Bármi is legyen a döntés a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálásának ügyében, az már biztos, hogy bárki is kerül...
Kora reggelre eldőlt, hogy pontosan melyik párt hány mandátumot szerzett a Fővárosi Közgyűlésben. A végleges állás szerint...
Néhány veterán kerületi politikus mellett nagyobb részben újoncokkal, fiatalokkal vág neki a Fidesz az önkormányzati választásoknak. Legalábbis...
Miután az ellenzéki pártok helyi képviselőinek állításai szerint egy éven keresztül figyelmen kívül hagyta azok megkereséseit a...
A legutóbbi Fővárosi Közgyűlés a szokásos izgalmakon kívül hozott egy kis meglepetést is, hiszen nemcsak politikusokkal beszélgettünk,...
A Népszava egy cikket közölt arról, hogy a családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló...
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a...
Amellett, hogy Karácsony Gergely megint hülyét csinált magából a Fővárosi Közgyűlésben, még egy elképesztő mondatra is futotta,...
Vegytiszta kommunizmus zajlik a budapesti Városházán, de ezt már évek óta tudjuk. Most azonban újabb lépcsőt építettek...
A Fővárosi Közgyűlés szerdán határozatban mondta ki, hogy nem ért egyet a teherforgalmi behajtási díj eltörlésére vonatkozó...
Dr. Grundtner András, a Mi Hazánk budapesti főpolgármester-jelöltje volt a Mi kérdezünk vendége, aki beszélt pártja esélyeiről,...
Az év utolsó Fővárosi Közgyűlése is tartogatott meglepetést, persze nem azt, hogy korrekt válaszokat kapunk a baloldali...
A ma elfogadott fővárosi költségvetés egyértelművé tette, hogy Karácsonyék teljesen kiürítették a főváros kasszáját – fogalmazott Budapest...
Ki ne ismerné Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatát, amikor kijelentette, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni...
Van, amikor nehéz tagadni, hogy slamasztikában van az ember, a budapesti baloldalnál ez már jó néhány alkalommal...
Továbbra is csak hárít Karácsony Gergely arról, hogy kitől és miért kapták a dollármilliókat – írta a...
A Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatához érkeztünk október 25-én, szerdán, amikor a baloldali polgármesterek és képviselők ismét vagy...
Karácsony Gergely főpolgármester az előző városvezetéstől örökölt tartalék és a rekordméretű adóbevétel ellenére 50 milliárd forint működési...
Életveszélyesek a temetők, mert a főváros vezetése által megbízott kertészeti cég nem látta el megfelelően a feladatát?...
Azt már megszokhattuk, hogy Karácsony Gergely nemhogy nem válaszol, hanem kerülőúton érkezik a Fővárosi Közgyűlés aktuális üléseire,...
Azt már tudjuk, hogy Karácsony Gergely különösen bátor, ha olyan újságírókkal találkozik, akik nem értenek egyet vele...
Szerdán ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, és az előzetesen közzétett dokumentumokból tudjuk, hogy az egyik napirendi pont a...
Hiába várták az újságírók a Fővárosi Kögyűlés őszi ülésszakának kezdete előtt Karácsony Gergelyt, a főpolgármester ismét megkerülve...
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt...
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen...
Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett...
Negyvenmilliárd forintra emelik átmenetileg a fővárosi önkormányzat folyószámla-hitelkeretét a városvezetés által meghirdetett “túlélőprogram” részeként – döntött a...
Rendeletmódosítás megindításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy így akadályozza meg egy vegyianyag-lerakat létrehozását Soroksáron. Karácsony Gergely...
Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője volt a Mi kérdezünk vendége, aki természetesen beszélt Karácsony Gergely mozgalmának...
Ismét elbújt az újságírók kérdései elől Karácsony Gergely, ugyanis a legutóbbi közgyűléshez hasonlóan most is a fél...
Gyurcsány emberei ma a Fővárosi Közgyűlésen is nemet mondtak a békére – írja a kormánypárt legújabb közleményében....
Budapest közgyűlésének demokratikus frakciói, így a DK polgármesterei és képviselői sem mennek el szó nélkül a fővárosi...
Wintermantel Zsolt nem kegyelmezett Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlés ülésén – írta Facebook-oldalán kedden a budapesti Fidesz,...
Azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció prominensei minden héten belegázolnak a magyarok becsületébe, kínzó és gyötrelmes...
A Fővárosi Közgyűlés ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása...
Karácsony Gergely ismét megmutatta, hogy miben jó. Menekülőúton hozták be ugyanis a főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlésre, ami...
A szerdai Fővárosi Közgyűlésen Baranyi Krisztina különösen izgalmas viselkedéssel hökkentette meg stábunkat és a jó érzésű embereket....
A Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester egy neki szegezett kérdést követően beismerte, hogy nem elég kemény, ugyanis neki...
A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte kedden...
A szerdai Fővárosi Közgyűlés az antifák budapesti tombolásán és az akkumulátor-ügyön kívül is hozott érdekes pillanatokat. Talán...
A Városháza minden hónap utolsó szerdáján megtelik budapesti képviselőkkel, hiszen a Fővárosi Közgyűlés itt tartja ülését. Az...
Közel ötven százalékkal emelkedhet a Deák Ferenc teret a Liszt Ferenc repülőtérrel összekötő 100E jelzésű busz tarifája...
Budapest irányítására készül a Demokratikus Koalíció. A már most is a legtöbb kerületi polgármesteri pozíciót birtokló párt...
Azt nagyon jól tudjuk, hogy a DK és a Gyurcsány-klán számára a kamugombócok annyira az imázshoz tartoznak,...
A Fővárosi Közgyűlés 2022 decemberében személyeskedésekkel teli vitát folytatott a baloldal által tántoríthatatlanul, ám normális ember számára...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS