kelemen levente
"Itt látszik, hogy milyen erős a magyar" – A tiszteletbeli székelyek oklándi avatásán jártunk
Immár 19. alkalommal avattak tiszteletbeli székelyeket a homoródmenti Oklánd unitárius templomában, a Szász Jenő által alapított Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezésében. A címmel olyan anyaországi magyarokat ismernek el, akik sokat tesznek a székelyföldi kapcsolatok erősítéséért és a nemzetért. A díjazottak méltatásán és az unitárius áhitaton túl a templomkertben, az összegyűlt korábbi tiszteletbeli székelyek részvételével megkoszorúzták Kelemen Levente néhai oklándi tiszteletes szobrát, aki talán a legtöbbet tette a 2004. december 5-i népszavazás Gyurcsány-féle nemzetellenes kampányában okozott lelki sebek gyógyításáért, a határon belüli és túl közösségek újraegyesítéséért. Videónkban megszólal Kelemen Kincső, Kelemen Levente lánya, több frissen felavatott tiszteletbeli székely, Tőkés Lóránt, Oklánd unitárius papja, illetve a címmel korábban szintén kitüntetett két kollégánk: Stefka István és Huth Gergely. "Mindent elmond a baloldal gondolkodásáról, amilyen gyalázatost kampányt folytattak a külhoni magyarok ellen 2004-ben" (Videó!)
Szombaton tartották a VIII. Budapesti Székely Bált a Pesti Vigadóban, ahol több száz vendég előtt tüntették ki Mága Zoltán hegedűművészt. A gálavacsorán fellépett többek között Keresztes Ildikó is. A marosvásárhelyi születésű énekesnővel interjút készített a Pesti TV, amelyben a művész elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy felléphet a VIII. Budapesti Székely Bálon, ugyanis apja révén ő is félig székely és ez nagy mértékben meghatározza az életét. A szombati program kezdeményezettje a Kelemen Levente, néhai oklándi unitárius lelkész által létrehozott Ábel a Székelyföldi Gyermekekért Alapítvány volt. Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója beszélgetett a Kelemen család tagjaival. Kelemen Éva, a lelkész özvegye úgy fogalmazott, hogy az alapítványt a tiszteletbeli székelyek alapították és céljuk a székelyföldi gyermekeknek olyan programokat nyújtani, amivel magyarságtudatukat lehet erősíteni. Bokor Gábor kollégánk többek között beszélt Vejkey Imre és Bánki Erik országgyűlési képviselőkkel, akik gyalázatosnak nevezték, ahogy a baloldal lassan húsz éve a külhoni magyarokat gyalázta a kettős állampolgárságukról szóló népszavazás során. „A magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem” – Gondolatok az összetartozásról és egy csodálatos székely tiszteletesről
„Ilyenkor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc napján, március 15-én mindig eszembe jut a drága emlékű Kelemen Levente, oklándi unitárius tiszteletes, aki mozgatórugója volt a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának. Történelmi múltunk, hagyományaink, a turulmadár, a Kossuth címer, a nemzeti színű zászlónk, a '48-as és '56-os lyukas zászlóink mind-mind az összetartozás, fennmaradásunk jelképei. Mint ahogy szerte Nagy-Magyarországon, a szabadságharcos hőseinknek felállított szobraink is. Ahogyan az a nyergestetői emlékmű, amely a székely hősöknek állít emléket. Azoknak a vörössipkásoknak, akik kétszázan védelmezték a szorost Tuzson János alezredes vezetésével a 12 ezer fős osztrák-orosz ellenséges hadsereggel szemben. Végül lemészárolták őket, de kitartásuk máig szóló üzenet. A magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem.” Stefka István írása. "A rád bízott drága kincset őrizd mindig" – Az oklándi Őrhegyen szórták szét Kelemen Levente hamvait (videó)
Levente mindenki Leventéje volt. A falu Leventéje, a barátok Leventéje, a tiszteletbeli székelyek Leventéje, tiszteletes úr, nekem pedig édesapa – így emlékezett lánya Kelemen Levente oklándi tiszteletesre, a magyarság nemzetgyógyítójára. A "kovászembert", aki hosszas küzdelem után, 55 évesen távozott, fájó űrt hagyva a magyarság szívében maga után, barátai és szerettei búcsúztatták egy második, huszárhagyomány szerinti szertartás keretei közt. Kérésének megfelelően hamvai egy részét a Homoródmente legmagasabb csúcsán, az Őrhegyen szórták szét gyermekei, hogy onnan figyelje és őrizze nyáját. Tanítása, intelmei és munkássága példaként megmarad mindannyiunknak! Nézze meg a búcsúztatáson készült videónkat! "Tanítása példaként megmarad" – Így búcsúztatták el Kelemen Leventét Oklándon (PS-videó!)
Kelemen Levente, a csintalan, de jó gyermek, néha türelmetlen, de mélyen érző és szerető hűséges társ, szigorú, de büszke és mindig tanítani akaró édesapa 55 éves korában, 2020. június 18-án visszaadta lelkét Teremtőjének. A hosszas betegség sem törte meg a "kovászembert" abban, hogy mindvégig jó és megbízható barát, vej, rokon és keresztapa, egyházát és nemzetét mindig gyarapító lelkész, együttérző, hagyományőrző, nemzetgyógyító maradjon. Élete, munkássága, tanítása példaként megmarad azok a szívében és lelkében, akik ismerték és szerették. Isten adjon testének csendes pihenést az anyaföldben, lelkének békességet Isten mindenható szeretetében. Nézze meg a búcsúztatáson készült videónkat! Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.