gyermekotthon
36 milliót lopott a rábízott gyermekektől – Kattant a bilincs a gyermekotthon korábbi vezetőjén
Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a Fonyódi Járási Ügyészség szerint a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből eltulajdonított 36 millió forintot – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.Erdélyben, Romániában 28 év fegyház, itthon még a fele sem intézetis gyermekek folytatólagos megerőszakolása miatt
Nagyon nem szeretem a "bezzeg Románia" lózungot, amit általában pikírten szoktunk használni mi, jobboldali újságírók, amikor a balliberálisok Romániával példálóznak. Nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem kell ilyet írnom, méghozzá nem idézőjelbe téve... A mostani eset azonban azt mutatja, hogy akad olyan terület, ahol példát vehetünk keleti szomszédunktól, gyermekvédelem és jogalkalmazás terén biztosan.A családból kiszakított gyermekek többszörösen traumatizáltak, hozzájuk kellene a legtöbb szakértelem
Azok a gyermekek, akiket valamilyen okból kiszakítanak a családból, gyermekotthonba, illetve nevelőszülőkhöz kerülnek többszörösen traumatizáltak, az ő megfelelő kezelésükhöz kell, kellene a legtöbb szakértelem. A gyermekvédelmi rendszer legfőbb hiányossága abból fakad, hogy felhígult a szakma, nincs megfelelő kiválasztódás és perspektíva és nagyon sok a pályaelhagyó. Gyermekfelügyelőnek például a létszámhiány miatt bárkit felvesznek az utcáról. Ugyan vannak belső képzések, de azok nem kellően alaposak - többek közt erről beszélgettünk gyermekvédelmi sorozatunkban Bozsoki Róberttel, aki immár harmincadik éve dolgozik a gyermekvédelemben. Jelenleg az Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthona szakmai vezetője, korábban pedig évtizedeken át a Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatója volt. A szakemberrel stúdiónkban beszélgettünk általános szakmai kérdésekről, többek közt arról, milyen okokkal emelnek ki családból egy gyermeket, mi történik egy családból kiemelt gyermekkel, és miért nem igaz, amit sokan gondolnak, hogy őket már örökbe is lehetne fogadni... de szóba kerültek olyan aktuális, égető ügyek is, mint a közelmúltban történt nevelőszülőkre bízott gyermekekkel történt tragédiák. "Én addig senkinek nem adnék ki nevelőszülői engedélyt, amíg nem szerzett szakmai tapasztalatot gyermekotthonban és nem ismerte meg ez a világot" - fogalmazott a műsorban Bozsoki Róbert.Szexuálisan zaklatta társait egy 15 éves fiú az egyik gyermekotthonban
Két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta kiskorú társait egy 15 éves fiú, aki ellen most emelt vádat tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt a Somogy Vármegyei Főügyészség.Felfüggesztett börtönre ítélték a Tolna megyei gyermekotthon gyermekverő dolgozóját
Másfél év – három és fél év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság arra a férfira, aki egy gyermekotthon dolgozójaként rendszeresen verte a rábízott fiatal fiúkat. A gyermekgondozó tettét beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Összesen tíz rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondták ki bűnösnek.Fülöp Attila: kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése
A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók elismerése különösen fontos, mivel mindent megtesznek azért, hogy az intézményekből kikerülő fiatalok élete egyenesbe kerüljön, és így váljanak adófizető polgárokká – hangoztatta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Kalocsán.Kásler Miklós egy gyermekotthon lakóinak ajándékozta minisztériuma karácsonyfáját
Egy gyermekotthon ifjú lakóinak ajándékozta minisztériuma karácsonyfáját Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, mivel az ünnepet a legtöbben a családjaink körében töltjük, ezért a minisztérium épületében felállított fa elajándékozása mellett döntött.Ajánljuk még

















