losonczi kata
Taknyukon és vérükön VS. kiszemelt lámpavasak, jobboldali hullák - Losonczi Kata és Bohár Dániel a Polbeat mai vendége (Élő 19 órakor!)
Losonczi Kata és Bohár Dániel, az Echo Tv új, nagysikerű Informátor című magazinjának száguldó riporterei, az egykori Célpont stábjának két tagja lesz a PS-Polbeat mai vendége. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter, aki az Informátor felelős szerkesztője is 19 órától élőben a Botka László által kitervelt és bejelentett jobboldali médiabojkottról is faggatja majd Losonczi Katát és Bohár Dánielt. A Polbeatból kiderül, mi történt az Informátor szegedi forgatásán, amely miatt az MSZP az Echo Tv és a PestiSrácok.hu mellett a közmédiát, a TV2-t, az Origo-t, a 888.hu-t, a Magyar Időket, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot is tiltólistára tette, nyomatékosítva, hogy a jövőben kizárólag a „független magyar sajtónak” nyilatkoznak, a „Fidesz pártsajtónak” nem. A Polbeatben a balliberális kommunikációban "botrányt okozó riporterként" emlegetett Bohár Dániel válaszolja meg a nagy kérdést, rángatta-e Szeged első emberének irodakilincsét? A Polbeatben az Echo Tv MSZP-s lenácizása mellett sem megyünk el szó nélkül, amely jelzőt már minden jobboldali sajtóorgánumra rá kívánja aggatni az ellenzék.