2rule
A 2Rule termékek már a nagyközönség számára is kaphatók az Intersportban – További cél a határon túli magyarok elérése
Az Intersport budaörsi áruházában tartott sajtótájékoztatón jelentette be az Intersport és a 2Rule termékeket gyártó Magyar Sportmárka Zrt. (MSM) közös kereskedelmi megállapodását, mely a magyar sportmárka első lépése a nagyközönség felé. Az Intersport a világ egyik vezető sportkereskedelmi cégcsoportja, a mai naptól pedig 12 magyarországi üzletében forgalmazza majd a 2Rule termékeit. Az eseményen az Intersport ügyvezetője, Horváth Csobán és az MSM vezérigazgatója, Bendik Bernadett osztotta meg a média képviselőivel a megállapodás hátterét és céljait.Turul követi Dárdai kocsiját – látványos reklámfilm a magyar sportruházati márkáról (videóval)
Látványos reklámfilmmel jelentkezett a 2Rule. A videóban az életre kelt Turul üldözi Dárdai Pált, de a stadionban érkezve kiderül, hogy a közös jövőről lehet szó.Ma dobbantott az új nemzeti sportmárka, a 2Rule
Bemutatták a 2Rule magyar sportruházati márkát, illetve a hozzá kapcsolódó termékeket pénteken, újságírók előtt Budapesten. Kővári Ágnes, a Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója a sajtóbeszélgetésen kiemelte, hogy már három NB I-es labdarúgócsapattal van szerződésük.Ajánljuk még











