bohár dániel
A szrtájkoló demokraták rátámadtak az Echo TV stábjára a Várkert Bazárnál (Frissítve: PS-videóinterjú a sértettekkel!)
Az Echo TV stábját néhányan megtámadták a Várkert Bazárnál tartott ellenzéki tüntetésen, az MSZP standja közelében – tudták meg kollégáink, akik élőben közvetítették a szombati tüntetés eseményeit. Bohár Dániel riportert és Miklósvölgyi Csaba operatőrt az Európába igyekvő demokraták lökdösni kezdték, megrongálták a felszerelésüket, miközben trágár szavakkal illették őket.Törvénytelen volt Ujhelyi telefonbetyárkodása – ő viszont elvárja, hogy töröljék a róla készült menzás fotókat
Törvénysértést követett el Ujhelyi István azzal, hogy titokban rögzítette az Echo TV riporterével folytatott telefonbeszélgetését, majd azt engedély nélkül nyilvánosságra hozta – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az adatvédelmi hatóság elnöke. Ujhelyi azon pöccent be, hogy – miközben ellenzéki bajtársai napokig hisztiztek a Miniszterelnökség olcsó menzája miatt – őt is lefotózták, amint épp sorban áll a Parlament filléres menzáján. A lebukást nem hagyhatta annyiban, ezért kezdett telefonbetyárkodni, és támadta le számonkérő stílusban az Echo TV riporterét, Bohár Dánielt, akinek egyébként semmi köze nem volt Ujhelyi lefotózásához. Megkerestük Ujhelyit, aki azt mondta, leveszi a videót az oldaláról, ha az Echo TV bocsánatot kér tőle, és ha mindenki törli a róla készült menzás fotókat...Nagyot hazudott az Index - Nem tiltották ki az Országházból Bohár Dánielt
Az Index azt írja, hogy Bohár Dánielt kitiltotta az Országházból az Országgyűlés sajtófőnöke. Az állítás természetesen nem igaz, Bohár Dániel a Facebookon rögtön cáfolta is a hamis értesülést.Botka László hazudik a szegedi forgatásról - mondta Losonczi Kata és Bohár Dániel a Polbeatben
Botka László hazudik, Bohár Dániel, az Echo Tv Informátor című magazinműsorának riportere meg sem érintette a szegedi MSZP-s polgármester irodájának kilincsét, azt nem rángatta és semmilyen botrányt nem okozott a városházán, a folyosón várt Botkára - nyomatékosította a PS-Polbeat tegnapi adásában Losonczi Kata és Bohár Dániel, az Informátor száguldó riporterei, az egykori Célpont stábjának két tagja.Taknyukon és vérükön VS. kiszemelt lámpavasak, jobboldali hullák - Losonczi Kata és Bohár Dániel a Polbeat mai vendége (Élő 19 órakor!)
Losonczi Kata és Bohár Dániel, az Echo Tv új, nagysikerű Informátor című magazinjának száguldó riporterei, az egykori Célpont stábjának két tagja lesz a PS-Polbeat mai vendége. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter, aki az Informátor felelős szerkesztője is 19 órától élőben a Botka László által kitervelt és bejelentett jobboldali médiabojkottról is faggatja majd Losonczi Katát és Bohár Dánielt. A Polbeatból kiderül, mi történt az Informátor szegedi forgatásán, amely miatt az MSZP az Echo Tv és a PestiSrácok.hu mellett a közmédiát, a TV2-t, az Origo-t, a 888.hu-t, a Magyar Időket, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot is tiltólistára tette, nyomatékosítva, hogy a jövőben kizárólag a „független magyar sajtónak” nyilatkoznak, a „Fidesz pártsajtónak” nem. A Polbeatben a balliberális kommunikációban "botrányt okozó riporterként" emlegetett Bohár Dániel válaszolja meg a nagy kérdést, rángatta-e Szeged első emberének irodakilincsét? A Polbeatben az Echo Tv MSZP-s lenácizása mellett sem megyünk el szó nélkül, amely jelzőt már minden jobboldali sajtóorgánumra rá kívánja aggatni az ellenzék.Vörös szőnyeges fogadtatás jár az aktivistáknak Soros egyetemén - A CEU leleplezésével indult az Informátor az Echo Tv-n
A Soros-birodalom koronagyémántjáról, a tőzsdecápa mellényzsebéből kikandikálók által rettenetesen féltett CEU-ról rántotta le a leplet az Echo Tv új oknyomozó magazinja, az Informátor a tegnapi első adásban. A műsorból kiderül, Soros György spekuláns magánegyeteme előnyben részesíti az aktivista múlttal bíró diákok felvételi kérelmét, a Soros-fiókák előtt pedig minden CEU-s ajtó azonnal nyílik. Az Informátor arra is rávilágít, Soros miként aktivizálta ellenzéki politikusokból, liberális újságírókból és válogatott utcai hangoskodókból álló hálózatát a CEU mellett és az Orbán-kormány ellen. Az Informátor a Soros egyetemet körülhálózó milliárdos cégháló kusza szálait is kibogozta.Ajánljuk még