Nagy migrációs nyomásra kell felkészülni a következő hetekben a magyar határon – közölte az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai...
Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszterrel egyeztetett telefonon vasárnap a minszki...
A jogbiztonság már önmagában tiltja egy olyan homályos fogalom bevezetését európai uniós kötelezettségként, mint a jogállamiság –...
Az Index-műbalhé és “legyen másik”, “lesz másik” kampány után várható volt, hogy készül valamire a baloldal, hogy...
Olyan, párbeszédre alapuló európai uniós döntésekre van szükség, amelyek nem lehetetlenítik el Fehéroroszország és az Európai Unió...
Az Európai Unió 10 millió eurót (mintegy 3,5 milliárd forint) mozgósít a Nyugat-Balkánon tevékenykedő kis- és középvállalkozások...
Az Európai Bizottság több, mint 33 millió eurót (mintegy 11,6 milliárd forint) mozgósít a sürgős egészségügyi igények...
Sajnálkozását fejezte ki a hongkongi törvényhozási választások elhalasztása és az ellenzéki jelöltek kizárása miatt hétfőn Josep Borrell,...
Miért kötünk kétoldalú nemzetközi szerződéseket a magyar kisebbség védelmében, ha a szomszédos államok úgysem tartják be azokat?...
Némi kihagyás után ismét felbukkant a politikai palettán a méltán híres RAJT Mozgalom. A világuralomra törekvő szervezet...
Az Európai Unió felülvizsgálta és tovább szűkítette azon országok körét, amelyek állampolgárai korlátozásmentesen léphetnek be az Európai...
Hogyan bízhatnánk Európa – köztük a magyar – nemzeti kisebbségek ügyét arra az Európai Unióra, amely láthatóan...
Az Európai Unió Tanácsa megerősítette az Észak-Koreával szemben a nukleáris tevékenységekkel összefüggésben bevezetett úgynevezett autonóm, azaz saját...
Bár végleges adatok még nincsenek, de brüsszeli elemzők szerint Magyarországnak mintegy 60 milliárd euró áll majd rendelkezésre...
Valóságtagadási szakaszba lépett a haladó élcsapat egyik része, a másik része viszont nem, és ez látványosan meghasította...
Az igazságügyi miniszter a hét elején befejezett európai uniós csúcsot értékelve azt mondta, Magyarország megnyert egy csatát,...
A Fidesz EP-képviselője csütörtök kora délután tartott sajtótájékoztatót, ahol a kedden hajnalban elfogadott uniós költségvetésről és arról...
Az uniós csúcson elfogadott költségvetési kompromisszum elfogadása mellett érvelt Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az...
Az önmagában pikáns, felháborító és részben gusztustalan is, hogy a politikai ellenzék abban érdekelt, hogy a kormánynak...
A járványügyi korlátozások feloldásával újraindult az illegális migráció is Európa felé, különösen a Földközi-tenger keleti medencéjére. A...
Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és...
Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és...
Az európai uniós források nem humanitárius adományok, és nem a nyugat-európai országok jófejségének vagy nagyvonalúságának köszönhetően állnak...
Hét helyett tíz ország, egymillió helyett pedig kétmillió aláírás – ezzel a tervvel, és az átütő győzelem...
A következő, 2021 után érvényes hétéves költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi...
Hollandia ellenállása miatt egyelőre előrelépés nélkül fejeződött be az Európai Tanács csúcstalálkozójának pénteki első napja – írta...
Az Európai Unió figyelmeztette pénteken az amerikai kormányt, hogy hagyjon fel az Oroszország és Európa között tervezett...
Két-, illetve többoldalú megbeszéléseket kezdtek péntek délután Brüsszelben az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, mielőtt ismét...
A koronavírus-pandémia első hullámából az EU-tagállamok különböző mértékű veszteséggel kerültek ki. Magyarország a nagyon sikeresen védekezők között...
Az egykor szebb napokat megélt balliberális újságíró, Bánó András az MSZP propagandaportálján szabadult el éppen. Orbán Viktor...
Tíz százalékkal csökkent tavaly novembertől idén májusig a csehek elégedettsége országuk európai uniós tagságával – derült ki...
Az uniós helyreállítási csomag szétosztása legyen politikamentes és igazságos – erről beszélt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1...
Az Európai Unió felülvizsgálta és szűkítette azon országok listáját, amelyek állampolgárainak esetében a tagállamok július 16-tól fokozatosan...
Az EU vezetői pénteken kezdik megvitatni az Európai Bizottság 750 milliárd eurós (842,93 milliárd dolláros) helyreállítási tervét,...
Magyarország csak akkor járulhat hozzá az Európai Unió Covid-19-es újjáépítési alapjához, ha az EU lezárja a Magyarország...
Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette csütörtökön az EU és az Egyesült Államok között létrejött, a személyes adatok...
Itt az idő: az Európai Unió következő, 2021 után érvényes hétéves költségvetésének és az ahhoz kapcsolódó, a...
Az Országgyűlés tegnap elfogadott állásfoglalása világos alapelveket jelöl ki a magyar kormány számára a hétvégi uniós költségvetési...
A brit jobboldali politikust az EU megosztottságáról és az amerikai elnökválasztásról is kérdezték a Danube Institute műsorában....
2020 második félévének német uniós elnöksége egy olyan politikai „tornagyakorlatot” jelent Németország számára, amelybe Európa legerősebb országa...
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és a jelek szerint egyenesen Dobrev Klárához vezet,...
Nem aratott osztatlan sikert a fejlett Nyugaton a magyar országgyűlés tegnapi döntése, miszerint hazánk nem hajlandó elfogadni...
Nem lehet politikai, ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat a költségvetés és a helyreállítási csomag elfogadására – mondta...
A tegnapi napon a magyar parlament határozatban javasolta, hogy Orbán Viktor vétózza meg az EU költségvetését és...
Bele kell olvadnunk az Európai Unióba! Szerelmesen eggyé kell vele válnunk, bele kell ájulnunk az ülepébe! Az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS