Pesti Srácok

Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és Verőce között. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fontosnak nevezte, hogy a turisztika egyik jelentős célpontjaként tekintsenek a Dunakanyarra, amely a magyar gazdaság erősödéséhez is hozzájárul.

- tette hozzá.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az idei első negyedévben a vendéglátás árbevétele csaknem 280 milliárd forint volt, ezzel az egy évvel korábbi duplájára emelkedett.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Kitért arra is, hogy a kormány több módon igyekszik erősíteni a turisztikai szektort, így például ebben az évben is működik a Kajla-program a gyerekeknek és idén is lesz Dunakanyar-napijegy, amellyel tavaly több mint hétezren éltek.

Három új kikötővel gazdagodott a Dunakanyar

Rétvári Bence, Vác KDNP-s országgyűlési képviselője a II. Dunakanyari hajós felvonulásról elmondta, hogy 98 hajó regisztrált, és a Mahart Budapest nevű felvezető hajója mellett csatlakozott a rendezvényhez a Dunaújváros aknamentesítő hajó is, a vízügy Luppa kitűzőhajója, a katasztrófavédelem Foka hajója és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hajója is. Az első felvonulást azért indították el tavaly - idézte fel -, hogy ezzel a látványos akcióval hívják fel a figyelmet erre az országrészre. Emlékeztetett arra is, hogy 40 esztendő után két évvel ezelőtt lett újra kikötője Szobnak, de 25 évig Verőcének se volt olyan kikötője, amely fogadni tudta volna a Budapest hajót, a két település között pedig Zebegényben is épült új kikötő.

- mondta.

Beszélt arról is, hogy nemcsak a motoros hajókat érinti a változás, hiszen például új csónakház várja az evezni vágyókat Szobon és Vácon, emellett három új strand is létesült a Szob és Verőce közötti szakaszon. Erős Gábor, Esztergom fideszes országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a Duna mentén élők nagymértékben használják a folyót túrázásra, pihenésre, és ennek segítése kiemelt feladat a jövőben is. Fontosnak mondta azt is, hogy a fiatalok először Magyarország tájait ismerjék meg. Úgy fogalmazott:

A hajós felvonulást vezető Budapest rendezvényhajón jelen volt Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshely és vendéglátás programigazgatója is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.