Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után tizennyolc évig tartott a megtorlás, az üldöztetés, a magyar alkotmányosság semmibe vétele a Bach-korszakban, az abszolutizmus és a deáki passzív rezisztencia a Habsburgokkal szemben. Deák Ferenc politikusként a reformországgyűléseken a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja.
Az osztrákokkal szembeni több mint másfél évtizedes ellenállás nemcsak kimerítő volt, de hasztalanná is vált, mert a magyar gazdaság, ipar háttérbe szorult, az ország alig fejlődött, a magyar politikai elit lassan kiszorult a hatalomból. Ekkor döntött úgy Deák Ferenc, hogy a magyarság, Magyarország érdekében megírja a húsvéti vezércikkét 1865. április 16-án (159 éve) a Pesti Naplóban. Ez volt az első nyilt tapogatózás, kísérlet az osztrák uralkodóházzal való megegyezésre a magyar érdekek mentén.
Történelmileg is alkalmas volt ez a pillanat, mert Ausztria nehéz helyzetbe került Poroszországgal szemben, ami végül a kisnémet egyesítési folyamattal, a königgrätzi csatában az osztrákok ellen a porosz győzelemmel befejeződött. Ferenc Józsefnek szüksége volt már ekkor egy erős szövetségesre és nem egy ellenálló, felkelésre mindig kész Magyarországra, így kapóra jött Deák Ferenc húsvéti vezércikke, amelynek minden pontja a leendő, alkotmányosan megválasztott királlyal való megegyezést kereste.
Érdekes a cikk születésének körülménye, amelyet Salamon Ferenc újságírónak, történésznek mondott tollba Deák Ferenc, aki szokásához híven az Angol Királynőben (fogadó–szálloda) szállt meg. Salamon erre így emlékezik:
Barátságosan, de komolyan fogadott, rágyújtatott velem is a szokott kabanoszára… Azonnal munkához láttunk. A belső szobából kihoztuk közös erővel a Corpus Juris (Magyar Törvénytár) két kötetét… a diktálásra azért szemelhetett ki éppen engem, hogy a Pesti Naplóban névtelenül megjelenő cikk írójának kilétét ne tudják meg azonnal. Meg aztán a Corpus Juris-ban való netaláni keresgélésekben valaki segítségére lehet olyan, kinek históriai tanulmányainál fogva van egy kis jártassága benne… A húsvéti cikket Deák szóról-szóra diktálta nekem húsvét szombatján reggel 9 órától csaknem délután 3-ig…
Deák annyira fontosnak érezte a vezércikk időbeli megjelenését, hogy nem engedte magát zavartatni, senkit sem fogadott, még az erősen ajtón kopogtató gróf Andrássy Gyulát (a kiegyezés első miniszterelnöke, az Osztrák–Magyar Monarchia második közös külügyminisztere) sem, akit erősen kedvelt emberileg és politikailag is.
Annyit itt még megjegyzek, hogy Andrássy Gyula, a szabadságharc bukása után halálra ítélt és száműzetésben élt gróf Deák Ferenc követője volt, és a kiegyezést előkészítő tárgyalások, az úgynevezett „Hatvanhetes bizottság” elnöke, kiemelkedő szereplője. Nem véletlen, hogy Mikszáth Kálmán így ír a két hazafiról:
Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsessége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztillált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.
De térjünk vissza Deák Ferenc sorsdöntő húsvéti cikkére. A haza bölcse, a nemzet prókátora – így is nevezték őt – írásában történelmi visszatekintéssel bizonygatta a magyar rendek és a Habsburg-uralkodóház együttműködésének gyümölcseit, aminek időleges megszűntét mindig egy-egy uralkodó szegte meg. Példának hozta:
Alig volt szomorúbb korszak Magyarországra nézve, mint azon tizenegy év, mely az 1681.-iki országgyűlést megelőzte. Nem említve a vérontást, egyes személyek politikai és vallási üldöztetését (nyilván a Zrínyi Péter- és Frangepán Ferenc-féle összeesküvésre, kivégzésükre gondolt, vagy Zrínyi Ilona, Munkács vára védőjének ellenállására, Thököly Imre üldöztetésére – a szerk.) emeljük ki, hogy ezen idő alatt az ország alkotmánya hatályon kívül tétetett s az ország idegen helytartónak kormányzatára bízatott.
Majd Deák Ferenc azzal folytatta, hogy „I. Leopold (Lipót) maga volt az, ki az alkotmány elleni rendeleteket megszüntette, s az 1681.-ki országgyűlésen az ország rendeivel együtt ismét teljesen és sértetlenül visszaállította a magyar alkotmányt”. Aztán további példákkal bizonyítja Deák a megegyezések szükségességét. Érdekes, hogy az 1848-as első független, „forradalmi” magyar kormány igazságügy-minisztere egy szót sem szól a Rákóczi-szabadságharcról, a magyarság kudarcba fulladt függetlenségének kivívásáról. Egyszerűen egy XVIII. század eleji véres belháborúnak hívja. A szatmári békét (1711.) üdvözlendőnek tartja, mert ez a békekötés ismét biztosította az ország alkotmányosságát. Akkor még Deák megemlíti Mária Terézia uralkodását:
„…és e békekötés után tizenkét esztendővel a magyar nemzet önkényt, szabad akaratából átruházta a trónöröklési jogot a Habsburg ház nőágára. Mi valóságos jele annak, hogy a bizalom és ragaszkodás a nemzet és az uralkodóház között ismét helyreállott.
Eljut írásában a pragmatica sanctióig (1723), amely nélkül szerinte a birodalom széthullott volna. Az akkori magyar rendeket az a felismerés vezette, hogy sem Erdély, sem a Magyar Királyság nem képes egyedül megvédeni magát a külső hatalmak, kivált a törökök ellen. Ez a pragmatica sanctio viszont újabb 200 esztendőre összekapcsolta Magyarország és Ausztria sorsát, és a jogi alapja lett az 1867. évi kiegyezésnek is. Mindenesetre ennek megkötése azt jelentette, hogy Mária Teréziának és az utána következő Habsburg uralkodóknak is be kellett tartaniuk Magyarország törvényeit és alkotmányát. Ez nem mindig sikerült.
Deák Ferenc húsvéti cikke tehát a megalkuvás, a belenyugvás, a béketeremtés cikke, vagy az egyetlen észszerű cselekvés a magyar nemzet megmentésére a túlhatalommal szemben? Azt hiszem, ez örök vita tárgya lesz a magyar történelemben, mert amíg a serpenyő egyik oldalán ott van az 1848–49-es, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentősége – a magyar szabadságszeretet, a szuverenitás, a magyar kiállás, a bátorság szimbólumai –, a serpenyő másik oldalán viszont ott van az észszerű kompromisszum, a béke, az esetleges kulturális, szellemi, gazdasági gyarapodás a túlhatalommal együttműködve. Tudjuk azt is, hogy ezek az eredmények mindig is kétségesek voltak. De a haza elárulásáról semmiképpen sem lehetett beszélni, ahogyan ezt Kossuth Lajos száműzetéséből sugallta. Deák ebben a kérdésben világosan fogalmazott:
Mi által vannak jogosítva az osztrák államférfiak arra, hogy Magyarországot mintegy magukénak tekintsék? Társuk igenis vagyunk, de rendelkezésök alá magunkat soha sem bocsátottuk. Velök és mellettök készek vagyunk állani, de alattok nem.
Gondoljunk bele, hogy a későbbi magyar politikusok, mint a kommunista Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János soha nem perszonalitásban, egyenrangúságban gondolkodtak, nem a párbeszédben, hanem az alávetettségben, a kiszolgáltottságban, a vörös, véres terrorban. Az ezer éves Magyarország felszámolásának kétségtelen kísérlete zajlott ezekben az évtizedekben. Ami be is bizonyosodott, hogy a bolsevista diktatúra alatt súlyosan megsérült nemzeti identitásunk, önrendelkezésünk, kultúránk fejlődése, szabad áramlása, egyáltalán a függetlenségünk. Fizikailag kiirtották, lehetetlenné tették a magyar arisztokráciát, a magyar középosztályt és a képzett magyar munkásságot, parasztságot.
Deák Ferenc, az első független magyar kormány igazságügy-minisztere a tapasztalatokból okulva már nem látta értelmét az újabb forradalomnak, az engedetlenségnek, mert az erőviszonyok világosak voltak, csak a perszonálunióban – egy-két, vagy több állam politikai szövetsége – látta a megoldást. Az biztos, hogy Deák Ferenc, a „fontolva haladók” vezéregyénisége a kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi (1848) törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.
Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, amely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását.
Ez az egyik megközelítés. Mert valóban volt a Monarchiának, Magyarországnak 50 év aranykora. De mi lett azután? Az első világháború és a gyalázatos Trianon. És mi lett volna, ha nem egyezünk ki a Habsburgokkal? Egyedül kimaradhattunk volna a Nagy háborúból? Ki tudtuk volna magunkat szakítani Európa és a világ folyamataiból? Egyáltalán Magyarország az 1867-es kiegyezés nélkül lehetett volna-e független? Lett volna-e ehhez katonai ereje, nemzeti összefogása?
Kérdések sora, amire a történelem adta meg a választ. Mint ahogy a történelem adja meg a választ a ma már harmincnégy év óta független Magyarország külpolitikájának. Később erre is keresni fogom a választ. Írásom következő fejezete Kossuth Lajos nyílt leveléről fog szólni a kiegyezés ellen, és természetesen Deák Ferenc higgadt válasza. Egy biztos: Deák Ferenc politikai és emberi felelősségvállalása vitathatatlan volt. Ezt mondta:
Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.
Folytatjuk!
Vezető kép: Deák Ferenc (1858)
egresi istván jános ernő
2024-04-02 at 11:56
Még annyit:
Elértem a neten előző, a Boszniával kapcsolatos hozzászólásomban hivatkozott forrást:
KETTŐS KÖTÖDÉS. AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA (1867-1918). Encyclopaedia Humana Hungarica 08.
https://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index1.html
Még ez is nagyon jó (akárcsak a többi “kötet”):
A REFORMKORTÓL A KIEGYEZÉSIG (1790-1867) Encyclopaedia Humana Hungarica 07.
https://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index1.html
egresi istván jános ernő
2024-04-01 at 20:27
“Tudományos libsizmus” kommentelőtársam hozzászólásaival, alapvetően egyetértek.
Bosznia-Hercegovina “ügyéhez”, az alábbiakat fűzöm hozzá, igaz, a Wikipédiából idézve, de az alábbi szövegrészeket (a történelmi ismereteim alapján) helytállónak tartom:
Az 1878-as, berlini konferencia, és az európai nagyhatalmaknak az ott megkötött szerződése, a Monarchiát felhatalmazta Bosznia-Hercegovina határidő nélküli okkupációjára és igazgatására.
1908-ban, Alois Lexa von Aehrenthal, a Monarchia közös külügyminisztere, felvetette Bosznia-Hercegovina annektálását: Az 1878 óta eltelt időszakban, a Monarchia rengeteget áldozott az okkupált régió fejlesztésére. A berlini szerződés értelmében, az annexióhoz az azt megkötő országoknak, elsősorban az Orosz Birodalomnak a hozzájárulására volt szükség. Aehrenthal, ebből a célból, 1908. szeptember 15-én, Morvaországban, találkozott Alekszandr Petrovics Izvolszkij orosz külügyminiszterrel. A megbeszélésről, ha egyáltalán készült jegyzőkönyv, azt soha nem hozták nyilvánosságra. Aehrenthal szerint, az oroszok beleegyeztek a hivatalosan még mindig az Oszmán Birodalom részét képező Bosznia-Hercegovina annexiójába; és ezért később (szeptember 30-án), a Monarchia részéről a Párizsban tartózkodó Izvolszkijt tájékoztatták is az annexió időpontjáról. Izvolszkij ekkor, de még az annexió bejelentése előtt, a párizsi brit követ kérésére, egy jelentést készített, amely szerint az orosz álláspont az volt, hogy az annexió ügyét a berlini szerződés aláíróinak kell rendezni, és az Orosz Birodalom, a szerződés módosítása esetén, igényt tart a török tengerszorosoknak az orosz hadihajók előtt történő megnyitására. Ferenc József, október 6-án, egyoldalúan, be is jelentette Bosznia-Hercegovina annektálását, a magyar Szentkorona jogaira hivatkozással: A magyar királyi címbe beletartózott a “Ráma királya” cím is, a “Ráma” Bosznia szinonimája volt. Kirobbant az annexiós válság. Az annexió a berlini szerződés megszegésének minősült, függetlenül attól, hogy – egyidejűleg – a Monarchia a csapatait önként kivonta a Novi Pazar-i Szandzsákból. Az Oszmán Birodalom tiltakozott, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és az Orosz Birodalom egy konferencia összehívását kezdeményezte, ez azonban a Német Birodalom ellenszegülése folytán meghiúsult. Az Orosz Birodalom ekkor még meghátrált, mert a Monarchia részéről kilátásba helyezték azt, hogy nyilvánosságra hozzák az elmúlt harminc évnek azon dokumentumait, amelyekben az oroszok a Monarchiát arról biztosították, hogy szabad kezet kap Bosznia ügyében. Szerbia először az annexió visszavonását követelte, azonban 1909 tavaszán a Monarchia mozgósított, mire Szerbia olyan formális nyilatkozatot tett, hogy elismeri az annexiót, az annexiós válság ezzel befejeződött; azonban lezárult a Monarchia és az Orosz Birodalom között az egyezkedési politika korszaka; a Monarchia elszigetelődött a nyugati nagyhatalmaktól, egyre jobban kötődött a Német Birodalomhoz, és végletesen megromlott a kapcsolata Szerbiával.Ráadásul, az Orosz Birodalom nem kapta meg azt, hogy a hadihajói a török tengerszorosokon áthaladhassanak, a britek ezt annak ellenére ellenezték, hogy az Antant már létrejött: Az 1904-es francia-angol szerződés megkötését, az 1907-es orosz-angol szerződés megkötése követte, míg a francia-orosz szerződést már 1892-ben megkötötték.
Ezekhez, és a kiegyezés, valamint az első világháború kérdéséhez lásd:
KETTŐS KÖTÖDÉS. AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA (1867-1918). Encyclopaedia Humana Hungarica 08.Enciklopédia Humana Egyesület, Budapest, 2001. Hungarológiai Alapkönyvtár; korábban az Interneten “simán” elérhető volt.
A hálózat csapdàjàban
2024-04-01 at 20:10
A vidéki prókàtor is Deàk húsvéti cikkéről elmélkedett. Ki mondta? Tudjuk, hogy Judit Deák székében ül… ki mondta? Kinek a kedvenc kora a kiegyezés, és közte Deàk mint igazságügyminiszter értékelése? Kikről mondták, hogy többször hangoztatta, hogy ő volt valójában az igazságügyminiszter. Ez az ember tényleg BELSŐS! Nem vidéki, nem prókàtor és nem öreg! Húsvéti politikatörténet egy gyakorló jogàsztól, aki ráérő idejében csak a szakmai anyagokat olvasgatja. A vidéki prókàtor MP valójában. Egyre jobban látom. Most már csak az a kérdésem. Anyuka segített a kegyelmi ügyhöz kapcsolódó perekkel kapcsolatban, felhívta rá kisfia figyelmét, vagy honnan szerezte meg az Újmessiàs a határozat számát, hogy tudja, hogy mit keressen?
K
2024-04-01 at 17:57
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:46
–Te nagyon el vagy tévedve.
Nehogy már osztrákokra hivatkozz, hogy azok a labancok mit mondtak, azoknak egy szava sem hihető, hazudnak mint a liberálisok.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:55
Amikor Ausztria-Magyarország 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát, az új tartományt nem Ausztria vagy Magyarország annektálta, hanem a birodalom annektálta.
A kiegyezés egy nagyon kényes, minden kis részletkérdésre kicentizett egyensúly volt Ausztria és Magyarország között. Ezt az egyensúlyt felborította volna Bosznia-Hercegovina.
Ezért lett az új tartomány Ausztria és Magyarország által közösen kormányzott “birodalmi” tagállam.
K
2024-04-01 at 17:46
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:35
Csupa olyan kifejezéseket használsz hogy “butaság”, meg az hogy “nevetséges”, stb….
–Lásd be, hogy ez nem érv.
Az az érv, ha hiteles iratokkal bizonyítod állításodat, vagy hiteles forrásra hivatkozol.
Amit én leírtam azt mindenhol megtalálod az interneten is.
Ferenc József osztrák császár egy kedélyes pillanatában biztos 5-öst adna neked, de és sajnos csak 1-est adok.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:46
A kiegyezést ellenző “osztrákok” 40 évig hangoztatott érve ez volt: jó üzletet csináltak a magyarok, hiszen a költségek harmadáért megkapták a jogok felét.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:35
K
2024-04-01 at 17:33
Elnézésedet kérem, de már kezdesz nevetségessé válni. Tessék szíves lenni történelmet olvasni. Senkinek nincs megtiltva.
K
2024-04-01 at 17:34
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:28
Jut eszembe..:
–Ezekben a “közös” minisztériumokban a NEM MAGYAR császár parancsolt.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:34
Pölö.
Az ott ki, ott középen huszár egyenruhában a berlini kongresszuson, amely fél Európa ügyeit rendezte?
Az 1850-ben távollétében halálra ítélt és jelképesen felakasztott Andrássy Gyula. Ausztria-Magyarország közös külügyminisztere.
Sok egyéb példát is találhatna magának K barátunk, ha méltóztatna történelmet olvasni.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/bb/Congress_of_Berlin%2C_13_July_1878%2C_by_Anton_von_Werner.jpg/640px-Congress_of_Berlin%2C_13_July_1878%2C_by_Anton_von_Werner.jpg
K
2024-04-01 at 17:33
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:28
Miért????
Láttad ezeknek a minisztériumoknak a személyi összetételét igazoló iratokat????
Az osztrák minisztériumban a magyarok legfeljebb csak takarítók voltak, vagy legfeljebb funkció nélküli hivatalnokok, akik sohasem mentek be munkahelyükre.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:28
K
2024-04-01 at 17:24
“–A külügy, belügy, pénzügy Bécsben lévő minisztériumai mind osztrákokból tevődött össze…”
Ez sajnos butaság. Ne haragudj, hogy ezt kell mondanom.
K
2024-04-01 at 17:26
K
2024-04-01 at 17:24
Javítás..:
–A külügy, HADÜGY, pénzügy Bécsben lévő minisztériumai mind osztrákokból tevődött össze, a Habsburg császári dinasztia is osztrák labanc volt , legfeljebb még spanyol, de semmiesetre sem magyar. Ezt nem lehet kimagyarázni.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:26
Ausztria-Magyarországnak nem volt “birodalmi” parlamentje és birodalmi kormánya. Abban az értelemben, hogy nem volt birodalmi kancellár. Három közös minisztérium volt, közös kancellár nélkül.
Például a korabeli német birodalom, amely szintén szövetségi állam volt, rendelkezett mind birodalmi parlamenttel, mind birodalmi kancellárral.
Ez a magyarok feltétele volt a kiegyezés során.
K
2024-04-01 at 17:24
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:04
Ne erőlködj, nincs igazad.
–A külügy, belügy, pénzügy Bécsben lévő minisztériumai mind osztrákokból tevődött össze, a Habsburg császári dinasztia is osztrák labanc volt , legfeljebb még spanyol, de semmiesetre sem magyar. Ezt nem lehet kimagyarázni.
–És azt sem lehet kimagyarázni hogy a gazdaság külföldi gyarmatosítókból állt, és a magyarságnak semmi sem jutott. Azt elhiszem hogy a gyarmatosítók egy része “nemzetközi vérszívó és ingyenélő” volt.
Ezt eredményezte a császár talpát nyaló hazaáruló Deák Ferenc.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 17:04
A külügyben és a pénzügyben paritás volt. Ha az egyik osztrák, akkor a másik magyar és fordítva.
A hadügyben nem volt paritás. A közös hadügyminiszter mindig osztrák volt. Ezért a magyarok a közös külügyekben kaptak kárpótlást abban a formában, hogy a minisztérium középvezetőinek többsége, valamint a legfontosabb nagyköveti posztok többsége a magyaroknak volt fenntartva.
A császár nem volt “osztrák”. Magyar sem volt. Európa valamennyi dinasztiája nemzetközi volt.
K
2024-04-01 at 16:43
–Az egy mese mese mátka hogy az Osztrák Magyar Monarchiában Magyarország egyenrangú fél volt, mert a külügy hadügy és a pénzügy Bécsben volt és nem Magyarországon, és a császár sem magyar származású volt hanem osztrák labanc. Ezen felül a gazdasági életben is inkább külföldi gyarmatosítás folyt, de magyar gazdaság nem létezett, Magyarországon csak a külföldiek gazdasága működött.
–Azt már mondanom se kell, hogy már 1848 előtt az összes magyar nemes és főúr ki lett cserélve idegen császárhű emberekre, mint például a szlovák származású Kossuth Lajos családja is. A lúzer Kossuth Lajos nem volt ugyan császárhű, de mindent elvesztett mint a kártya játszmáit.
–Ezt eredményezte a hazaáruló Deák Ferenc.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 16:11
Kossuth kegyetlenül elbaltázta a trónfosztást.
Ferenc Józsefet nem volt mitől megfosztani, hiszen a magyar törvények szerint, amelyekre minden magyar királynak fel kellet esküdnie, nem volt magyar király.
Erre a Habsburg-Lotharingiai házat fosztotta meg a tróntól. Ettől kezdve a magyar honvédség lázadó lett. Akkor Európa összes országa monarchia volt. A dinasztiája elleni lázadást akkor senkink nem engedték meg. Ilyesmiről szó sem lehetett.
Ha lázadók, akkor korabeli felfogás szerint jogos az orosz beavatkozás.
1849-ben mind Budán, mind Bécsben a héják fújták a passzátszelet. Nem kellett volna feltétlenül így legyen.
1867-re mindkét fővárosban a galambok kerekedtek felül. Ezt ágyazta meg Deák húsvéti cikke.
Tudományos libsizmus
2024-04-01 at 16:04
Ausztria-Magyarország valójában nem Ausztria, hanem a Habsburg-Lotharingiai ház kiegyezése volt Magyarországgal.
A Habsburg dinasztia fő bázisa mindig Magyarország volt. Nem az úgynevezett Ausztria.
Magyarország 1867 után egy európai nagyhatalom egyenrangú tagállama lett. Magyarország sok tekintetben a mai napig abból él, ami 1867 és 1918 között felépült, létrejött.
Ha nincs Ausztria-Magyarország, Magyarország valószínűleg már 1918 előtt szétesett volna. Helyesen látta Tisza István: a régi Magyarország fennmaradása Ausztria-Magyarország kötelékén belül lehetséges csak. Amint szétesett a birodalom 1918-ban, szétesett Magyarország is.
Kossuth emigrációban született lázálmai (dunai konföderáció) puszta fantazmagóriák voltak.
Hesslerezredes
2024-04-01 at 15:16
K2024-04-01 at 14:14
Hogy mire futottak volna ki a dolgok, ha “56” győz – azt senki nem tudja.
A “mi lett volna, ha” – ugye nem történelmi kategória.
De mint politikai eshetőség/valószínűség – felvethető.
Szerintem itt kőkemény, vér-szabadpiaci kapitalizmus lett volna, ahol elsőként a “Munkástanácsok”-at számolták volna fel, méghozzá fehérterrori brutalitással – a dolgok logikájából ugyanis ez következik/következett volna.
Én senkit és semmit nem mentegetek.
Kifelé menvén az életből – nekem már nem kell senki mellett állást foglalnom.
Én tényleg tudom “sine ira et studio” nézni a dolgokat.
Minden jót Önnek – mondanám, hogy “áldott” húsvéti ünnepeket – de nem mondom.
Én is, akár csak szegény jó Jézus – átvert emberek vagyunk/voltunk.
Nincs mit ünnepelni.
K
2024-04-01 at 14:14
Hesslerezredes
2024-04-01 at 13:50
–A nagymamám utálta a kommunizmust, és ő még élt a tanácsköztársaság idején, 24 éves volt akkor , 56-ban 61 éves.
A következőket mondta..:
–A kommunisták 1919-ben azzal kampányoltak, hogy minden nő köteles lefeküdni azzal a férfivel, aki megkívánta őt, és az ebből származó gyerekeket összeszedik, és a szülőktől anyától elválasztva függetlenül csoportokban neveli “kommunisztikusan”.
–A tanácsköztársaság “munkástanácsai” rengeteg embert meggyilkoltak bírósági tárgyalás nélkül , statáriálisan.
A nagymamám rettegett a “munkástanácsoktól”.
–Na most ha valaki előttem a “munkástanácsokat dicséri” , az örökre elásta magát előttem , még akkor is ha az 1956 munkástanácsait dicséri.
Hesslerezredes
2024-04-01 at 13:50
K és István kommentársaknak:
Először is gratulálok Önöknek a színvonalas és kulturált érvelésekhez, még akkor is, ha nem sikerült közös nevezőre jutniuk.
Lám, milyen érdekes, hogy 1867-től hogy el lehetett jutni 1956-ig – és persze máig is??!!???
A történelem a világ dolgai közül a legképlékenyebb jelenség.
Elsősorban irodalom, hiszen sokan és sokszor történetÍRÁS-ról beszélnek – nagyon helyesen -, és csak másodsorban tényközlés (mert hát a tény is azért képlékeny, sajnos).
Én saját tapasztalatból mondom, hogy az események résztvevőjeként bizony sokszor nem jól láttuk az eseményeket – mert nem volt, nem lehetett tudomásunk mindenről, főleg nem arról, ami zárt ajtók mögött “történt”.
Én résztvettem egy mára jobblétre biztos nem szenderült ellenzéki párt képviseletében az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon.
Már akkor sok furcsaságot észleltem, és volt egy szdsz-es srác, akivel együtt mentünk haza egy ülésről a villamoson és ő akkor felvilágosított, hogy ne képzeljem egy pillanatra sem, hogy mi itt bármit is elhatározhatunk/eldönthetünk: ez már le van játszva előre, nekünk az égvilágon semmilyen ráhatásunk sem lehet a történésekre – és többé nem láttam ezt a fiút (az szdsz politikusai között sem soha).
Pedig akkor és ott azt hittem, hogy múlik bármi is rajtunk.
Hát, nem.
István a maga élményeivel elmondja – hasonlóan az én “békaperspektívámhoz” -, hogy ő mit élt meg 56-ban.
És egy pillanatig sem vitatható, hogy igaz, amit megélt.
De az emberi történések soha nem egyetlen igazság mentén zajlanak.
Hanem sok – talán nem is igazságnak nevezném, inkább – valóság mentén.
És K kommentársnak ott van igaza, hogy más “valóság” szempontjából meg 56 egészen más volt, mint ahogy – az abszolút jóhiszemű – kisemberek, a tömeg azt megélte.
Szerintem 56 volt a világ első és eddigi egyetlen valódi szocialista népfelkelése (forradalomnak nem nevezném, mert egy forradalmat mindig valamilyen ideológia határoz meg és egyúttal korlátoz is, sőt: sajnos sokszor be is mocskol emiatt), szóval 56 olyan össznemzeti népfelkelés volt, amely abszolút ideológia-mentesen két dolgot akart (vagyis nem akart): 1. Nem akarta a Sztálinista-Rákosista hatalomgyakorlást és 2. Nem akarta a háború előtt kapitalizmust.
Az 56-os munkástanácsok, ha hordoztak is némi reminiszcenciát 1919-el, messze nem voltak azonosak az akkori hatalomgyakorlással. Tiszta népképviseletek voltak a gazdaságban, sem több sem kevesebbek.
A kommunista rendszer pont azért állt bosszút oly hisztérikusan és brutálisan az 56-ban résztvett – főleg egyszerű, munkás, proletár, munkásértelmiségi – embereken, mert ezek voltak azok, akik bebizonyították, hogy a kommunista párt NÉLKÜL is lehet szocializmust építeni!!!
Na, ez nem volt eltűrhető a Rendszer részéről.
Hogy azok, akikért – állítólag – a Rendszer oly hőn “harcolt” – küldjék el a Rendszert melegebb égtájakra!!!
Egyébként 56-tal kapcsolatban természetesen számos – egyáltalán nem – “összeesküvés-elmélet” is felvethető, világpolitikai oldalról is, de ezt most nem bontanám ki.
A lényeg, hogy résztvevőként – jóhiszemű köznépi aktorként – vitathatatlan igazunk van – a mi valóságunkban, miközben azon kívül meg számos más igazság/valóság is létezhet abszolút megalapozottan és a mi igazságunknak bizony ellentmondva.
Mindenesetre nincs rosszabb érzés, mint azt érezni, hogy az emberen átgázol a Történelem.
Saját tapasztalatból mondom.
K
2024-04-01 at 09:12
István
2024-04-01 at 08:37
–NEM “a szüleim és később a Kádár propaganda nevelte belém”, hanem teljesen önállóan ÉN következtettem ki…..
Én egy teljesen független és önálló ember vagyok, aki saját maga alakítja a véleményét a T É N Y E K alapján.
–Én biztosan jobban szemben álltam a kommunista rendszerrel, mint te.
–Ha akárki is gondolkozva utána olvas az akkori dolgoknak, vagy meghallgat akkor élő embereket, akkor ugyanarra az eredményre jut mint én.
–A teljesen jelentéktelen 56-ot a kommunista rendszer fújta fel,… hogy saját magát nagynak tüntesse fel.
Az 1956-ban megholtaknak nem volt jelentéktelen, azokat méltóan kell gyászolni, és nem ünnepelni az 56-os vereséget.
–Egy vesztes megmozdulás ünnepelni gyalázat és cinikus kegyetlenség.
–Elég sajnálatos hogy már 1956-ban képtelen voltál a gondolkozásra, de az még sajnálatosabb hogy azóta sem változtál.
István
2024-04-01 at 08:37
K2024-03-31 at 20:16
Azért bántam meg, hogy szóltam hozzád mert hozzád hasonló gyalázkodást az 1956-os Szabadságharc és szabadságharcosokról egy “nemzeti” portálon még soha se tapasztaltam. Azt mondod, hogy 56-ban kisgyerek voltál ami arra következtét, hogy az ilyen aljas és gyalázatos hazugságokat 56-ról a szüleid és később a Kádár propaganda nevelte beléd. Ez nem a Pesti Srácok hazafias szellemisége. A naponta megjelenő cikkek is azt bizonyítják, hogy a Pesti Srácok egy hazafias, nemzeti oldal. Nem azért járok ide, hogy a magadfajták gyalázkodását hanem azért, hogy a Pesti Srácok cikkeit olvassam.
A jövőben ehhez fogom tartani magam.
K
2024-04-01 at 06:14
–Ma “sem mindegy” hogy akkor mi történt, mert minden összefügg egymással, a múltból következik a jelen problémája.
–De az se mindegy hogy a múltból hogyan okulunk, mert ettől függ a jövőnk.
–“Ott és akkor” volt más út is Deák Ferenc hazaáruló behódolásánál, mert NEM A MAGYAR GAZDASÁG fejlődését eredményezte , hanem az idegen hódító gyarmatosító gazdaság erősödött amiből lehullottak ugyan morzsák a magyaroknak de az sohasem volt megfelelő.
Tudományos libsizmus
2024-03-31 at 22:28
Ott és akkor Deák elképzelése volt az egyedül járható út.
moliere
2024-03-31 at 21:21
Ezen aztán lehet parttalanul vitatkozni, hogy jó volt-e vagy nem jó volt-e a kiegyezés. Mintha nem lenne kurvára mindegy, máma má.
K
2024-03-31 at 20:30
K
2024-03-31 at 20:26
Javítás…:
Kártyacsaló helyett kártyavesztes kártyalúzer.
K
2024-03-31 at 20:26
A lényeg az, hogy a császár talpát nyaló Deák Ferenchez és a szlovák liberális kártyacsaló sikkasztó Kossuth Lajoshoz hasonló embereket nem lehet a politikához közel engedni, mert hihetetlen nagy károkat okoznak.
K
2024-03-31 at 20:16
István
2024-03-31 at 20:05
Az egy természetes dolog, hogy két ember nem mindenben ért egyet.
Miért sajnálod???
Miért hiba????
Ha nem akarod megindokolni, akkor engem nem érdekel hogy ezt miért írtad.
–Ezt csak úgy tudom értékelni, hogy az érveimet nem tudod megcáfolni.
Én is sajnálom.
István
2024-03-31 at 20:05
K
Sajnálom, hogy megszólítottalak. Hiba volt.
Mások vagyunk.
K
2024-03-31 at 20:04
egresi istván jános ernő
2024-03-31 at 19:53
Én értem amit leírsz, illetve egyetértek vele.
Én is csak azt akartam kifejezni, hogy a “trianoni békediktátumot” a buta liberális szlovák Kossuth Lajosnak eszeveszett magyar nacionalizmusának köszönhetjük, de Deák Ferenc hazaárulása sem fogadható el.
Ami a fenti cikket illeti, kiegyezés után nem a magyar gazdaság fejlődött, hanem a külföldi idegen gyarmatosító , és ezt a hazaáruló Deák Ferencnek köszönhetjük..
K
2024-03-31 at 19:58
K
2024-03-31 at 19:40
Kiegészítés..:
A “tanács” szó oroszul szovjetet jelent. Így 1956 tekinthető a szovjet rendszer bevezetésének kísérletének, ugyanis a “munkástanácsok” egybevágóak voltak a szovjetekkel.
Oroszul a “munkás tanács” úgy hangzik hogy “рабочий совет” vagyis “rabócsij szovjet”
egresi istván jános ernő
2024-03-31 at 19:53
K, 2024-03-31 at 19:30:
Lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen, csak a következőkre gondoltam:
– Kossuth Lajos Duna-konföderációs elképzelésének, szerintem, nem volt realitása.
– Bármilyen tetszetős is, különösen a trianoni diktátum óta, a Kasszandra-levelet látnoki előrelátásnak tekinteni; 1867-ben – hangsúlyozom, 1867-ben – sem belpolitikai, sem külpolitikai szempontból, Deák Ferenc álláspontjával szemben, nem volt reális, megvalósítható alternatíva. Nem véletlen, hogy az emigrációból korábban már hazatért, idősebb Andrássy Gyula gróf (is) Deák Ferenc mellé állt.
K
2024-03-31 at 19:40
István
2024-03-31 at 19:25
–Nem tudom mit nem akarsz megérteni…:
Lehet hogy téged akkor nem értek el ezek a vélemények, de 1956-ban nagyon elterjedt az a párton kívüli és pártatlan felfogás, mely szerint “egyik kutya, a másik eb”.
–1956 “munkástanácsai” ugyanabból a kommunista rögeszméből táplálkoztak, mint az 1919-es Tanácsköztársaság.
*******
–Az előbb nem tértem ki, de most sem részletezem, nézz utána, vagyis 1956-ot az akkor kommunista párt Petőfi Köre szervezte meg MINT PROVOKÁCIÓT, hogy kiugrasszák a kommunista rendszer ellenzőit.
Sajnos ez sikerült nekik , és nagyon sok ártatlan ember halt meg vagy ment külföldre.
–FELTÉTELEZEM, hogy ez a “kiugrasztó provokáció” a megszálló szovjet hadseregtől indult ki mint PARANCS, mert ez jellemző a szovjetekre.
K
2024-03-31 at 19:30
egresi istván jános ernő
2024-03-31 at 19:06
–Elfogadom amit leírtál, csak egy kicsikét másképpen látom……:
–A matematikában is sokszor nagyon fontos az egyszerűsítés, de úgy gondolom hogy a történelemben is fontos LEHET, mert nincs túlbonyolítva , és ez tisztánlátást okoz.
****
–Én úgy látom hogy a szlovák származású Kossuth Lajos nagyon magyarkodott, bizonyítani akarta a magyarságát, és ezzel komolyan megsértette a nemzetiségieket. Pedig akkor a szlovákok is magyarnak tekintették magukat.
–Kossúth Lajos buta liberális hőzöngéseitől még ma is nagyon sokat szenvedünk.
Kossuth Lajos egy kártyavesztes lúzer volt, adósságai is kártyavesztésből származik, amit az árvák pénzének elsikkasztásával fizetett ki.
–Tehát ez is egy ok hogy olyan embert aki sikkaszt nem lehet a közéletben vezető helyre engedni.
–Magyarország jelenlegi bajai is gyökeresen a LIBERÁLIS Kossuth Lajos hőzöngéseiből és más jellemtelenségeiből származik.
István
2024-03-31 at 19:25
K
Nem tudom hol nevelték beléd ezt a kommunista hazugság halmazt de ideje lenne oda figyelni azokra akik átélték és részt vettek a szabadságharcban.
Csurka szavai megdöbbentettek de szomorúan el kel ismernem, hogy igaza volt.
“Magyarország igazi problémája nem 1945-ben, hanem 1956-ban kezdődött. Addig a Rákosi kor nem tudta kiölni az emberekből a hazafiság érzetét, a nemzeti hovatartozást és büszkeséget. Ugyanakkor ’56 után az állam más irányba orientálta a tömegeket, mondván, kapsz autót, nyaralót, lakást, csak ne törődj semmivel. Ezzel passzívvá tette az embereket, akik nem hajlandók mással foglalkozni, gondolkodni.”
Csurka István 1986
K
2024-03-31 at 19:12
István
2024-03-31 at 18:41
–Lehet hogy ahol te voltál ott nem mutatkoztak meg ezek a “negatívumok” de…..:
“1919. április 2-án megjelent a Forradalmi Kormányzótanács XXVI. rendelete „A Tanácsköztársaság alkotmánya” cím alatt. Ennek 1. §-a kimondta:………. A munkás-, katona- és földmívestanácsokban dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett.”
–A törvényhozás , a bíráskodás, és a végrehajtás összeolvadása okozta a Tanácsköztársaság törvénytelen diktatúráját és nép irtását egy szóval a lincseléseket, mert sehol sem kerülnek egy helyre ezek a dolgok pontosan az ilyen következmények miatt…..
–1956-ban ezt rengetegen tudták, hisz még éltek azok akik a Tanácsköztársaság idején szerezték nagyon rossz tapasztalataikat a “munkástanácsok”-ról.
******
–A forradalom gyökeres és tartós, és ezek hiányoztak 1956-ban, ezért legfeljebb csak népfelkelésnek nevezhető jóindulattal, de lényegében kommunista belharc volt.
egresi istván jános ernő
2024-03-31 at 19:06
A cikkhez szeretnék egy-két észrevételt fűzni, a teljeskörűség végett:
A korabeli magyar politikai elit/közvélemény többsége, sohasem pártolta Kossuth Lajosnak a Duna-konföderációs tervét; a Határozati Párt vezetői értekezlete el is utasította azt (1862); de az európai nagyhatalmak tetszését sem nyerte el ez az elképzelés. Ahogyan a fővárosunkért olyan sokat tett Podmaniczky Frigyes báró írta a naplójába: “Ha már a Reichsratba kell mindenáron mennem, csak inkább megyek Bécsbe a németek, mint Belgrádba a rácok közé.”. (Gróf Apponyi Albert: Emlékirataim, Helikon, Budapest, 2016).
A magyar politikai elit pedig, okkal és joggal, tartott az Orosz Birodalom által pártfogolt pánszlávizmustól, amely – elsősorban – a történelmi Magyar Királyságnak a megbontására irányult, és az első világháború kirobbanásának az egyik fő oka lett. (Czékus Zoltán: Az 1914-18. évi világháború összefoglaló történelme, Budapest, 1925. I. kötet, “A világháború valódi okai”.; Andrássy Gyula gróf: Diplomácia és világháború, Budapest, 1921, újra kiadva: 1990; Internetről letölthetők.) František Palacký, cseh történész szerint, “a magyarok betelepedése mai hazájokba a legnagyobb szerencsétlenség volt, mely a szláv világot egy egész évezreden át éri vala; mert a magyarok az éppen alakulóban levő óriási szláv birodalom szívébe ékelvén be magukat, a szlávok reményeit örök időkre megsemmisítették.” (Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Nyitra vármegye, Előszó, Interneten elérhető.)
Már vértanú első miniszterelnökünk, gróf Batthyány Lajos is tartott az orosz beavatkozástól, és tartott az Orosz Birodalomtól idősebb Andrássy Gyula gróf, a „szép akasztott”, magyar miniszterelnök, későbbi közös külügyminiszter is. Egyebek mellett, az Orosz Birodalmat a háta mögött bíró pánszlávizmus miatt, fogalmazott Deák Ferenc úgy (1867-ben), hogy akik Ausztria felbomlását óhajtják, azok ezt nem magyar érdekből kívánják, és ezt az álláspontot vitte tovább gróf Tisza István is, amikor azt mondta (1903-ban), hogy “… a magyar érdek követeli, hogy az osztrák – magyar monarchia nagyhatalmi állása csorbítatlanul fennmaradjon.”
A „csehszlovák” teória, továbbá a „jugoszlávnak” álcázott nagy-szerb törekvések (akárcsak a – nem szláv – nagy-román elképzelések), a XX. század elejére egyre markánsabbak, határozottabbak lettek. A Szerbia jelentős megerősödését hozó Balkán-háborúk befejezését követően, Nikola Pašić miniszterelnök ki is jelentette: “Az első menetet megnyertük, s most a másodikra kell készülnünk, Ausztria ellen.” – azaz, a Monarchia ellen, így ellenünk, azért, mert szerb nemzetiség a Magyar Királyságnak a területén élt. (Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet–Közép– és Délkelet–Európában a 19. és 20. században. Helikon Kiadó, Budapest, 2020.) 1914 vészterhes nyarán: „A jelen pillanat óriási horderejű, mivel Oroszország el van szánva arra, hogy elmenjen a legvégsőkig és történelmi tettet hajtson végre. Nézetem szerint, ragyogó alkalom kínálkozik számunkra, hogy az eseményt okosan használjuk ki és megvalósítsuk a szerbek teljes egyesülését. Ezért kívánatos, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia megtámadjon bennünket.” Spaljaković, szentpétervári szerb követnek a Belgrádba, 1914. júliusában küldött táviratából idéztem. (Elisabeth Heresch: II. Miklós. Gyávaság, hazugság, árulás. Az utolsó orosz cár élete és halála, Magyar Könyvklub, Budapest, 1995.)
Figyelemre méltóak ezek is: „Ausztria-Magyarországot az orosz célokat szolgáló államokká kell felosztani” – Alekszejev tábornok, orosz vezérkari főnök (1914); „Ausztria-Magyarországot darabjaira kell bontani” – Szazonov orosz külügyminiszter (1915). (Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet–Közép– és Délkelet–Európában a 19. és 20. században. Helikon Kiadó, Budapest, 2020.) Nem az Ausztriától leválasztandó történelmi Magyar Királyságnak az egybetartására gondoltak… Természetesen, a Német Birodalom vezetőinek a „Mitteleuropa” elképzelése is elfogadhatatlan volt számunkra.
Még annyit: A trianoni diktátum alapjául szolgáló körülmények, nem vetíthetők vissza 1867-re, ez történelmietlen; ennek ellenére, gyakran felmerül a Kasszandra-levél látnoki előrelátásnak tekintése, különösen Trianon óta. Miért nem helytálló a „vissza-vetítés”? 1867-ben (akárcsak 1848-ban), ugyanis a korszak első számú nagyhatalmának, Angliának, az Európát illető külpolitikája, még mindig az öt nagyhatalomnak (Angliának, Franciaországnak, Poroszországnak, az Orosz Birodalomnak és a Habsburg-Birodalomnak) az egyensúlyán nyugodott. Ebben az angol külpolitikában, csak jóval, évtizedekkel később, akkor következett be változás, amikor – csak az 1867 után (!) létre jött – Német Birodalom trónjára, II. Vilmos császár lépett (1888), aki menesztette Bismarck kancellárt, és egészen más külpolitikát folytatott: Nem csak a „hagyományos” francia-ellenes politikát vitte tovább, hanem a brit tengeri nagyhatalomnak is a „kihívója” lett. Csak 1904-ben (!) kötötték meg az antantot, a francia-angol „alapszerződést”; csak ez, valamint az 1907-es (!) orosz-angol megállapodás, egyértelműsítette, véglegesítette azt, hogy – 1848-hoz, illetve 1867-hez képest – az angol külpolitikának a megváltozott az “alapállása”.
(Számomra nem kétséges az, hogy a korrekt orosz és szerb kapcsolatra szükségünk van, de a történelem ez volt.)
István
2024-03-31 at 18:41
K
Nagyon meglepett a válaszod. Nem értek egyet.
Egész más 56-ról beszélsz mint átéltem.
Annyira megdöbbentett a válaszod, hogy nem is kívánok vitatkozni veled de egy dolgot azért megemlítenék. Nem volt semmi hasonlat a tanácsköztársság munkástanácsai és a szabadságharc munkástanácsai közt. A szabadságharc munkástanácsai olyan emberekből álltak akiket a gyárak munkásai azért választottak, hogy a gyárakat működtessék. Nem voltak erőszakos szervezetek.
K
2024-03-31 at 18:08
Deák Ferenc komolytalanul játszott a szavakkal, aminek semmi értelme sem volt…..például:
„Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad”.
–Ezt én úgy tudom csak értelmezni, hogy az emberek csak kockáztassanak mindent, csak hogy ő szabadon nyalhassa a császár talpát.
K
2024-03-31 at 17:33
István
2024-03-31 at 16:59
1919-ben a Tanácsköztársaságban alakult munkástanácsok törvénytelen lincselők voltak, és ezt utánozta 1956.
Tartós és gyökeres változást nem okozott, ezért csak zavargásnak vagy szépítő kifejezéssel népfelkelésnek nevezhető.
K
2024-03-31 at 17:23
Nem akartalak vagy nem akarlak megbántani ,bocsáss meg.
–Ha már 1956-ot említed, kisgyerek voltam akkor, csak arra emlékszem hogy nem volt szabad kimenni, és az ablakon a spaletták éjjel-nappal zárva voltak, ki sem lehetett nézni az ablakon.
–Rengeteg véleményt hallottam és olvastam 56-ról, és úgy gondolom elég tiszta képem van arról is.
–Az akkori általános vélemény az embereknél az volt, hogy egyik kutya, a másik eb.
Ezt igazolta a későbbi kutatásom is, mely szerint a “munkástanácsok”1956-ban törvénytelen lincselő nosztalgia volt az 1919-es tanácsköztársaság lemásolása, ahol SZINTÉN a “munkástanácsok” voltak a főszereplők, mint 1956-ban.
Tehát 1956 valójában a tanácsköztársaság utánzása volt, nyugati szemmel belügyi zavargás.
–Természetesen a sok követelések között volt sok jogos követelés, de valójában 1956 a kommunisták “polgárháborúja” volt , ahol mindkét oldalon kommunisták voltak.
–Forradalom azért NEM VOLT, mert a forradalom definíciója szerint a forradalom tartós és gyökeres változás, és 1956-ra pont ezek nem mondhatóak el.
–Gyászolni kell az 1956-ban megholtakat, és maximálisan együtt kell érezni velük, mert sok jó szándék halt meg akkor.
*******
–Sajnos a lényeg az, hogy a magyar “ÉRTELMISÉG”-nek sohasem volt annyi értelme hogy hazánk lakosságát megvédje az idegen hódítótól, az idegen gyarmatosítótól, ez a tarthatatlan állapot több mint 500 éve, de legalább 500 éve fennáll, mert semmiféle békének vagy “KIEGYEZÉSNEK” sohasem volt katonai fedezete, Magyarország sohasem nyert háborút, csak jelentéktelen csatácskákat.
István
2024-03-31 at 17:14
Áldott Húsvétot mindenkinek!
István
2024-03-31 at 17:05
Most azért boldogítalak titeket mert a fakebook megint letiltott. Most csak 24 órára. Valamelyik moslék panaszkodott rám pedig soha se trágárkodok.
Azért tiltottak le mert letiltottam egy piszkoskodó moslékot ezekkel a szavakkal: LETILTVA! Nem tűröm a proli személyeskedést.
Fakebook szerint ez megfélemlítés.
István
2024-03-31 at 16:59
K
Keménynek és elítélőnek tűnnek a szavaid.
56-ban a BME Nemzetőr csapatához csatlakoztam. Minket kértek meg, hogy biztosítsuk a Nagybudapesti Munkástanács gyűlését. Olyan régen volt, hogy a pontos részletekre nem emlékszem.
Mi nem vettünk részt a vitában de azért megtapsoltuk akinek a beszéde tetszett.
A honvédség képviselője kemény gyerek volt. Jól megmondta. Azt mondta ha nem szabotálnák a fegyvereket akkor az Ural hegyekig zavarnák a muszkákat. Nekünk nagyon tetszett és jól megtapsoltuk.
Azt gondolták, hogy szovjetek kivonulnak és megegyeztek, hogy hétfőn elkezdik a közlekedés rendbe hozatalát. Boldogan mentünk vissza az egyetemre.
Hamarosan jött a hír, hogy a szovjetek nem mennek el hanem jönnek vissza és sokan. Az északi kerítéshez mentem őrködni. Vártam a támadást ami nem jött. Másnap jött. Azt gondoltam, hogy leváltanak de senki e jött. Hajnalban vissza mentem a aulába. Nagyon kevesen maradtak. Szinte utolsóként hagytam ott az egyetemet. November 23-án érkeztem Ausztriába.
Könnyű keménykedni de nem olyan egyszerű keményen kitartani ha olyan túlerővel találod magad szemben, hogy esélytelen vagy.
K
2024-03-31 at 16:11
Semmiféle békének vagy “KIEGYEZÉSNEK” sohasem volt katonai fedezete, Magyarország 500 éve sohasem nyert háborút, csak jelentéktelen csatácskákat.
A kiegyezés meghatványozta többszörözte az idegen gyarmati elnyomást gazdaságilag is.
A kiegyezés hazaárulás volt, a császár talpának nyalása.
K
2024-03-31 at 16:05
” mert a magyar gazdaság, ipar háttérbe szorult,” írja a fenti cikk, de az 1867-es kiegyezés után még hatványozottabban (sokadik hatvány) háttérbe szorult a magyar gazdaság…….
Magyarországon sohasem a magyar gazdaság fejlődött, hanem az idegen gyarmatosító.
–Tehát Deák kiegyezése valóban egy hazaárulás volt, a császár talpának nyalása.
******
–Na de a korábbiak sem voltak olyan ragyogóak, mert butaság volt a szlovák származású nagy szájú liberális Kossuth Lajostól elhinni, hogy majd Magyarország független lesz.
*****
–Sajnos a lényeg az, hogy a magyar “ÉRTELMISÉG”-nek sohasem volt annyi értelme hogy hazánk lakosságát megvédje az idegen hódítótól, az idegen gyarmatosítótól, ez a tarthatatlan állapot több mint 500 éve, de legalább 500 éve fennáll, mert semmiféle békének vagy “KIEGYEZÉSNEK” sohasem volt katonai fedezete, Magyarország sohasem nyert háborút, csak jelentéktelen csatácskákat.
gyozo2018
2024-03-31 at 15:54
“a reformországgyűléseken a liberális ellenzék első embere volt. ”
/
Aminek köze nincs a ma és általában a 20. században magukat liberálisnak
hazudókhoz.
Theo
2024-03-31 at 15:26
Az önálló nemzeti bank és a külügy-hadugy feladása hatalmas pénzügyi és emberi veszteségeket okozott. Tényleg érdemes lenne végigvinni, hogy mi lett volna, ha ezeket nem csináljuk. Most is hasonló gondjaink vannak és ráadásul egyre kevesebben is vagyunk.