai reklámot a szavazás napján nem lehet közzétenni.

A kampányidőszakban választási gyűléseket is lehet tartani, ezek a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartoznak. Aki közterületen nyilvános gyűlést szervez, azt a megtartása előtt legfeljebb három hónappal, a meghirdetése előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak. A szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Földi Imre

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.