A Karantén kibeszélőben Magyar Péter lökdösődése és Menczer Tamással lezajlott vitája mellett beszélgettünk a grúziai zavargásokról, valamint...
Van az a pont, amikor alternatív valóságokat talál ki az ember, és egy idő után már ő...
Pénzzel és cigivel csalt gyerekeket a lakására egy Tolna vármegyei gyermekotthon volt karbantartója. Az ügy már a...
A bicskei gyermekotthonban történt pedofil bűncselekmények után a kormány úgy döntött tovább szigorítja a gyermekvédelmet és az...
Nincs ember az országban, aki ne hallott volna Novák Katalin lemondásáról. A teljes történethez az is hozzátartozik,...
Néhány héttel ezelőtt még csak azt tudtam, hogy szeretném, ha az ünnep ezúttal más lenne. Más, mint...
Már rendőrök is részt vesznek társadalmi munkában gyermekotthonok felújításában, jelentette be ma Kozma Ákos, az alapvető jogok...
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt ítélt el a Miskolci Törvényszék két gyermekotthonban élő fiatalkorút, akik prostitúciós tevékenységre...
Három héten át majdnem minden nap lesben álltak, fotóztak és követték is a kászonimpéri otthonban nevelkedő gyermekeket...
Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a Fonyódi Járási Ügyészség...
Nagyon nem szeretem a “bezzeg Románia” lózungot, amit általában pikírten szoktunk használni mi, jobboldali újságírók, amikor a...
Azok a gyermekek, akiket valamilyen okból kiszakítanak a családból, gyermekotthonba, illetve nevelőszülőkhöz kerülnek többszörösen traumatizáltak, az ő...
Két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta kiskorú társait egy 15 éves fiú, aki ellen most emelt...
Másfél év – három és fél év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság arra...
A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók elismerése különösen fontos, mivel mindent megtesznek azért, hogy az intézményekből kikerülő fiatalok élete...
Egy gyermekotthon ifjú lakóinak ajándékozta minisztériuma karácsonyfáját Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében...
Elrendelte egy fiatalkorú előzetes kényszergyógykezelését csütörtökön a Budakörnyéki Járásbíróság, miután a gyanúsított egy gyermekotthonban kis híján végzett...
A gyermekvédelem ügye nem tűr kompromisszumokat – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára...
Súlyos visszásságokat tárt fel az alapjogi biztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán lévő speciális lakásotthonok és a tagiskola...
Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben, akiknek jórésze gyermekotthonból szökött meg – mondta el...
Mint a police.hu közleményei alapján a 24.hu már hírül adta: tavaly év végén öt, idén már három,...
A kormány egy teljesen új, a fiatalkorú menedékkérők elhelyezését szolgáló aszódi gyermekvédelmi otthon kialakításáról döntött, amely sem...
Megerőszakolt két fiatalkorú fiú egy lányt október 4-én, a II. kerületi Hűvösvölgyi Gyermekotthonban – értesült a Bors....
További adomány lett az Igazi Csíki Sör által a Székely Bálra felajánlott tomboladíjból, és a sörlicit folytán...
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett pénteken egy bicskei férfit, aki ellen szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése...
Kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen egy fővárosi, VIII. kerületi intézetnél – közölte a...
Két héten belül lehet eredménye annak a teljes körű vizsgálatnak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális...
Szervezetten, lépésről lépésre jól kidolgozott terv alapján szállítják nyugatra a kísérő nélküli kiskorúakat a fóti gyermekotthonból –...
Fokozatosan megszüntetheti a kormány az időskorúak és fogyatékossággal élők gondozóházait, valamint a pszichiátriai és a szenvedélybetegek átmeneti...
Székely László alapjogi biztos bejelentése nyomán vizsgálódtak a kalocsai speciális gyermekotthonban az illetékes hatóságok, melynek során bántalmazások...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS