Pesti Srácok

Botka László hazudik a szegedi forgatásról - mondta Losonczi Kata és Bohár Dániel a Polbeatben

Botka László hazudik, Bohár Dániel, az Echo Tv Informátor című magazinműsorának riportere meg sem érintette a szegedi MSZP-s polgármester irodájának kilincsét, azt nem rángatta és semmilyen botrányt nem okozott a városházán, a folyosón várt Botkára - nyomatékosította a PS-Polbeat tegnapi adásában Losonczi Kata és Bohár Dániel, az Informátor száguldó riporterei, az egykori Célpont stábjának két tagja.

Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére Bohár Dániel elárulta, a szegedi városházára kiérkező rendőrök is megállapították, hogy semmilyen jogsértés nem történt, nem akartak betörni sehova."Az sem igaz, hogy a rendőrök dobtak volna ki minket, mert ilyen nem történt, Botka biztonsági szolgálata döntött úgy, hogy el kell hagynunk az épületet" - ismertette Bohár Dániel. Losonczi Kata és Bohár Dániel szerint Botka szándékosan nem mond igazat, az egész nettó hazugság, Botka hazugsága.

A Polbeatben a PestiSrácok.hu-t, az Echo Tv-t és az összes jobboldali médiumot is érintő MSZP-s bojkott is szóba került. Losonczi Kata elárulta, Botka László utasítása volt, hogy a szocialisták nem nyilatkozhatnak a jobboldali orgánumoknak és megismételte Kovács László korábbi MSZP-elnök szavait, hogy aki nem tud válaszolni egy kérdésre, az válasszon másik szakmát.

Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője felvetette, hogy ezek után létre kellene hozni egy jobboldali újságíróknak adható díjat, amely lehetne az "Arany Kilincs-díj".

PestiSracok facebook image

Az Informátor riporterei korábbi, a G-nap óta 180 fokos fordulaton átesett munkahelyükről, a Hír Tv-ről is beszéltek, amelyről kijelentették: "Ez a Hír Tv már nem az a Hír Tv, Simicska Lajos televíziójához képest az ATV is kormánypártibb csatorna. "Hogy mi lett a Hír Tv-ből? Ilyen állat nincs" - szögezte le Losonczi Kata.

Az élő műsorban a manipuláció is napirendre került. Losonczi Kata és Bohár Dániel egyértelműsítette, soha nem vágtak meg manipulatívan anyagot, soha nem csinálták azt, mint "Muster Master Bánó András". A manipulációval kapcsolatban Huth Gergely is arról beszélt, hogy az olvasókat soha nem lehet átverni, mert azonnal büntetnek. "Nem manipulálunk, az olvasót csak egyszer lehet átverni" - mondta.

Losonczi Kata, Bohár Dániel, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter a Polbeat végén ebben a szereposztásban újra eljátszotta a Célpont megszűnését bejelentő videó legendás, Simicskának szóló üzenetét, hogy "szerintünk Orbán nem geci".

Nézze meg a teljes adást!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.