Pesti Srácok

Szuperfrakciót akar alakítani Le Pen az Európai Parlamentben a radikális jobboldali erőkből

Szuperfrakciót akar alakítani Le Pen az Európai Parlamentben a radikális jobboldali erőkből

"Szuperfrakciót" akar alakítani a következő Európai Parlamentben az övéhez hasonlóan gondolkodó politikai pártokból Marine Le Pen francia radikális jobboldali politikus.

A Nemzeti Tömörülés (RN) párt vezetője szombaton Milánóban azt mondta, hogy egy ilyen szövetség évtizedek óta először átalakíthatná az Európai Unió struktúráját. Le Pen lelkesítőnek nevezte ezt a lehetőséget. A francia politikus az első számú külföldi vendégeként tartózkodik az észak-olaszországi nagyvárosba Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt vezetője által összehívott EP-választási kampányzáró nagygyűlésen.

Le Pen pártja a legutóbbi felmérések szerint megközelítette, sőt, egyes közvélemény-kutatások szerint meg is előzte az Emmanuel Macron államfő által irányított kormányerő, a Köztársaság lendületben nevű tömörülés népszerűségét. Ezzel kapcsolatban milánói nyilatkozatában Le Pen kijelentette: Macronnak le kell mondania, ha pártja nem az élen végez az európai parlamenti (EP-) választások franciaországi szavazásán. A radikális jobboldali erők várhatóan jól szerepelnek majd az Európai Unió tagországaiban május 23-26. között tartandó választásokon, a dpa német hírügynökség megállapítása szerint azonban nehézségekbe ütközhet egyetlen pártszövetségben egyesíteni őket.

Matteo Salvini tavaly augusztusban Milánóban jelentette be, hogy európai szövetségben gondolkodik, amelynek célja egy új egyensúllyal bíró Európai Parlament, majd egy más irányt képviselő Európai Bizottság felállítása. Ez a páneurópai erő a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) nevet kapta április 8-án, amikor Salvini közös sajtókonferenciát tartott több európai szuverenista politikussal, szintén Milánóban. A szövetséget az EP-választások után készülnek megalapítani, és Salvini azt a célt tűzte ki, hogy az európai parlament legerősebb frakciójává váljanak. A felmérések szerint a radikális jobboldali tömörülés az EP-mandátumok mintegy tíz százalékának a megszerzésére lehet esélyes, bár még további pártok is csatlakozhatnak.

PestiSracok facebook image

A Heinz-Christian Strache vezette Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pénteken kirobbant botrányát Le Pen nem kommentálta milánói nyilatkozatában, kijelentve, hogy ez osztrák belpolitikai ügy. Mindenesetre meglepőnek nevezte, hogy a botrányt okozó, több, mint két éve készült videofelvétel néhány nappal az EP-választások előtt került nyilvánosságra. A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung német lapok által közzétett, 2017-ben készült videofelvételen egyebek közt az hallható, hogy az FPÖ-t vezető osztrák alkancellár a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő, dúsgazdag orosznak valló nőnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.