Minden Görögországba tartó és onnan induló repülőjáratot törölnek csütörtökön, miután a görögországi szakszervezetek egynapos, országos sztrájkot hirdettek – közölték a görög légitársaságok.
A sztrájk – amelyhez szakszervezetük keddi tájékoztatása szerint a légiforgalmi irányítók is csatlakoznak – csütörtökre virradóra, éjfél után egy perccel kezdődik és 24 órán át tart. Az utasokat már tájékoztatták a járattörlésekről. A sztrájkfelhívás előzménye a március 1-jére virradóra történt súlyos vonatbaleset, amelynek teljes körű kivizsgálását azóta is követelik az ország nagy szakszervezetei.
Az ország történetének legsúlyosabb vonatbalesetében ötvenheten meghaltak – többségük még nem töltötte be a 30. életévét – és sokan megsérültek, amikor egy személyszállító és egy tehervonat összeütközött a közép-görögországi Lárisza közelében. A balesetet megelőzően többen felhívták a figyelmet a görög vasúti hálózat elégtelen állapotára és a vasútbiztonsági hiányosságokra, a szakszervezetek képviselői a munkaerőhiány miatt kongatták a vészharangot. A szerencsétlenség miatt többször voltak sztrájkok és tüntetések Görögországban, Athénban és Szalonikiben több összecsapásra is sor került a rendőrség és a tiltakozók között.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS