Pesti Srácok

Feltárulnak az alvilág titkai? – Rejtélyes, eddig megoldatlan gyilkosságok aktáit porolta le a rendőrség

null

Két, a szervezett bűnözéshez köthető alvilági aktát porolt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyilkossági csoportja, amely a Portik Tamás fémjelezte bűnözői kör viselt dolgaival is foglalkozik – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, nyílt eljárás még nincs elrendelve ezekben az ügyekben, ugyanakkor az akták elővételét azért lépték meg a nyomozók, mivel a hónapokkal ezelőtt elfogott Turekkel és a gyanú szerint az ő megrendelésére kiiktatott Döcher Györggyel hozták abban az időben összefüggésbe ezeket a bűneseteket. Döcher volt barátnőjével, Haraszti Teodórával és egy kereszttel hátba szúrt pénzváltóval, Zaharovics Zalánnal is hidegvérrel végeztek a '90-es években, ám eddig senkire nem tudták rábizonyítani az emberöléseket.

Leporolta a '90-es évek elején meggyilkolt pénzváltó, Zaharovics Zalán és az 1999-ben kivégzett Döcher „Csontkezű” György egykori barátnője, Haraszti Teodóra megölésének aktáját is a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint nyílt eljárás még nincs elrendelve ezekben az ügyekben, ugyanakkor az akták elővételét azért lépték meg a nyomozók, mivel a hónapokkal ezelőtt elfogott Turekkel és a gyanú szerint az ő megrendelésére agyonlőtt Döcher Györggyel hozták abban az időben összefüggésbe ezeket a bűneseteket, igaz, bizonyítani egyik ügyben sem tudták Turekék bűnösségét.

Kereszttel a hátában végezte Cinóber üzlettársa

Turek és Döcher ellen már az elkövetés után eljárás indult Haraszti Teodóra megölésével kapcsolatban. A rendőrség a gyanút arra alapozta, hogy a lány állítólag féltékenységből azzal fenyegetőzött, feladja barátját, méghozzá emberölési ügyekben. Nem sokkal a fenyegetések után a lány eltűnt, majd holttestét kutyák kaparták ki a földből Érden.

PestiSracok facebook image

– közölte korábban a Blikkel egy volt rendőr, hozzátéve:

Somogyi Hírlap, 1993. február

Miután úgy ítélték meg, csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, a Pest Megyei Ügyészség végül megszüntette a nyomozást.

„Csontkezűt” és Tureket összefüggésbe hozták az 1996-ban kivégzett ferencvárosi lányfuttató, Cinóber (akit a vádak szerint az Energol Rt. vezetésének megrendelésére Jozef Roháč lőtt fejbe, igaz, a bíróság nem hozott marasztaló ítéletet) üzlettársa, Zaharovics Zalán pénzváltó meggyilkolásával is, de nem sikerült rájuk bizonyítani a bűncselekményt. Egy volt nyomozó a neve elhallgatását kérve azt idézte vissza a Blikknek, hogy Döcher Györggyel, a Csontkezűvel és Turekkel 1989-90-től foglalkoztak rendszeresen. Tudták, hogy együtt dolgoznak Zaharovics Zalán pénzváltóval, akit 1991. január közepén öltek meg. A kereszttel háton szúrt és megfojtott férfi lemeztelenített holttestét az M3-as mellett, egy Gyöngyöshöz közeli szilvás mellett találták meg mezőgazdasági munkások.

Turekre lecsapott a TEK. Fotó: TEK

Fegyverarzenál egy budai ház teraszában

Érdemes megemlíteni azt a hvg.hu által megszellőztetett hírt is, hogy a napokban egy budai ház teraszában elrejtett fegyvereket és lőszereket foglaltak le a rendőrök. A portál szerint a rendőröknek fel kellett törniük a terasz betonját, ami valóságos fegyverarzenált rejtett: géppisztolyokat, kézifegyvereket, hangtompítókat, maszkokat, golyóálló mellényeket. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt nyomoz, a fegyvereket pedig egy olyan férfi ingatlanában foglalták le, aki a Turek néven ismert D. Alexszel állt kapcsolatban. Utóbbi információt és a fegyverek lefoglalását forrásaink is megerősítették portálunknak. Turek jelenleg az 1999-es Döcher-gyilkossággal és a dunaszerdahelyi vérengzéssel is meg van gyanúsítva, a rendőrök pedig nyilvánvalóan megvizsgálják, hogy a legfoglalt fegyverarzenálnak van-e köze bármelyik bűncselekményhez; ha igen, az fordulatot hozhat mindkét ügyben.

A dunaszerdahelyi mészárlás helyszíne. Fotó: parameter.sk

A felvidéki maffiáról és a Dunaszerdahelyen 1999. március 25-én történt vérengzésről bővebben ITT és ITT olvashatnak, a Döcher-gyilkosság új fejleményeiről pedig itt tájékozódhatnak.

Hónapokkal ezelőtt interjút adott a PestiSrácok.hu-nak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) új vezetője, Opauszki András, aki éppen Turek elfogása előtt nem sokkal beszélt arról, hogy egyetlenegy tagja sem lehet nyugodt a szervezett alvilágnak, mert nagyon könnyen Portik Tamás sorsára juthatnak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.