budapest–belgrád vasútvonal
Mérővonat teszteli a Budapest-Belgrád vasútvonal új szakaszát Szerbiában
Megkezdődött hétfőn a Szabadka és Újvidék közötti gyorsvasút tesztelése, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szakaszán ugyanis a tervek szerint november 25-én indul meg a forgalom.November 25-én indul a forgalom a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán
November 25-én megindulhat a személyforgalom Szabadka és Belgrád között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán – közölte hétfőn Goran Vesic szerb építésügyi miniszter a belgrádi Pink televízióban.Szijjártó megköszönte a kínai kollégájának a béke melletti határozott kiállást
Megköszönte a külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájának országa erőfeszítéseit a béke megteremtéséért Ukrajnában. Szijjártó Péter kiemelte: egyetértettek abban, hogy a béke feltételei napról napra romlani fognak, így a béketeremtésre vonatkozó erőfeszítéseket meg kell sokszorozni.Átépítik a Budapest–Belgrád vasútvonal Ferencváros és Soroksár közötti szakaszát is
A Magyar Közlönyben kormányhatározat jelent meg a Budapest–Belgrád vasútvonal Ferencváros–Soroksár közötti szakaszának megvalósításáról – írja a VG.Lázár János: Budapest körül logisztikai gyűrűt hoz létre a kormány
Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésére és a V0-ás vasúti körgyűrűre; ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta az építési és közlekedési miniszter kedden, a Pest vármegyei településen.Szijjártó: kétszeresére nő a Magyarország és Kína közötti légi járatok száma
Új légügyi megállapodást kötött Magyarország és Kína, amelynek nyomán a jövőben akár kétszeresére, heti 42-re is nőhet a két ország között üzemelő járatok száma – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Ningpóban.Lázár János: konstruktív volt az egyeztetés Goran Vesic szerb miniszterrel
Az építési és közlekedési miniszter konstruktívnak nevezte szerb kollégájával tartott keddi, budapesti egyeztetését. Lázár János és Goran Vesic a vasúti és közúti közlekedésről, autópályák összekapacsolásáról és a Budapest–Belgrád gyorsvasút megépítéséről is beszéltek.Orbán Viktor: a béke épít!
Orbán Viktor miniszterelnök új fotókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán, A béke épít! címmel a Belgrád–Újvidék vasútvonal átadásáról.Szerb elnök: amikor mindenki más lehajtott fejjel hallgat, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért
Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb államfő szombaton Újvidéken, ahová Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen érkezett. A szerb államfő köszönetet mondott a magyar kormányfőnek azért a támogatásért, amelyet Budapest évek óta Belgrádnak nyújt.Ajánljuk még