Pesti Srácok

Tádzsik útlevéllel juthatnak a terroristák Európába

Tádzsik útlevéllel juthatnak a terroristák Európába

Tádzsik útlevélhez jutva az Iszlám Állam, az al-Káida vagy más, tálib szélsőséges szervezetek tagjai észrevétlenül juthatnak az Európai Unió területére. Némileg hasonló kockázatot jelent, hogy az egyre növekvő számú törökországi menekültek közé török ajkú szélsőségesek – törökök, kurdok, illetve azeri, dagesztáni és más kaukázusi területről származók – vegyülhetnek – derül ki a titkos minősítés alól feloldott titkosszolgálati jelentésből.

Mút héten ismerhette meg a nagyközönség a Nemzetbiztonsági Bizottság jelentésének bizonyos részeit, ami külön tárgyalja Tádzsikisztán és Afganisztán viszonyát, geopolitikai helyzetét. Kockázatot jelent ugyanis, hogy az Afganisztánban tömegesen élő tádzsikok határokon átnyúló kapcsolataikat kihasználva könnyen jutnak tádzsik útlevélhez. Ez azért fontos, mert a Független Államok Közössége (FÁK) térségén belül így már külön engedély nélkül utazhatnak. Moszkvai átszállással – mindenféle rizikó nélkül – egy-két nap alatt Belgrádba érkezhetnek. Ezzel a módszerrel az Iszlám Állam, az al-Káida vagy más, tálib szélsőséges szervezetek tagjai észrevétlenül juthatnak az Európai Unió területére.

Ez már csak azért is fontos, mert a jelentés szerint a Vajdaságban működő embercsempész csoportok irányítását a tálib titkosszolgálat, kormányzat vette át azzal a céllal, hogy az egymással rivalizáló afganisztáni bandák közötti harcokat megszüntesse és az illegális migrációból származó óriási hasznot saját bevételeként könyvelhesse el. Ezt a pénzt aztán akár fegyverek vásárlására, illetve terrorfinanszírozásra fordíthatja. A piacfoglalásért folyó harcokban egyébként egy olyan radikális csoport is megjelent, amely a TikTokon terjesztett videóiban már nem az ügyfelek (illegális migránsok) toborzását célozza, hanem a saját harci erényeit hangoztatja. A fenyegető videók a stílusjegyek alapján az Iszlám Állam és az al-Káida által korábban közzétett képanyagokra hasonlítanak.

Egyre több a török illegális migráns

PestiSracok facebook image

Az afganisztáni–tádzsik helyzetértékelés mellett a nemzetbiztonsági beszámoló kitér arra is, hogy a török illegális migránsok száma folyamatosan emelkedik. Jellemzően a jó anyagi háttérrel rendelkező törökök (kurdok) azok, akik rászánják magukat az utazásra. A török migránsok Szerbiába legálisan, repülőgéppel érkeznek, majd Belgrádból, elsősorban grúz embercsempészekkel folytatják útjukat Nyugat-Európa irányába. A tádzsik helyzethez hasonló biztonsági kockázatot jelent, hogy az egyre növekvő számú törökországi menekültek közé különböző, török ajkú szélsőségesek – törökök, kurdok, illetve azeri, dagesztáni és más kaukázusi területről származók – vegyülhetnek, akik a szerb–török könnyített beutazással élve eljutnak a déli magyar határ térségébe, ahonnan megpróbálnak Magyarországon keresztül az unió más tagállamaiba utazni.

Különutas finanszírozás

Lényeges körülmény, hogy a pénzek küldéséhez az úgynevezett havala rendszert használják az embercsempészek. Ennek a muszlim világban elterjedt szisztémának a lényege az, hogy ha valaki küldeni akar valahová egy bizonyos összeget, az megkeresi a legközelebbi havaladart, és átadja neki a pénzt. A közvetítő ezek után felhívja a kollégáját a másik városban vagy éppen másik országban, és közli vele, hogy kinek és mennyit kell kifizetnie. A címzettnek ezek után nincs más dolga, mint hogy felvegye a neki járó summát. Ez, a bankrendszert kikerülő módszer kiváló lehetőséget jelent a terrorizmus, a terroristák pénzelésére.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/EFE/Adriel Perdomo

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

Papp László unokája, Papp Tamás volt a visszatérő Küzdőtér vendége (Videó!)

Ps TV 2023 november 20.
Papp László története lett a témája a visszatérő Küzdőtér magazinnak, amit annak idején a Pesti TV-n láthattak a olvasóink és nézőink. A motivációs talkshow ezúttal a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó küzdelmeiről szól. A múltidézésben Papp László unokája volt segítségünkre, Papp Tamás hosszú évek óta ugyanis azzal foglalkozik, hogy a magyar sportikon neve méltó módon legyen kezelve az utókor számára. A kiváló ökölvívó élete ugyanis nem csak pompából állt: a kommunista rezsim ugyan engedte, hogy profi ökölvívóként is küzdjön, azonban a világbajnoki címmérkőzés kapujában letiltották a külföldi utakról, így nem teljesedhetett ki nemzetközi karrierben. Ezt a tragédiát vajon fel tudta dolgozni Papp László? A beszélgetésből ez is kiderül. Tartsatok velünk!