Szükséges egy új, hatodik generációs európai vadászrepülő fejlesztése

Németország és Franciaország még 2017-ben elhatározta, hogy egy új generációs harci repülőgépet fejleszt ki. Ehhez a programhoz csatlakozott most Spanyolország. Az angol rövidítéssel NGF (New Generation Fighter) kódjelű gép fejlesztése feltehetően húsz évig fog tartani, és az első tesztrepülések a 2020-as évek végén várhatóak.

Lényeges körülmény, hogy Nagy-Britanniát nem vonták bele a programba. Sőt, az Egyesült Királyság egy saját típuson dolgozik, amelynek a neve „Tempest”. Ez is egy hatodik generációs katonai repülő lenne, és úgy tűnik, hogy a fejlesztése jóval előrébb tart, mint a másik európai gépé. Macron francia elnöknek ez a párhuzamos fejlesztés nem tetszik. Ahogy fogalmazott: „az európaiak közti verseny nevetséges, csak a kínaiaknak és az USA-nak kedvez”. Európa szeretné katonai téren megőrizni a függetlenségét, amelyhez feltétlen szükség van saját katonai repülőgépiparra.

Mindenki előrébb jár, mint Európa

Ezeknek a terveknek akár örülhetünk is, mint európaiak, de azért kicsit elhamarkodottnak tűnik ez a “hatodik generációs” fejlesztés. Ugyanis Európának még ötödik generációs vadászgépe sincs. Ezért, hogy behozzák a lemaradásukat, egyből két osztályt ugranának felfelé. Sok szakértő szerint ez azonban technikailag kivitelezhetetlen. A világon valójában jelenleg csupán 3 országnak van ötödik generációsnak igazán nevezhető vadászgépe: Amerikának ott van az F-35-ös, amelyet már hadrendbe is állítottak, Kínának és Oroszországnak pedig csak korlátozottan áll a rendelkezésre a J-20-as, illetve a Szu-57-es. Ezek a programok még nincsenek befejezve, és úgy tűnik, hogy az utóbbi két ország jelentősen le van maradva ezen a területen az amerikaiak mögött. Még az F-35-ös is mindenféle “gyermekbetegségekkel” küzd. Már a tervezésekor is azt mondták, hogy ez lesz az utolsó, pilóta által irányított harcirepülő-generáció.

Ellenérvek

Egyébként arról sincs még konszenzus, hogy valójában mit jelent a “hatodik generációs” elnevezés. A szándékok szerint ezek a gépek képesek lesznek együttműködni drónokkal és adatokat megosztani egymással (a jelenleginél sokkal fejlettebb és biztonságosabb módon). Ehhez létrehoznának valamiféle katonai felhőt, amelyben tárolnák az információkat. Az angolok ennél tovább mennek: ők egyenesen egy pilóta nélküli verziót kívánnak létrehozni, és a gépek irányítását valamiféle mesterséges intelligencia végezné majd. És ezek a gépek már nemcsak kinetikus fegyverekkel rendelkeznének, hanem valamiféle energiaalapú csapásmérő eszközzel is. Itt kell gyorsan leszögezni: ezek a rendszerek és fegyverek még nem léteznek, és senki sem tudja, milyenek lesznek, ha elkészülnek. Tulajdonképpen még csak a prognosztizált fejlesztési eredmények alapján zajlik valamiféle előzetes tervezés. Ezek a gépek már képesek lennének szuperszonikus rakéták indítására is, ilyen rakétákkal jelenleg azonban csak az oroszok rendelkeznek; még az USA sem állított hadrendbe ilyen fegyverrendszert.

És az érvek

Persze amellett is vannak szép számmal érvek, hogy az európaiaknak végül sikerül ezt megcsinálni. Ott van például az Airbus, amely kiváló technológiai háttérrel és tapasztalatokkal rendelkezik, és egy jól menő nemzetközi, európai óriásvállalkozás. Az automatizálás terén is különleges tapasztalataik vannak. Sőt, amióta a Boeingek időnként lezuhannak, azóta akár az is kijelenthető, hogy a kereskedelmi célú repülésben a világpiac vezető márkája az Airbus. Vagyis Európa – az angolokat is beleértve – nagyon jó a repülőgép-gyártásban. (Az Airbus hajtóműveit az angol Rolls-Royce cég szállítja.) Ez azt is sugallhatja, hogy esetleg sikerül átugrani a technológiai szakadékot, és kifejleszteni egy “még újabb”, öt és feledik vagy hatodik generációs harci repülőgépet.

Addig azonban a NATO-tagok “kénytelenek” beérni az amerikai F-35-ösökkel. Ezeknek a beszerzése már felmerült sok országban, beleértve Magyarországot is. Azonban a rövid távú üzleti haszon, a geopolitikai érdek, az éppen regnáló hatalmi elitek aktuális manőverezése és sok minden más is felülírhatja a technológiai, és sokszor még a józan katonai érdekeket is. Például a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkező Törökország azon gondolkozik, hogy az orosz Szu-57-esek beszerzése mellett dönt. Ez azonban már egy másik történet.