Jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) öt és fél százalékát az akkumulátoripar adja – mondta a nemzetgazdasági...
Az 1693.hu portál szerint az elektromos autógyártás elleni tüntetéseken és Magyar Péter debreceni rendezvényén is felszólaló Kozma...
Ahogy azt már korábban megírtuk, a világ legnehezebb dolga lehet ellenzéki újságírónak lenni, és erre az állításra...
Magyarország a keleti vállalatok beruházásainak köszönhetően ma a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén, de...
Múlt hét szombaton számolt be a világsajtó arról, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, ami rengeteg civil áldozatot...
A környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető – ez derül ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter...
Lengyelországban készülnek majd a Volkswagen konszern elektromos autóihoz szükséges olcsó akkumulátor-alkatrészek. A Volkswagen és a belga Umicore...
Amióta a különben jó renomével rendelkező dél-koreai SungEel HiTech betette a Nógrád vármegyei Bátonyterenyére a lábát, folyamatosan...
Miközben a Momentum lelkesen támadja a hazai akkumulátorgyárak építését és későbbi sikeres működését, kenyéradójuk Franciaországban kőkemény lobbit...
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója,...
Az űrkutatás, akárcsak az akkumulátorgyárak, önmagukban nem jók vagy rosszak; az az őket működtető kéztől és az...
A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter...
A szigetszentmiklósi és bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó üzemekben történt szabálytalanságok világosan megmutatják: a magyar állam már nem tölti be...
Az LMP azt követeli, hogy a kormány függessze fel a nemzeti akkumulátor stratégia végrehajtását. Készítsen ahhoz stratégiai...
A jelenleg zajló beruházások nyomán Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, így nélkülözhetetlenné...
Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, “mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az...
Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója, a...
Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként, és bár egyesek...
Az azonnali kérdések és válaszok órájában a képviselők a miniszterelnököt kérdezték aktuális ügyekről a parlamentben, amelyek között...
Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat...
Folytatta a munkáját ma a parlament, ahol az azonnali kérdések és válaszok órájában a képviselők több témában...
Munkaalapú helyett “emberközpontú” gazdaságot akar Donáth Anna, ezért kijelentette, hogy ezért létrehoz egy új mozgalmat is. A...
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának tizenkettedik ülését tartják ma a képviselők a parlamentben, ahol most is szó volt...
Az LMP a magyarországi akkumulátorgyárak legelhivatottabb ellenfeleként próbálja pozicionálni magát, miközben zöld pártként az elektromobilitást is támogatják....
Megtagadta az LMP népszavazási kérdésének hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdés arra vonatkozott,...
A Védegylet és az LMP megtámadta a Debrecenben megépíteni tervezett CATL akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét a Debreceni Törvényszéken...
Vágó István nehezen dolgozta fel, hogy a DK rendezvénye nem mozgatott meg komoly tömegeket március 15-én, míg...
Ahogy korábban a Momentum a magyar rendezésű olimpia megakadályozását, most az LMP tekinti szívügyének a magyarországi akkumulátorgyártás...
Nagy Márton a Világgazdaságban megjelent véleménycikkében jelentette ki, hogy a Magyarországot választó, a világ legnagyobb és legfejlettebb...
Magyarországon már van három akkumulátorgyár, ami kiszolgálja az igényeket – mondta a PestiSrácok.hu-nak Schmuck Erzsébet, az LMP...
Lehetünk kivételek, de teljesen nem tudunk mentesülni a szankciók okozta energiaválság gazdasági hatásai alól – mondta a...
A Volkswagen előnyben részesíti akkumulátorcellák gyártását az Egyesült Államokban a “klímabarát” beruházásoknak nyújtott támogatásoknak és kedvezményeknek köszönhetően,...
A globális fogyasztói társadalom extrém növekedése, amiben nincsenek sem korlátok, sem fékek, felgyorsította azokat a folyamatokat, amelyek...
Az akkumulátorgyárak Magyarországra telepedésével kapcsolatban a releváns kritikák hiánya a legszembetűnőbb, egyben a legfájdalmasabb. Pótoljuk a hiányosságokat! ...
Teljes abszurditásba borult a héten a magyar közélet: a hazánkban építendő akkumulátorgyárak parlamenti vitájában megtudhattuk, hogy nem...
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért felelős államtitkára szerint Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az...
Tervezett akkumulátorgyárának nagy-britanniai felépítéséhez kér több mint félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover...
A Volkswagen is azt tervezi, hogy gigantikus akkumulátorgyárat épít Kelet-Közép-Európában, de még nem döntött a helyszínről –...
A parlamenti tavaszi szezon első ülése egyből parázs vitával indul: az országgyűlés elé kerül a névleg zöld baloldal által össztűz alá került akkumulátorgyárak ügyét. Bár a napirendi vita csak este nyolc óra után kezdődött, a baloldali politikusok egész nap – változó intenzitással és jelenléttel – agitáltak a zöld beruházások ellen. A kormány részéről...
Összeszerelő üzem. Csak jól hangzó balos mantra, vagy gyártsunk helyette muciológiát a világnak? Mert ha ipart akarsz,...
A Városháza minden hónap utolsó szerdáján megtelik budapesti képviselőkkel, hiszen a Fővárosi Közgyűlés itt tartja ülését. Az...
Gyurcsány Ferenc igazán ráérez arra, hogy mivel kell foglalkoznia a baloldalnak. Azt azért el kell ismerni, hogy...
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni – jelentette...
Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra –...
Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát a parlament a következő rendes ülésének napirendjére tűzi. Ezzel indokolatlanná vált a mai...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS