Íme, Magyar Péter "szeretetországa": megfenyegette Bohár Dánielt, akit ezután testőre hasba is vágott

Magyar Péter továbbra sem képes toleranciát mutatni azokkal az újságírókkal szemben, akik nem az ő nótáját fújják. A Tisza Párt elnökének kérdést sem kellett feltenni, mert már Bohár Dániel, a Megafon riporterének látványától az egekbe szökött a vérnyomása, s nem is habozott kiadni magából indulatát. Persze, a „szeretetországot” építő pártelnök környezetéből a testőrök sem hiányozhattak, egyikük tegnap a gyakorlatban is teljesítette főnökük uszító parancsát: hasba ütötte, majd életveszélyesen megfenyegette Bohár Dánielt.
Magyar Péter, aki a jobboldali újságírók fenyegetését már beszédei természetes részének, sőt lételemének tekinti, most országjárásának balatonfüredi állomásán, hosszú ideig a jelenlévő és csupán kérdezni akaró Bohár Dániellel foglalkozott. A Megafon riporterének videójában az is hallható, ahogy a polgári hagyományairól híres üdülőváros közönsége előtt Magyar Péter fenyegetően azt mondta Bohárnak:
Még mosolyoghatsz!

Ugyanakkor a rendezvényen Magyar testőre sem tudta visszafogni magát, aki nemtetszésének egy hasbaütéssel adott nyomatékot. Majd hozzátetette:
Ne idegesítsél föl!
A videóban Bohár felteszi a kérdést, hogy
Miért ütöget? Miért ütött hasba? Ez lesz a módi, hogy itt megverik az újságírókat? Miért mondta ezt, hogy szét fog b@szni?
A kérdésre - főnökéhez hasonlóan - természetesen Magyar testőre nem reagált. Ugyanakkor Bohár a közösségi oldalán megosztotta azt a képet is, ahol látható, hogy a heves vérmérsékletű testőr épp készül nekimenni.
Ez is egy újabb bizonyítéka annak a "Szeretetországnak", amelynek építésére Magyar Péter vállalkozott. Ahol csak az a jó újságíró, aki azt kérdezi, amit Magyar akar, és ahol - ebből kifolyólag - nincs helye másoknak, de leginkább azoknak, akik a Tisza párt elnökével ellentétes véleményen vannak.
Forrás: Bohár Dániel Facebook
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS