
Bár elmondása szerint nem tervezte, de láthatólag nem tudta megállni, hogy karácsonykor is videobejegyzéssel jelentkezzen Márki-Zay Péter. A baloldali miniszterelnök-jelölt ismét szürreális megjegyzésekkel szórakoztatta Facebook-követőit.
Márki-Zay Péter nem bírta ki, megtartotta a szokásos vasárnapi élő bejelentkezését a Facebook-oldalán.
A mai napon nem is terveztem igazából bejelentkezni. Nagyon sokat dolgoztunk, mégis sokan úgy látják, hogy reménytelen a küzdelem
– kezdte a videót. Kifejtette, hogy szerinte sokszor magukat ellenzékinek tartó emberek is az „ellenzéket kupálják”. Kijelentette, hogy
ömlik a gonosz,
valamint azt is, hogy „az ellenzéki emberek is asszisztálnak” a fideszes „gonoszoknak”. A miniszterelnök-jelölt karácsonykor sem hagyta ki Magyarország sértegetését és kijelentette, hogy itthon
nem a minőség, az innováció uralkodik, hanem az ostobaság, provincializmus, beszűkültség.
Karácsonyra a Gyűrűk ura egy-egy kötetét adja a pártelnököknek – jelentette ki a bejelentkezés során,
hiszen az a küzdelem, amit most megélünk, pontosan erről szól.
Azzal indokolta a hasonlatot a miniszterelnök-jelölt, hogy „nagyon különböző embereknek kell most összefogni”. Márki-Zay Péter egyébként kifejtette, hogy olyan Magyarországot szeretne, amelyikben nem lehet
törpeséggel mások testi fogyatékosságát kigúnyolni, ahol nem lehet a vele szültetett szexuális orientációt gyűlölködés témájává tenni.
A videójában megemlítette Juhász Pétert és Hadházy Ákost is, mint baloldali véleményformálókat. A videó végén mindenkit összefogásra buzdított, valamint boldog karácsonyt és egy „sokkal boldogabb” új esztendőt kívánt a nézőknek.
Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó
TOM
2021-12-28 at 13:36
Ha már Gyűrűk Ura – hát az Ő különbözőségük -mármint a balosaké- az Orkok, Gnómok ,Trollok és egyéb szörnyek ballib megfelelői! Amik inkább összenőnek mintsem összefognak – ahogy a satnya végtagok…
márki raj
2021-12-28 at 00:08
A pestieknek ez kellett, megszavazták!
https://m.youtube.com/watch?v=AWJKwzAor4E
Szavazzatok a miniferire, és az egész országban ez lesz!!
Imre
2021-12-27 at 23:22
EMBEREK, HA AKARTOK MAGATOKNAK MEGOLDHATALAN PROBLÉMÁK TÖMEGÉT,
Minmálbér eltörlést, rezsidíj csökkentés eltörlését, AKKOR SZAVAZZATOK GYURCSÁNY FERENC ELVTÁRS “emberére” Márki-Zay Péter HAZAÁRULÓRA!
AKKOR, MEGÉRDEMLITEK A KÖVETKEZMÉNYEIT!
A világ nem csak POLITIKAI DOGMÁKBÓL ÁLL!
Százezrek fizetését sodorná veszélybe a baloldal a minimálbér megszüntetésével.
Márki-Zay Péter HAZAÁRULÓ!
Az ilyeneket még Kádár elvtársék is elmegyógyintézetbe zárták volna.
Fanatikus FAFEJŰ! Piedesztára emelték ezt a szánalmas Fafejű öntömjénező senkit.
Márky-Zay Péter Így nevetséges! Mondhatnánk kontra produktív!
Ilyen PARAZITA SOVINISZTA csak baloldali DK-s, genderlibbancs lehet.
A politikában a tisztesség és a becsületesség szavak már KÁROMKODÁSNAK SZÁMÍTANAK!
A moslék koalíciós idióták úgy is veszíteni fognak!
Searching for Liberal Bullshit
2021-12-27 at 14:00
A gonosz a MarskysZar szájából folyik, jó adag baromsággal együtt, de hátha minél több ingadozót észre térít ezzel.