budapest–belgrád vasútvonal
A felvidéki magyarságot is érinti a vasúti fejlesztések iránya
Teljesen új gazdasági világrend van kialakulóban, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kína között kirobbant világgazdasági háború ugyanakkor árt a magyar gazdaságnak - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön, a Magyar Vasút 2018 elnevezésű szakmai konferencián. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, a Felvidéket érintő vasúti közlekedésben ésszerű menetrendi rendszerrel jelentős előrelépések érhetőek el. Példaként említette a Komárom-Révkomárom közötti kapcsolat további fejlesztését, a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal Losoncig, a Hatvan–Somoskőújfalu vonal Fülekig, valamint a Miskolc–Hidasnémeti vonal Kassáig történő meghosszabbítását.Szijjártó: legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak
Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak - mondta a Pekingben tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva. A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal háromoldalú projektjéről először a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen. Ezután volt a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülése.Libnyaf és ellenzéki médiarettegés kíséri Li Ko-csiangék budapesti látogatását
Mindegy, kivel találkozik Orbán Viktor, illetve hogy egy adott delegáció milyen céllal érkezik Magyarországra, az biztos, hogy az ellenzéki média az ilyen eseményeket diktatórikus propagandaként, vagy esetleg nagyhatalmak önkényuralkodóinak való smúzolásnak titulálja. Ezúttal sem volt ez másként, pedig kínai és a közép-kelet- és kelet-európai országok kormányfőinek csúcstalálkozója történelmi jelentőségű, hsizen Magyarországnak fontos, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartner legyen, valamint hogy a kínai befektetések vonatkozásában is vezető pozíciót töltsön be. Az egész kicsit olyan, mint amikor egy csoport a foci EB-n a magyar csapat ellen szurkolt pusztán azért, hogy semmiképpen se lehessen a stadionépítéseket legitimálni.Kiírták a közbeszerzést a Budapest - Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszára
Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárás részvételi felhívása a MÁV honlapján, valamint a hirdetményt feladták az Európai Unió Hivatalos Lapjában - tájékoztatta a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.Ajánljuk még












