baksa-soós jános
Baksát meg akarták ölni, Radicsot tönkretették – „A Taurus elsöpörte volna a magyar könnyűzenei életet. Ha hagyják” (Kisfaludy András interjú, 2. rész)
Radics Bélát tönkretette, a Syrius álmait széttörte, a Kexet szétbomlasztotta a diktatúra. Ezek (is) voltak azok az elhallgatott zenekarok, amelyek nem kapták meg az esélyt a nagylemezre, amelyeket kőkeményen üldözött az olykor már puhának hazudott kádári diktatúra. Voltak egyéb trükkök is, Zoránt a nagylemez álma miatt bevették a Taurusba, Som Lajos ekkor kiszállt, a régi, kőkemény zenekarnak vége volt. Baksát pedig éppen Zoránék Metrójába csábították, hogy így a Kextől is megszabaduljanak. Az egyik legfontosabb ügynök éppen a Metro zongoristája, Fogarasi János volt. Kisfaludy Andrással, a Kex dobosával, az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilm rendezőjével a régi idők tabutémáiról beszélgettünk, nyíltan, őszintén. Szóba kerültek az ORI-t irányító egykori ÁVH-s tisztek, a Hanglemezgyár félistenként élő vezetői, a támogatott zenekarok. És amelyeket eltapostak. Ajánljuk még
Ki nyeri meg a XXI. századot? - Békés Márton lesz a Polbeat vendége
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Amit Rutte mond, iszonyatos! - Évzáró Polbeat Bayer Zsolttal és a PS arcaival