Ebben a szörnyű, háborús jelenben különösen emlékeznünk kell azokra, akiket többségükben teljesen ártatlanul elpusztítottak. Még akkor is, ha erről nemhogy beszélni, még írni is nehéz. Mert mit mondjunk arról a két tizenéves lányról, akiket csak azért erőszakoltak és gyilkoltak meg a jugoszláv partizánok, mert néhány évvel korábban virágcsokorral köszöntötték Horthy Miklóst? Mit mondjunk erre a szörnyűségre, amelyet még meghallgatni is alig bír az ember, s a szobában egyszerre fagy le a kérdező és a kérdezett? Mit mondjunk? „Őtet is”. Írás a délvidéki népirtásról és arról, miért kell ezt valahogyan kiírni, kibeszélni „magunkból”.
Minden háború és népirtás ismert és ismeretlen áldozatainak.
„Őtet is”.
Azt meséli nekem az idős úr, a nyugdíjas professzor, hogy így üzentek egymásnak akkor, amikor még nem lehetett erről beszélni.
„Őtet is”.
Ezzel jelezte az egyik délvidéki magyar a másik délvidéki magyarnak – ha annyira megbízhatott benne, hogy ezt kimondja –, hogy „őtet is”, „őt is” meggyilkolták a jugoszláv partizánok.
„Őtet is”.
Matuska Márton újságíró szerint húszezer emberről lehet most, ma már, ma még [?] bebizonyítani, hogy lemészárolták 1944-45 telén. Mások – szintén kutatók, történészek – inkább harminc-, negyvenezer emberre tennék ezt a számot, de mindenki hangsúlyozza: nem akarnak számháborút. Nem akarják számsorokká silányítani, egyszerűsíteni ezt az elhallgatott tragédiát. Ahogyan a részleteket, a horror-filmekre emlékeztető jeleneteket sem akarják elmesélni. Mert nem ezt „érdemlik” az áldozatok.
„Őtet is”.
Ülök az öregekkel szemben és nem értem, hogyan voltak képesek felvenni ennyi interjút, hogyan voltak képesek meghallgatni és leírni ennyi borzasztó, lélekpréselő történetet. Matuska Márton azt mondja, szerinte a Szentlélek segítette. Bogner István azt mondja másnap, hogy őt is a hite. Mert ha elhallgatni nem lehetett, akkor ezt meg kellett írni. Ha eltemetni nem hagyták, akkor csak ezzel lehetett foglalkozni. Nem volt más út, csak a két véglet.
„Őtet is”.
Így szólt Tito ördögi terve, mert ma már azt is tudjuk, hogy az egész „megtorló-akció” szervezett népirtás volt. Szomszédaink szerbesíteni, szlávosítani akarták Jugoszláviát. Nem volt szükség sem a magyarokra, sem a németekre. Utóbbiakat főleg a széles körben máig is teljesen ismeretlen haláltáborokban ölték meg. Még csak golyó sem kellett hozzá.
„Őtet is”.
Bogner István édesapja csak azért imádkozott a partizánok börtönében a „likvidálására” várva, hogy a családja túlélje, hogy őket ne bántsák. Levelet írt a feleségének, amelyben azt „hazudta”, hogy minden rendben van, csak kicsit fázik. Nem számolt be a verésről, az embertelen körülményekről, mert hitt abban, hogy kiengedik. És tudta, hogy a kismamának minden erejére szüksége van. Kisebbik fia, István – a későbbi neves egyetemi professzor – sohasem találkozott az édesapjával. Nem sokkal azután született, hogy elvitték. Évekkel később tudta meg, hogy az apja már sohasem fog visszajönni. Hiszen:
„Őtet is”.
Amikor belépünk a házba, riportalanyunk felesége a jugoszláv polgárháborúról kezd el beszélni. Hogy hogyan menekült meg a fia a besorozástól. Aztán arról, hogy az ismerősök fiai hogyan haltak vagy őrültek meg. Mert sokszor magyar unokatestvérek lőttek egymásra. Hiszen – ahogyan a horvátok úgy a szerbek is – előszeretettel rakták az első sorba a magyarokat. Golyófogónak.
„Őtet is”.
Akik így – ha tudták, ha nem – újra átélték a második világháború, a hideg napok és a még hidegebb napok tragédiáját. Apjuk, nagyapjuk rémálmait újraélve. De ők felnőtt férfiak voltak. Mit mondjunk arról a két tizenéves lányról, akiket csak azért erőszakoltak meg és gyilkoltak meg a jugoszláv partizánok, mert pár évvel korábban virágcsokorral köszöntötték Horthy Miklóst? Mit mondjunk erre a szörnyűségre, amelyet még meghallgatni is alig bír az ember, s a szobában egyszerre fagy le a kérdező és a kérdezett? Mit mondjunk?
„Őtet is”.
Jövünk az autóval hazafelé, bámulok ki az ablakon és csak ez jár a fejemben. Otthon nem mondok semmit, még ennyit sem, hogy:
„Őtet is”.
Amikor kérdezik, miről forgattunk, azt mondtam, majd máskor elmondom, lehetetlen még erről beszélni, hiszen csak azt tudnám mondani.
„Őtet is”
Sokan nem akarják, nem támogatják, hogy erről beszéljünk. Elsősorban a szerb hatalom, amely ma már barátságos az ottani – megmaradt – magyarsággal, de ennek mintha az (is) lenne az ára, hogy közösen „ejtjük” ezt a témát. Lehet is kutatni, meg nem is. Eljön megemlékezni a szerb politikus a temetőbe, de azért bocsánatot nem kér, és igen furcsán beszél. És mintha ehhez igazodnánk „mi” is, Budapest – ha nem is dalolva –, de részt vesz ebben a ki nem mondott, mégis pontosan rekonstruálható „játszmában”. Ebben a különös elhallgatásban.
„Őtet is”
Mert beszélünk róla, de nem sokszor, csak néha-néha publikálva egy-egy cikket, egy-egy gesztust. Értjük a nagypolitikát: most jóban vagyunk a szerbekkel, és ennek így kell maradnia, hogy az ottani magyarságnak is jó legyen. De miért gondolja bárki is, hogy a szembenézés, a feltárás az vádaskodást, ellenségeskedést jelent? Be fogjuk mutatni az embermentő szerbeket is. Miért félünk ennyire az igazságtól? Mikor akarunk beszélni erről, ha nem akkor, amikor Szerbiának szüksége van ránk, magyarokra az uniós belépés miatt?
„Őtet is”.
Nem tartozunk az ott legyilkolt, lemészárolt magyaroknak annyival, hogy legalább utólag elmondjuk, mi hogy történt? Nem tartozunk annyival a holt lelkeknek és az áldozatok családtagjainak, ismerőseinek, a még élő szemtanúknak, hogy legalább meghallgatjuk őket? Dehogynem.
„Őtet is”.
Pokoli lesz ezt a könyvet megírni. Pokoli lesz ezt a dokumentumfilmet elkészíteni. De már nem lehet visszafordulni. Ragályos ez a fanatizmus és úgy fest, átszökött már a mi elménkbe is: vagy elhallgatjuk vagy megírjuk, megmutatjuk, amit lehet. Gyűlöletkeltés nélkül, az áldozatok emlékét tiszteletben tartva. Hogy, amikor valaki megkérdezi, na, ki volt az ártatlan, kit fogadjunk vissza a közös emlékezetünkbe, kire emlékezzünk mártírként, hősként vagy áldozatként, akkor minél több emberre rá tudjunk mutatni és kimondani, leírni legalább annyi évtizeddel később:
„Őtet is”.
Hogy ezzel is „újratemessük” azokat, akiket jeltelen tömegsírokba, vagy egyenesen a Dunába dobtak, hogy amikor Szent Péter ott áll majd a kulcsával, akkor valaki csak rámutasson az áldozatra, a mártírra, a papra, a gyerekre, az ismeretlen parasztemberre, hogy igen, igen, Istenem
„Őtet is.”
Fotó: PestiSrácok.hu
hstuk
2022-05-15 at 14:40
Nagymamám mesélte. Baja alatt, kicsi bácskai falu. Nagybaracska. A II. Világháború vége felé vagyunk. A szerb partizánok már kihajtották a népet a katolikus templom előtti térre. A géppuskákat is felállították, amikor is a bevonuló szovjet hadsereg ill. elöljárói leállították a szerbeket. Ez akkor még a szovjeteknek is sok volt. Sajnos ma sokan próbálják a témát elhallgattatni. És még többen soha nem lesznek magyarok. Nyugodjon békében az áldozatok lelke. Nem felejtünk.
Etel
2022-04-23 at 14:48
Antikom!
Már beindult a láncfűrész és a kalapács egy bírói pulpituson.
X etel
2022-04-23 at 12:56
Bubu, Mit csinált? Hát glóriát font a gyilkosok köré. Míg mi ujjongva csápoltuk a partizánok mulatósát, ha éppen nem könnyeztük a megható emlékeit.
Lehet a mentség, hogy nem tudtunk mindezekről, kik ők, de miért nem tudtuk, ki a Berg, a Cseh, a Márki, a Vitray, a Meruk, a Jeszenszky, a Janikovszky, a Szabó ( kinek kiléte meg most is homályos, de azért megválasztottuk képviselőnek).
Azt gondolom, talán nem is
szeretnénk tudni. Mert kényelmetlen, rossz érzés, annyira szeretnénk inkább jól érezni magunkat és a Zorán koncertjein lehet.
Etel
2022-04-23 at 09:19
Mondjátok el fiaitoknak! De mit lehet tenni, ha a délvidéki gyalázat olyan szörnyű és embertelen volt, hogy el sem mondható.
Az elhallgatást pedig “művészileg” könnyebbé is igyekeztek tenni filmekkel, édes- bús és nosztalgikus dalokkal.
Hatalmas irodalma van az elhallgatasnak, míg az igazság megvallasanak nagyon kevés, inkább semmi.
Talán a cikkíró összes eddigi tenyfeltarasa csak azért volt, hogy erre a fenti írásra el tudja szánni magát.
Tudom, hogy nehéz volt.
Antikom
2022-03-23 at 18:15
Ha az ember kicsit gondolkodik
Hamar rájön, hogy az őskor nincs is oly távol
Csak időben és nem érzelmekben, a mától
Az ösztönlény máig bizony nem sokat változott
Csak a kőbaltából lett láncfűrész s így hatásfok nagyobb
Szép munka volt
Vigyázz
Beindult már
Az a fűrész
Mi téged vág le
Antikom
2022-03-23 at 18:13
Ha az ember kicsit gondolkodik
Hamar rájön, hogy az őskor nincs is oly távol
Csak időben és nem érzelmekben, a mátólAz ösztönlény máig bizony nem sokat változott
Csak a kőbaltából lett láncfűrész s így hatásfok nagyobbSzép munka voltVigyázz
Beindult már
Az a fűrész
Mi téged vág le
imre
2022-03-16 at 15:39
Mit varsz az emberisegtol. A technika nem fogja szelidde tenni a Nepet. Mi tortent 1918-19-ben . Magyar zsidok es magyar hoherjai kovettek el szornyusegeket.
babgulyás
2022-03-12 at 09:47
Történelemből általánosban és gimiben sem mondtak erről se semmit!!!!!!
pedig a gimit közel 20 éve végeztem…. Szoci rendszerben
Lócz József
2022-03-11 at 08:40
Nobozmeg! Nem épp tökéletes leírás! A vadállathoz sem méltó tömegmészárlást Tito kommunista partizánjai csinálták az ártatlan magyarokkal,horvátokkal, sőt a királypárti szerbekkel szemben. Tény, hogy többségük szerb volt, de sajnos volt köztük magyar komcsi partizán is. Délvidéki
Bubu
2022-03-07 at 21:29
Kérdezzék meg a most 80 éves Zoránt mivel foglalkozott az apja mint jó Tito partizán akkor délvidéken és 56 októberében Budapesten.
Nobozmeg
2022-03-07 at 12:00
Vladtepesch2022-03-07 at 11:51
.
Tökéletes leírás!!!
Vladtepesch
2022-03-07 at 11:51
1943-ban is a “verekedés úgy kezdődött, hogy visszaütött”.
Tehát a szerb – magukat partizánnak nevező – orgyilkosok elkezdték gyilkolni lesből, orvul a magyar katonákat, csendőröket, hivatalnokokat.
Válogatás nélkül.
Ezt elégelte meg a magyar vezetés.
Ennek visszavágása volt/ak a “hideg napok”.
Ahol kétségtelen történtek túlkapások, értelmetlen kivégzések, de ezek nagyságrendje nem volt túl nagy, és sajnos semmi érdemi eredménye sem lett.
Azaz, nem sok értelme volt.
A magyar hadvezetés egyébként hadbíróságon felelősségre vonta Feketehalmy-Czeydner csendőr tábornokot és társait, akik a büntetés után Németországba menekültek.
A jugoszláv titoista “partizánok” (valójában közönséges gyilkosok) legalább húszszorosan torolták meg a “hideg napokat”.
Megjegyzem a szerbek már 1848-49-ben is vadállati módon viselkedtek a délvidéki magyarokkal.
Erre mondta azt a szerb származású Damjanich, hogy legszívesebben kiirtaná az összes szerbet és a végén saját magát is agyonlőné.
Hozzá kell tenni, hogy legalább ilyen tömeggyilkosságokat követtek el a titóista partizánbandák a horvátok ellen is.
Nem mentségükre, de tudni kell, hogy a török hódoltság alatt a szerbek is rettenetes népirtásokat szenvedtek el a török birodalomtól.
Ezek az elpusztíttatások ivódtak be a vérükbe és ezért olyanok, amilyenek ma.
Vladtepesch
2022-03-07 at 11:24
A szerbek – állatok.
Szerb az, akivel este még együtt iszol, majd hajnalban átmegy hozzád, hátbaszúr és soha nem tudod meg, hogy miért tette.
Az a nép – NEM NORMÁLIS.
Lehet itt lelkesedni, hogy most milyen faszajó haveri kapcsolatban vagyunk!
Hát nem.
Egyébként pont elég, hogy mit művelnek a déli határon: konkrétan semmit.
Sunyiban nemhogy örülnek, hogy basztatnak minket a “””migránsok”””, sőt még – nyugodtak lehettek – alattomban bujtogatják is őket ellenünk.
A szerbekkel nem lehet barátságban lenni.
Kizárólag miattuk.
Mert olyanok, amilyenek.
A szerbek – állatok.
Nobozmeg
2022-03-07 at 11:18
Tisztelt MEZŐ GÁBOR!
A “vastagon szedett” részben ez áll: “…akiket TÖBBSÉGÜKBEN teljesen ártatlanul elpusztítottak…”
Úgy gondolom, ez egy nagyon “szerencsétlen” mondatrész, mert azt sugallja, hogy volt, aki megérdemelte!!! Az említett “Hideg Napok”, vagyis az “újvidéki vérengzést”, nem civilek, lakosok, hanem csendőrök és katonák követték el! A “délvidéki vérengzést” viszont a Tito partizánjai követték el az ÁRTATLAN, főleg MAGYAR lakosságon!!!
Egy kis “ízelítő”, hogy HOGYAN…
FIGYELEM!
CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!
.
“A délvidéki népirtás, 1944–45
„ Az 1944. év október–november havában – írják a kegyes-bátor plébánosok – vérfergeteg zúdult Bácska szelíd rónáira. Ennek a vérzivatarnak legkevesebb negyvenezer magyar esett áldozatul. Ezeknek legnagyobb része teljesen ártatlan volt, minden komolyabb ok nélkül esett áldozatul a vérszomjas bosszúnak. ”
– Cseres Tiborˇ: Vérbosszú Bácskában[1]
A bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság, a Bánáti, Bácskai és Baranyai Katonai Igazgatás és az OZNA (Odelenje za Zastitu Naroda, vagyis Népvédelmi Osztály) állambiztonsági szerve ellenőrzése alatt katonai közigazgatást vezettek be Vajdaságban 1944. október 17-én. Ezt követően a kommunista pártvezetés (Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács) utasítására etnikai alapú, per nélküli kollektív büntetőeljárásokat kezdtek. 1944–45 telén lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban – korra és nemre való tekintet nélkül – tömegesen kínozták meg és végezték ki a magyar és a német nemzetiségű polgári lakosságot, a második világháborúban való kollektív bűnösséggel vádolva őket. A gyilkosságokat számos esetben szadista kegyetlenséggel, barbár módon követték el.
„ „Voltak akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt.” ”
– Forrás: Teleki Júlia: Hol vannak a sírok?[2]
A kivégzések több helységben tömeges lincseléssé fajultak, volt ahol a helyi szerb lakosság egy részének aktív részvételével. Sokakat a bosszúvágy mellett az anyagi haszonszerzés is motivált. Óbecsén ezek mellett az egész magyar lakosságot megkülönböztető jelzés – fehér karszalag – viselésére kötelezték, és így a megkülönböztetetteket kényszermunkára lehetett hajtani.[3]
Az áldozatok számát még mindig csak becsülni lehet. Újvidéken (Novi Sad) az akkori lóversenypályánál közel 2000 magyart végeztek ki. Szinte minden magyarlakta településen voltak statáriális kivégzések. A vérengzések során harmincöt katolikus papot, majdnem valamennyi helyben maradt plébánost is megkínoztak és megöltek. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly magyar honvédeket is. A jugoszláv Népvédelmi Osztály korabeli hivatalos adata szerint is 2982 áldozat volt, valamint 899 délvidéki magyart halálra ítéltek háborús bűnökért.[4] A becslések szerint azonban az 1944–1945 telén meggyilkolt magyarok száma 20 000[5] és 45 000[6] között van, a témában publikáló Teleki Júlia szerint, azonban ez a szám az 50 000-t is elérheti.[7]
Az áldozatoknak még holtukban sem adták meg a végtisztességet: holttestüket tömegsírokba hányták. Nem egy esetben el sem temették, csak csatornákba, dögkútba dobálták, sintértelepre gyűjtötték őket. Előfordult, hogy egy tömegsírt exhumáltak, és a holttesteket enyvgyárban iparilag feldolgozták.[3] A megmaradt sírokat – kevés kivételtől eltekintve – nyomtalanul beépítették: föléjük házakat, sportpályákat építettek.”
.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Délvidéki_vérengzések
Orientál
2022-03-07 at 10:53
Szerbség is nagy árat fizetett nem csak Rigómezővel de a délszláv háborúzása által is ,arra is emlékszem hogy 60-as évektől rengeteg szerb család ment nyugatra dolgozni és ott is maradtak ,igen nemcsak a bácskai és bánáti magyar családok sokasága ment például a nyugati németekhez – nem ingyen élni segélyárt ,most aminek az ukrajnai menekültek lesznek áldozatai ,rengeteg ukrajnai menekül hazánkon át nyugatra..
odu
2022-03-07 at 10:22
De miért gondolja bárki is, hogy a nagypolitika fordultával nem ismétli magát a történelem és nem ismétlődhet meg ez a legkegyetlenebb középkort is túlszárnyaló, egy horvát tábornok vezette megtorlás?
Kata58
2022-03-07 at 09:10
Nem lehet könnyek nélkül olvasni e sorokat, és igen tartozunk nekik annyival, hogy ne felejtsük el hogy voltak éltek, s ártatlanul legyilkolták őket “csak mert magyarok”.
Igenis “őtet” is meg kell említeni azoknak, akik tudnak még pár emléket akár megélt, akár már csak elbeszélésből, mert nem szabad hogy kifogyjon a szó, az igazság.
A sebet ki kell tisztítani! S ha nem is gyógyul heg nélkül, de anélkül meg mindig marad egy kis elfertőződésre alkalmas hely, amit meg nem lehet hagyni.
Muszáj kitisztítani, rendbe tenni, a vétkesnek őszintén bocsánatot kérni, így gyógyulnak be a sebek, és kezdődhet őszintén valami új.
Hogy “Őtet” se feledjük soha, de legalább az emlékezés virágaival magunkhoz ölelhessük és valljuk, hogy nem volt hiábavaló az áldozatuk, szívünkben élni fognak!
Kata58
Kovács Pityu
2022-03-07 at 06:18
Beszélni kell róla, minél többet. A múltat nem szabad letagadni, mert elfelejtődik, és újra megismétlődik. Az oktatási rendszerünk nagy hiányosságai hogy ezeket a témákat nem merik tanítani, csak a Nyugat által kitalált, és jóváhagyott meséket, amiknek semmi köze a múlthoz, a valósághoz. A történelemtanítás nem lehet politika, vagy pártfüggő, annak a valóságot kell tartalmaznia. Trianon óta, több mint 100 éve és a mai napig tartó, államilag szabályozott nemzetközi népírást végeznek a Magyarok ellen teljesen törvényesen, még az EU – tagországokban is, és ezzel szembesíteni kell a gyilkosokat.
Logikus
2022-03-07 at 05:50
Na igen, valami miatt a magyar holokausztról sohasem beszélünk, pedig ha valami, akkor ez az volt!