A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a nemzeti összetartozás napja alkalmából adott közleményében jelentette ki, hogy Magyarország célja és...
Ha eltemetjük a múltat, ha nem tudunk emlékezni s emlékeztetni, akkor nem fogjuk tudni a jövőt sem...
Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjának az érdeklődését is felkeltette az a magyar javaslat, amely a...
A román külügyminisztérium szerint Magyarország nem formálhat jogot a határon túli magyarok képviseletére, legfeljebb kulturális kapcsolatot ápolhat...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az erdélyi Máréfalván vett részt az új óvoda átadásán. A külgazdasági...
A Telex egyik jól ismert újságírója készített interjút az X-Faktor című zenés műsor egyik szereplőjével, aki Kárpátaljáról...
Nem, még mindig nem értik. A baloldali értelmiség még mindig nem érti, hogy a határon túli magyarok...
Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy...
Az identitáshoz, a nemzeti identitáshoz való jog egy szubsztanciális valóság, amely minden magyar embert megillet, egyénileg is...
A határon túli szavazatok megsemmisítésének terve egyet jelent a magyar demokrácia tudatos rombolásával – fogalmazott portálunknak Potápi...
A drávaszögi magyarság a választáson bebizonyította, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyarokra, ahogyan ők is...
A kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a szlovákiai...
Szükség van az identitáshoz való, ezen belül is a nemzeti identitáshoz való jog elismerésére, ma e globális...
Lassan két hét telt az országgyűlési választások óta, az ellenzék soraiban pedig még mindig kevés a józan...
Jóval magasabb volt a vasárnapi választásra regisztrált külhoni magyarok száma, mint négy évvel ezelőtt – közölte Potápi...
A kárpátaljai magyarok már nagyon sok mindent átéltek és a mostani háborús helyzetben is példásan helytállnak: túlnyomó...
A Krónika erdélyi napilap információi szerint sok olyan választópolgár adja le most a szavazatát, aki idén először...
Márki-Zay Péter a héten Erdélyben kampányolt, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre is elkísérte őt a Pesti Riporter stábja, arra...
A Szlovák Földalap konkrét akciócsoportot működtetett, amelyek gyorsított eljárásban kutatták fel és bírálták el a nemzetiségi alapon...
Sorsdöntő választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a...
Potápi Árpád János szerint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által hirdetett Cselekvő nemzet évéhez hozzátartozik a parlamenti választásokon...
Miközben a közvélemény Ukrajna orosz megszállására koncentrál, Zuzana Čaputová szlovák államfő suttyomban aláírta a felvidéki magyarság kettős...
Igazán erőset gurított szerda délelőtt a spanyol liberális lap, a La Vanguardia olvasótudósítója, aki arról értekezett, hogy...
Ebben a szörnyű, háborús jelenben különösen emlékeznünk kell azokra, akiket többségükben teljesen ártatlanul elpusztítottak. Még akkor is,...
A Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként Novák Katalin köztársaságielnök-jelölt személyesen mérte fel Beregszászon a kárpátaljai lakosság és...
A baloldal prominensei azt szeretnék, ha hazánk is belekeveredne a háborúba. Bár a hangzatos kijelentésekkel, miszerint katonákat...
Putyin megtévesztette a világot, de érdemes felidézni a pekingi látogatását a téli olimpia idején, ahol elég világosan...
El nem tudtam volna képzelni, hogy a XXI. század ilyen eseményeket hozhat, mint a járvány, most pedig...
A baloldal egészen különös bevándorláspolitikával rendelkezik – és már az is barokkos túlzásnak minősíthető, hogy egyáltalán feltételezzük,...
A biztos nemzetpolitika alapja egy erős Magyarország – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken, a hétvégi magyar...
Márki-Zay Péter nem tesz kivételt, mindenkit képes válogatás nélkül vérig sérteni; legutóbb a határon túli magyarokról beszélt...
Február 16-a fekete nap a felvidéki magyarság számára, a jelenlegi kormánykoalíció ugyanis bevégezte, amit a szélsőséges Robert...
A cél az, hogy a magyar nemzeti közösségek büszkén tudják megélni magyarságukat, nemzethez tartozásukat, jó állampolgárai legyenek...
Ha azt gondoltuk, Gyurcsány 23 millió románnal való riogatását nem lehet felül, helyesebben alulmúlni, akkor alábecsültük Márki-Zay...
A diaszpóra-magyarság fiataljainak a magyar nyelv, a magyar kultúra legtöbbször csak a család és az egyház nyelvét...
Hiába, hogy 2020-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát, amiért a kollektív bűnösség elvét érvényesítve, a...
Újabb reményteli lépés, hogy végleg eltűnjenek az erőszakos románosítás mementói – a betonkeresztek, az emlékmű, a román...
Identitásuk vállalására és a magyarországi választásokon való részvételre biztatta szerdai, kolozsvári sajtótájékoztatóján Szili Katalin az erdélyi magyarokat....
A Duna, a Dráva és a horvát–magyar határ által körbezárt terület magyarsága hálás Orbánnak az állampolgárságért és...
Srácok, ezt most játsszuk le! – felszólítással küldte el melegebb éghajlatra az erdélyi magyar politikusokat a szocialista...
A baloldal miniszterelnök-jelöltje vasárnap esti élő bejelentkezésében beszélt arról, hogyan vonná el a határon túli magyarok választójogát,...
A magyar ember nehezen felejt: a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazásra hivatkozva...
Több erdélyi önkormányzati vezető is nemet mondott az ősz során Márki-Zay Péternek, amikor a magyarországi ellenzéki miniszterelnök-jelölt...
Egy közösségen belül a gazdasági élet szereplői közti kapcsolatok szorosabbra fűzése ezeknek a közösségeknek az identitását is...
Uniós forrásokból építené ki Románia Kolozsvár és a magyar határ között a gyorsforgalmi vasutat; erről nemrégiben kormánydöntés...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS