alvilág
Pintér Sándor: nem lehet olyan kihívás, olyan bűnügy, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda ne tudna megoldani (videó)
Csapatzászlót adományozott Pintér Sándor belügyminiszter a létrejöttének 20. év fordulóját ünneplő Nemzeti Nyomozó Irodának. Csak néhányat említünk a jelenleg a Készenléti Rendőrség igazgatóságaként működő NNI sikereiből: az ároktői gyilkos banda elfogása, romagyilkosságok megoldása, vörösiszap-katasztrófa, csepeli eperföldi gyilkosságok, Portik ügycsoport, brókerbotrányok, Dér Csaba vajdasági bérgyilkos hazahozatala, a Hableány katasztrófa áldozatazonosítása, a drógbáró Brazil Escobar elfogása, ANOM ügy, rajkai fegyverraktár felszámolása, Döcher ügy. A Pesti Srácok most felidézi azokat az időket, amikor az NNI vezetőjét akarta ellehetetleníteni a maffia.Bíróság elé áll az Amnesty-vezér testvére
A teljes büntetőtörvénykönyvet és egy B-kategóriás akciófilm forgatókönyvét is kimeríti Vig Mór ügye. Az Amnesty-vezér testvére most már bíróság elé állhat, az ügyésznek pedig lesz dolga bőven, hiszen a számlagyártás mellett szóba kerülhetnek a véresre vert haragosok, és a nehézfiúk által "biztosított érdekeltségek" is.Feltárulnak az alvilág titkai? – Rejtélyes, eddig megoldatlan gyilkosságok aktáit porolta le a rendőrség
Két, a szervezett bűnözéshez köthető alvilági aktát porolt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyilkossági csoportja, amely a Portik Tamás fémjelezte bűnözői kör viselt dolgaival is foglalkozik – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, nyílt eljárás még nincs elrendelve ezekben az ügyekben, ugyanakkor az akták elővételét azért lépték meg a nyomozók, mivel a hónapokkal ezelőtt elfogott Turekkel és a gyanú szerint az ő megrendelésére kiiktatott Döcher Györggyel hozták abban az időben összefüggésbe ezeket a bűneseteket. Döcher volt barátnőjével, Haraszti Teodórával és egy kereszttel hátba szúrt pénzváltóval, Zaharovics Zalánnal is hidegvérrel végeztek a '90-es években, ám eddig senkire nem tudták rábizonyítani az emberöléseket.Keresztapák a nagybanin, végrehajtóbűnözés, maffialeszámolások - Szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére!
Elkezdődött egy új esztendő, ezért arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére! Érdekes sztorikból akadt bőven, például megírtuk, hogy az 1998-ban történt politikai robbantások, illetve több más maffialeszámolás megoldásához vezethetnek el azok a rendőrséggel együttműködő, az Aranykéz utcai merénylet és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerős büntetését töltő Portik Tamás szűk környezetéhez tartozó tanúk, akik közül az egyik a Gyárfás-ügyben is vallott és állítása szerint Fenyő János meggyilkolása előtt ő vitte a médiacézár megölését a vád szerint megszervező Portik üzenetét Gyárfás Tamásnak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a börtönből adott portálunknak interjút a Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Szerinte ő nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. Fontos részleteket írtunk meg a 2009-ben meggyilkolt és elásott volt MTK focista, Katzenbach Imre, valamint az éjszakai életben jól ismert, a Döcher-féle kivégzéssel meggyanúsított Turek ügyéről is, de büszkék lehetünk arra is, hogy egyedül a PestiSrácok.hu-nak adott interjút a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) tavaly szeptember óta irányító Opauszki András. Az alezredessel a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról és az őket védő titkosszolgákról beszélgettünk. A szervezett bűnözéshez kapcsolódó történeteken kívül írtunk arról is, hogy húszmillió forintot akart behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta számon kérni. Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Ezt a történetet a decemberben kirobbant végrehajtómaffia-botrány teszi igazán pikánssá. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak!Egyetlen maffiavezér sem lehet nyugodt, mert könnyen úgy végezhetik, mint Portik (PS-interjú az NNI új igazgatójával!)
Egyetlenegy maffiavezér sem lehet nyugodt, mert arra törekszik a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), hogy a szervezett alvilág meghatározó szereplői rács mögé kerüljenek – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában az NNI vezetését szeptember elsejétől ellátó Opauszki András. Az alezredessel ezenkívül a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról, az őket védő titkosszolgákról, valamint egy olyan gyermekgyilkosságról is beszéltünk, amiben egy egykori jobbikos politikus neve is felmerült.Polbeat Pankráció – Az ellenzékkel az alvilág, a maffiamódszerekkel zsaroló világ térne vissza Magyarországra (Videó!)
Messziről kerüljük el az MSZP-s bográcsokat – ez volt a tanulsága a Polbeat Pankrációnak, amelyben a műsor elején Szarvas Szilveszter azt vetette fel vitapartnereinek, Nagy Józsefnek, Huth Gergelynek, Nagy Attila Tibornak és Csizmadia Tamásnak, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt a Tranziton arról beszélt: előfordult már, hogy harcostársai belepisiltek a bográcsba, miközben lecsót főztek. Huth Gergelyék kommentálták is Molnár Zsolt szavait, majd Czeglédy Csabáról vitáztak, akit "Az ördög ügyvédjeként" azonosított a nyomozóhatóság. Huth Gergely szerint az ellenzékkel az alvilág, a maffiamódszerekkel zsaroló világ térne vissza Magyarországra. Nagy József a Polbeat Pankrációban azoknak üzent, akik az ellenzéki politikusokat nem látják szívesen a stadionokban és a magyar válogatott mérkőzésein, míg Nagy Attila Tibor arra kérte a kormányt, hogy Karácsony Gergellyel szembemenve találják meg a jogi kiskaput és rendezzék meg 2023-ban az atlétikai világbajnokságot Budapesten, mert az hasznot hoz az országnak. Nézze meg a teljes vitát!Tízmilliókkal húzta le az alvilágot, kisembereket vert át, mégis futni hagyta a hatóság a csalókirályt
Az alvilág jól ismert figuráit, gazdag, „minden gyanú felett” álló vállalkozókat, hiszékeny kisembereket, valamint egy elsőosztályú sportegyesületet is megkárosított több tízmillió forinttal a sértettek állítása szerint a győri csalókirálynak is nevezett Sz. Zsolt, akit korábban már tíz évre ítélt a bíróság egy kétmilliárdos csalássorozat miatt, ám úgy néz ki, nem talál fogást rajta az igazságszolgáltatás, hiszen a hónapokkal ezelőtt ellene indult nyomozást nemrég megszüntette a rendőrség.Kiknél landoltak az alvilági kenőpénzek? - Pontot tesznek a Gyurcsány-korszak legsötétebb bűnügyére, hacsak a Covid nem szól újra közbe
A Kaposvári Törvényszék tájékoztatása szerint július másodikán elsőfokú ítélet születhet a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós-titkosszolgálati botrányában, hacsak a Covid újabb hulláma nem szól közbe, ahogy ez márciusban egyszer már megtörtént. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost és a szolgálat volt műveleti osztályvezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a Pintér Sándor belügyminiszter lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert, aki az alvilág ismert alakja volt. Az egykori titkosszolgálati vezetőket egyébként – nem jogerősen – négy éve, 2017-ben már elítélte a bíróság, de a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú döntést, így a titkosított pert elölről kellett kezdeni.Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi alvilág ismert figurája
Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi éjszakai élet egyik ismert alakja, S. Csaba – tudta meg a PestiSrácok.hu alvilági forrásból. A hatvanas éveiben járó férfit és társait április végén fogták el, a több megyét is érintő akcióban háromszáz rendőr vett részt. Úgy tudjuk, S. Csaba a Fővárosi BV-intézetben május 10-én lett öngyilkos.Ajánljuk még