Sokszor halljuk a gyerekektől amikor az édesanyjuk kér valamit, hogy “jó mindjárt megcsinálom”, aztán nem lesz az...
A nemzetközi közösségnek fontos feladata rendet tartani a világ tengerein, így biztosítani kell a szabad hajózás és...
Utasok szállnak fel a Szent Miklós hajóra a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 177. hajózási szezonjának első napján a balatonfüredi...
A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és...
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel...
139 turista közül legalább 85 utas elkapta a koronavírust egy dunai sétahajón, amely Magyarországon is áthaladt. A...
A ballib ellenzék az ország szétlopásáról beszél, csakhogy éppenhogy a jobboldali kormány gyarapította az állami vagyont, ami...
A BKV botrányos használtbusz-bérlési pályázatához kísértetiesen hasonló körülmények között zajlik a jelenlegi hajózási szolgáltatási közbeszerzési eljárás, ezért...
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések...
Kishajók műszaki vizsgáztatásával trükközők ellen, korrupciós ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség; a közlekedési hatóság egyik volt...
Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a...
A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon...
Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, így hamarosan indulhat a közbeszerzés, amelynek köszönhetően a Balatoni Hajózási Zrt....
A turisták elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) megmenekül a csődtől azzal, hogy a...
A Nemzetközi Hajózási Kamara, a világ első számú hajózási szakmai szervezetének adatai szerint összesen 1.647.500 fő teljesít...
Nagy a hiány hajóskapitányokból Magyarországon, és kevés a matróz is; a cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni...
A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító...
Rohamosan telik az idő, egyre közelebb van a hazai sporttörténelem eddigi legnagyobb eseménye, a 17. FINA vizes...
Megszűnhet a viharjelző rendszer a Balatonnál, ha a siófoki meteorológiai obszervatórium melletti magánterületen felhúzzák azt az emeletes épületet,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS