bohár dániel
Magyar Péter már perrel fenyeget a róla készült mém miatt
„Magyar Péterék perrel fenyegetnek, ha nem szedem le az alábbi mémet a oldalamról. Többször is megfenyegettek!” – kezdi Facebook-bejegyzését Bohár Dániel.Sorra állnak ki Bohár Dániel mellett a Tisza Párt álságos támadáscunamiját követően
Magyar Péterék dacos dühvel támadják Bohár Dánielt, aki csak kimondta azt az igazságot, amit a tiszások nem mernek nyíltan vállalni. A Tisza Párt ugyanis kiállt az ukránok uniós csatlakozása mellett, megszavaztatták a híveikkel, akik ugyan igen megosztottak a kérdésben, ezért komoly zavar állt be a párt kommunikációjában. Magyar Péterék most próbálnak fogást találni, kapálóznak, hiszen a hazaárulási botrányt szeretnék gyorsan elfeledtetni a magyar emberekkel. Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára és Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője is a közösségi oldalán közzétett posztjában reagált Magyar Péter szánalmas támadására, a Tisza Párt elnökéről készült mémmel összefüggésben, amelyet Bohár Dániel, a Megafon influenszere posztolt a közösségi oldalán.Fehérorosz (és német) mintájú diktatúrát ígér a hisztis Selyemmajom egy politikai mém miatt
Magyar Péter nagyon megdúlta magát Bohár Dani miatt, ezért kilátásba helyezte, hogy fehérorosz mintájú diktatúrát építene ki, ahol ugyanúgy büntetnék a felségsértést és a politikai mémeket, mint pl. Németországban.Íme, Magyar Péter "szeretetországa": megfenyegette Bohár Dánielt, akit ezután testőre hasba is vágott
Magyar Péter továbbra sem képes toleranciát mutatni azokkal az újságírókkal szemben, akik nem az ő nótáját fújják. A Tisza Párt elnökének kérdést sem kellett feltenni, mert már Bohár Dániel, a Megafon riporterének látványától az egekbe szökött a vérnyomása, s nem is habozott kiadni magából indulatát. Persze, a „szeretetországot” építő pártelnök környezetéből a testőrök sem hiányozhattak, egyikük tegnap a gyakorlatban is teljesítette főnökük uszító parancsát: hasba ütötte, majd életveszélyesen megfenyegette Bohár Dánielt.Magyar Péter most defekttel védekezik az újságíró kérdések elől
A jelek szerint Magyar Peti csak akkor hajlandó újságíróval beszélni, ha az ő zsoldjában van, vagy egy nő, akivel keménykedhet. Valahányszor egy férfi próbálná felkérdezni, mindig talál valami egérlyukat, ahová behúzhatja fülét és farkát. Ezúttal Bohár Danitól rezelt be a selyemmajom.A nyugati média titkolja, de ott sem értenek egyet az emberek a háborúval (VIDEÓ!)
A nyugat-európai politikusok a fegyverek után katonákat is küldenének Ukrajnába. Emmanuel Macron francia elnök és Manfred Weber, az Európai Néppárt feje nyíltan atomfegyverekről és európai atomerőről beszélnek, hogy erre nagy szükség van Európában, és ha szükséges, csapást is lehessen mérni vele. Bohár Dániel, a Patrióta munkatársa viszont most elment Berlinbe, Párizsba és Bécsbe, hogy utánajárjon, valóban a háború pártján állnak-e az ott élők. Riportjából kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz, nem akarnak háborút; visszasírják azt az időszakot, amikor még béke volt Ukrajnában, mert saját zsebükön érzik, hogy mennyire megdrágult az élet a konfliktus és az azt követő szankciók miatt.Orbán Viktor: Lehet, hogy tíz év múlva a most zajló folyamatokra azt fogják mondani, hogy ez a harmadik világháború előeseményeihez tartozott – Nézze vissza a miniszterelnök interjúját a PestiSrácok oldalán!
Bohár Dániel, A riporter műsorvezetője jelentette be közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este fél hétkor nagyinterjút ad a Patrióta YouTube-csatornáján a Fico elleni merényletről, a háborúról, az európai gazdaságról, a sorkatonaságról, illetve az új világrendről. Az orosz–ukrán háború kapcsán szóba került a "győzelemhez" vezető európai stratégia is, az amerikai–kínai versengés, illetve az Európai Unió jövője is. Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi, magyarok hogyan tudunk kimaradni ebből a háborús pszichózisból. Kövessék a kormányfő interjúját élőben a PestiSrácok oldalán!Márki-Zay Péter szerint Varga Judit a bántalmazó és nem az exférje
Mindig van lejjebb: Márki-Zay Péter szerint ugyanis Varga Judit nem bántalmazott nő, hanem bántalmazó. „Varga Judit soha nem mondta, hogy a férje egy ujjal is hozzányúlt, azt viszont elismerte, hogy ő bántalmazta a férjét. Minden bizonyíték arról szól, hogy Magyar Péter az áldozat, az összes többi szóbeszéd” – mondta Márki-Zay Péter a megafonos Bohár Dánielnek, bár ez hazugság, hiszen Varga beszélt arról, hogy például lökdöste őt Magyar Péter, a lelki bántalmazásokról nem is beszélve, amit Márki-Zay nyilván nem tart fontosnak.Ajánljuk még