Rekviem a szégyenérzetért
Emlékszik valaki Bese Gergőre, az egykori papra? Elég sokan, ugye? Na, az jó, mert ő azt hiszi, hogy nem. Legalábbis a botrányára nem. Azóta is úgy kommunikál, mint akivel nem történt semmi rendkívüli, hanem csak egy nehéz időszakon megy keresztül – azt is mások gonoszsága miatt vagy az Isten próbatételeként, de semmiképpen sem a saját tettei következtében. Nemcsak az a megdöbbentő, hogy nem küldi el mindenki kapásból a francba ezért, hanem az is, hogy mennyi kollégája van a közéleti emberek közt, akik szintén végtelen arcbőrt növesztettek.
„Hibát követtem el. Rászedtek, a naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem. Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam”
– mondta a botrány kirobbanása után Bese Gergő, majd egy hónap múltán már Međugorjéban volt, ahova nemcsak hitbéli, hanem pénzügyi kötelékek is fűzik. Folyamatosan, aktívan facebookozik is, és el sem ült a balhéja, máris visszajött a nyilvánosságba, sőt tulajdonképpen vissza se vonult onnan. Már akkor is áldozatnak próbálta beállítani magát ahelyett, hogy megbánást tanúsított volna, és alázattal eltűnt volna rendezni magában a bőséges rendeznivalóit. Valóban hibát és bűnt követett el, valóban vétett az egyházával és a közösségével szemben, valóban megszegte a papi fogadalmát. Ez azonban, és leginkább ez utóbbi nem olyasmi, ami egy bocsikával rendbe van hozva. Pláne úgy, hogy közben rászedésről meg a naivsága kihasználásáról beszél. Hát neki hiszünk, vagy a szemünknek?!
Az a baj, hogy az őszinte bűnbánatot, az alázatos vezeklést nem látni nála, hanem passzív agresszív modorban próbálja kizsarolni magának a korábbi megbecsülést. Az nem baj, hogy továbbra is hirdeti az igét, még ha ebben is akad itt némi hiteltelenségi probléma, de ráadásul úgy tesz, mintha továbbra is pap lenne, és csupán egy nehéz évvel, egy viszonylag átlagos életválsággal kéne megküzdenie éppen.
Sőt, áldozatként próbálja beállítani magát, akit igaztalan támadások értek, akinek oka van haragudni egyesekre, és aki amúgy nem letért és nagyon messzire tévedt az isteni útról, hanem csupán megpróbáltatások elé állítja Isten az útján. Óriási kommunikációnak lehetünk tanúi az oldalán!
Pappá szentelésének évfordulóján így értékelte a helyzetet:
Szóval igazából Isten csinálja ezt a próbatételt, magának Bese Gergőnek jóval kevesebb köze van hozzá. Habár a botrányt okozó felvételen pont nem tűnt olyan aktuálisnak a szentelési jelmondata. Nagy öröm, hogy folytatják a Bese Gergő!
Itt pedig már csak egy kérdés adja magát:
Végül pedig kiderül, mennyire Jó Ember ő:
A fő gond, hogy ezzel is az Egyházat járatja le, miközben úgy tesz, mintha továbbra is pap lenne, holott nem az, mert felfüggesztették. Elég érthető okokból. Még Ausztriába, a rajongott germán világába se tudott átigazolni. Emellett nagyon úgy néz ki, hogy változatlanul utaztat zarándokcsoportokat az Egyház által egyébként hivatalosan el nem ismert zarándokhelyre, a boszniai Međugorjéba, ahol a saját családi érdekeltségébe tartozó helyen szállásolja el őket. Együtt fényképezkedik a csoportokkal, és a képek alapján mindenki elégedett, mintha senki nem tudná, mintha nem is lenne jelentősége annak, hogy amúgy ő mit tett.
Egy rendesen nevelt, néhány éves gyerekben van már annyi önreflexió, hogy szégyent érez, amikor van rá oka.
A közéletben viszont ez megdöbbentő módon nincs így; olyan sztorik után bukkannak fel újra az érintettek ártatlan arccal, hogy csak hitetlenkedve pisloghatunk. Szájer József visszatérése is sokféle véleményt kiváltott még a jobboldalon is, pedig ő valóban hosszú évekre eltűnt a botránya után, a lelépésekor sem harsogott, nem fenyegetőzött perrel, és most is csak nagyon fékezett habzással része a közéletnek. Ami pedig ennél is sokkal fontosabb: nem kellett látnunk, hogy mi történt. Ezt kihasználva aztán rá is hazudott mindenfélét a USAID cselédsajtó, ereszen meztelenül lemászástól droggal teli hátizsákig, amit simán megettek függetlenobjektívéknek az elhülyített olvasóik.
Minden lepereg róluk, nekünk pedig egyre durvább felvételek jutnak
A többiek viszont elképesztőek. Gréczy Zsolt – bár nem a nyilvánosságnak szánta a képeket, mégiscsak oda jutottak – egy egész országnak megmutatta a frissen kivert, lankadt farkát. Nagyon-nagyon szelíden fogalmazok, ha azt mondom, nem voltunk rá kíváncsiak. Ehhez képest Gréczy egy kis időre meghúzta magát, majd fél év után már újra a közéletben csillogott. A zaklatási pereket megnyerte ugyan, de ez nem változtat azon, hogy végülis az egész ország retinájába beleégette azt a látványt.
Most pedig jön-megy a nyilvánosságban, nyilatkozik, kritizál, újra országgyűlési képviselő, és talán valóban elvárja, hogy ha bárhol bárki találkozik vele, akkor ne az a pizzás szórólap meg a hozzá mellékelt egyéb vizuális elemek villanjanak be az illetőnek. Nulla szégyenérzet, semmi sem számít.
Ebbe a súlyos sormintába illeszkedik a szégyenérzetet és az alázatot szintén nem ismerő Bese Gergő, aki emiatt legalább annyira alkalmatlan papnak, mint azért, amin a botránya kirobbant. A Tisza Párt mostanra Pisa Párttá áradt, miután a soraikba tartozó Róka Rékáról kiderült, hogy önszántából játszotta el ugyanazt a szerepet, amelyet Kádár János is csak a mozgalomért volt képes. Van nyoma megszégyenülésnek Rókán és a pártján? Épp ellenkezőleg! Aztán pedig itt a mostani eset a kamukatolikus boszorkánnyal, amelyre találhatnánk ugyan szavakat, de írásban mégiscsak furán mutatna, mert egy átlagos Eddie Murphy-film szókészlete is kevés lenne hozzá. A történet hátterét egyelőre nem ismerjük, de az nyilvánvaló, hogy a videóban szereplő nő szarért-húgyért pornózott. És a reakció…? Várjuk ki, hogy kinek mekkora szégyenérzetre lesz oka, de az borítékolható, hogy ehelyett áldozatpóz lesz az előadás, na meg az önálló véleményalkotásról leszoktatott szektás hívek buborékjába menekülés.
Az elismerés viszont feltétlenül jár a farizeusok legfőbb hazai bástyájának, a Szemléleknek. Bámulatos tehetséggel gereblyézték össze egy helyre az elrettentő példákat, náluk többet senki sem tett a katolicizmusra felragadt salak bemutatásáért.
A legnagyobb sztárjuk egy kiugrott pap, aki nyíltan beállt a szodomita táborba, és azóta folyton ehhez próbálja hozzáferdíteni a Bibliát. Szintén fontos oszlopuk volt a politizáló hitoktató nő, aki többször mondta ki a közéleti karrierje során, hogy „Jézus”, mint bármelyik amerikai neoprotestáns teleevangelista, hogy végül közölje, neki Jézus semmi különöset nem jelent, mert inkább betér zsidónak. A harmadik meg most végképp összekente szarral a magyar nyilvánosságot.
Ilyen súlyos megaláztatásoknál azt várná a hagyományos értékrenden felnevelkedett ember, hogy az érintett személy nyom nélkül lelép a színről, az elviselhetetlen szégyen miatt nagyjából végleg eltűnik, esetleg annyi idő után bukkan fel újra, amikor már meg sem ismerik. Ehhez képest egyre rövidebbek ezek a lelépési idők, sőt akár még nekik áll feljebb. És ezek szerint megvan az a – vizuálisan és emberileg is – igénytelen fogadóközönség, amelynek már tényleg minden mindegy, amely annyira gyűlöli a másik politikai oldalt, hogy a sajátján szó szerint bármi belefér. Amikor rendszeresen a dehumanizáláson hüppögnek a mimózák, inkább ezen kéne fennakadniuk, mert ennél egyenesebb út nincs az elállatiasodás felé. Habár kutyát, macskát láttam már szégyenkezve nézni, ezeknél a figuráknál viszont nagyon hiányzik valami olyan, aminek alapfelszereltségnek kéne lennie az embernél.
Több intimitáskoordinátorra lenne szükség.
