Pesti Srácok

bochkor gábor

A Gellért-hegyi, külkeres óvodából az ég felé: Bochkor Gábornak és Kanyó Lászlónak is a hírszerző apák taposták ki az ösvényt

MGMező Gábor Vesztegzár 2020 május 17.
Cikkünk első részében bemutattuk, hogyan került a két egykori hírszerző (Kanyó András és Bochkor Jenő) fia a Danubiushoz. Nem csak a kezdeti lépésekhez kellett a jó kapcsolat és bekötöttség. Kanyó László végig apja útját követte: utóbbi a rendszerváltás után saját PR-céget alapított, amiben fia is benne volt, aki a Danubius után szintén ezen a területen helyezkedett el. Cégről-cégre járt, később az egyik legnagyobb vállalathoz került. Az öreg Kanyó közben lejárató könyvet írt Mindszenty bíborosról és Horthyról is, utóbbihoz felhasználta Horthy Istvánnét is, aki szerint az egykori hírszerzőtiszt átverte őt, hogy befeketítse a kormányzó nevét. A Kanyóéknál jóval ismertebb Bochkor Gábor ritkán beszélt kivételezett helyzetéről, de megnyilatkozása szerint természetesnek vette, hogy anyja révén a Gellért-hegyi, külkeres óvodába járhatott. Egy interjúban azt is elmondta, hogy a szintén a kivételezetteknek lehetséges Humboldt Egyetem után nem is akart rádiós lenni, de apja egyik barátja, a Rádió korábbi berlini tudósítója odavitte. Ez szinte biztosan a népszerű Fikár László volt – „Ács” fedőnéven szintén az állambiztonság egykori embere. A legérdekesebb (és jól mutatja a hálózat működését, körforgását), hogy 2003-ban Kanyó László is majdnem berlini tudósító lett. Kondor Katalinék őt akarták odaküldeni, és éppen egy újabb hálózati rádiós, a korábbi moszkvai és washingtoni tudósító fúrta meg...
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.