Pesti Srácok

Kamaszgyerekként ígérgetett Karácsony Gergely parkerdőt és metróvonal-hosszabbítást, de egyiket sem valósította meg

Kamaszgyerekként ígérgetett Karácsony Gergely parkerdőt és metróvonal-hosszabbítást, de egyiket sem valósította meg

Sokszor halljuk a gyerekektől amikor az édesanyjuk kér valamit, hogy "jó mindjárt megcsinálom", aztán nem lesz az ígértből semmi, marad minden az anyára. Karácsony Gergely valószínűleg megrekedt ebben az időszakában, ugyanis ő is ígért fűt-fát 2019-ben, a többi között a Budapesti Nagyerdőt, városi parkerdőt, pesti fonódót, hármas- és négyesmetró útvonal meghosszabbítást. Ám, ahogyan az ígérgetős gyerekek, úgy ő sem valósította meg ezeket a projekteket, ahogyan az antikorrupciós kutatószoba is álom maradt.

Amikor még csak vágyakozott Karácsony Gergely a főpolgármesteri szék után felelőtlen ígérgetésbe kezdett. Például a korrupció után akart járni, átláthatóságot ígért. Most, hogy a Lánchíd körül hatalmas a botrány, de a Városháza-gate is nagyon szólt, nem csoda, hogy végül nem lett átláthatóság. A zavarosban ugyanis könnyebb a haverokkal csencselni. Nyilvános, nagy, kereshető adatbázist ígértek az önkormányzati szerződésekből, de persze semmi nem lett belőle. Ahogyan az antikorrupciós kutatószobából sem, ahol a lakosok és az újságírók keresgélhetnek jegyzőkönyveket, szerződéseket. A kampányígéret szerint az antikorrupciós kutatószobában egy önkormányzati ügyintéző, fénymásoló és szkenner is rendelkezésre állna. Olyan szép, kár, hogy nem lett megvalósítva.

Karácsony ígért antikorrupciós fehérlistát is, amelyen azok a korrupciómentes cégek szerepelnek, „amelyekkel érdemes lehet együtt dolgozni”. Akkor ezek szerint – ha létezett ez a lista valahol - ezen a listán szerepelhetett az A-Híd Zrt. is, amely a Lánchíd felújítását végezte.

Ügyfélszolgálat, információ, tájékoztatás... csak üres szavak maradtak

PestiSracok facebook image

Karácsony olyan ügyfélbarát helyet varázsolt volna – persze csak szóban - Budapestből, amely városban a nap 24 órájában elérhető telefonos ügyfélszolgálaton és információs központon keresztül kaphatott volna bárki tájékoztatást a közszolgáltatásokkal és hivatali ügyintézéssel kapcsolatban. Ebből persze semmi nem lett. Viszont olyan csúcsra járatták a közszolgáltatások tönkretételét Karácsonyék, hogy 2022-ben elöntötte a szemét a fővárost, mivel az FKF-nél dolgozó kukásoknak nem sikerült rendezni a bérét. És a Fővárosi Vízművek finanszírozása körül is olyan problémák voltak, hogy fennállt annak a veszélye, hogy a főváros nem tudja tovább biztosítani az agglomerációs települések vízellátását. Szerencsére az ágazatért felelős közművezér, Mártha Imre már megvette a negyedik floridai ingatlanját is időközben.

Se erdő, se energiahatékonysági lépések

A "zöld" főpolgármester ígéretet tett a Budapesti Energiahatékonysági Klaszter létrehozására, amellyel magánszemélyek energiakorszerűsítő tanácsadását végezték volna el. Persze, csak ha lett volna belőle valami. Ehhez társult volna a társasházak fűtéskorszerűsítése is. Az azonban pont úgy végezte, mint a fővárosi panelprogram.

Sőt, Karácsony nagyotmondásában arra is ígéretet tett, hogy vállalkozások rezsijének csökkentése érdekében energiahatékonyságot növelő beruházásokat támogat a cégek esetében is.

Ezeknél még konkrétabb zöld ígéretet is tett Karácsony. Azt mondta, hogy létrehozzák az új városi parkerdőt, a Budapesti Nagyerdőt Észak-Csepelen és Külső-Ferencvárosban. Ezeket pont ott kell keresni, mint a 9 és feledik vágányt a Nyugati pályaudvaron.

A metrós handabanda a legkellemetlenebb

Emlékeznek rá, amikor Tordai és társai a hármas metrón szaunatörölközőben demonstráltak a meleg ellen és a légkondi mellett? Ahogy légkondi később sem lett, úgy pesti fonódó és a metróútvonalak meghosszabbítása sem valósult meg. Ígéret volt az M3-as és az M4-es metró meghosszabbítására, az M2-es metró HÉV-vel történő összekötésére. Ehelyett Karácsony sikeresen átadta tavaly márciusban a Tarlós István által előkészített és nyélbe ütött M3-as metró felújítását. Ennyire futotta az ígéretekből.

És ha valamit igazán fejlesztett Karácsony az elmúlt 5 évben, az a biciklihálózat, bicikliutak létesítése. Azonban még itt sem teljes a siker, mivel ígéret volt itt is B+R kerékpáros parkolók létesítésére, amelyből szintén nem lett semmi. Vagyis de mégis, csak azt a Fidesz-kormányzat a MÁV-on keresztül létesítette az ország különböző pontjain.

Elővárosi hajózásból a hajóirtásig

Szólt az ígéret. Aztán mi történt?

Az, hogy még a BKV-hajózást sem tudta üzemeltetni rendesen a Karácsony-féle brigád. Pontosabban nem is akarta: spórolásra hivatkozva 2021 után 2022-ben sem indította el a kishajós közlekedést a Dunán. Sőt, a főpolgármester néhány héttel ezelőtt előállt a valódi szándékával, hiszen kinyilvánította, hogy szeretné a belvárosból teljesen száműzni a hajókat, óriási kárt okozva ezzel a turizmusnak.

Forrás: Origo, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.