Soros György és az általa pénzelt és irányított hálózat számos olyan kezdeményezést támogat, ami ellenkezik a keresztény...
Nemzetközi konferenciát rendeznek keresztény újságíróknak Budapesten szeptember 4. és 6. között – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium...
Orbánfóbiás összellenzéki matinéra került sor Budakeszin, ahol a Buda környéki települések ellenzéki jelöltjei, valamint az őket támogató...
A több, mint ezer esztendős magyar állam Európa egyik legrégebb óta létező állama, ezért jár neki a...
Létkérdés volt Szent István korában, hogy Magyarország felvegye a kereszténységet – mondta az MTA Történettudományi Intézetének kutatója...
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a lengyel püspöki kart,...
Hazánkban véget ért, Lengyelországban viszont még csak most kezdődik a Pride-hónap, melynek részeként Płock városában is szivárványos...
“Úgy tűnik, Orbán Viktor sem tud kiszakadni abból a rendszerből, amit létrehozott”. “A miniszterelnök rossz filozófus volt...
Chris Buskirk a baloldali újságírást rendre csak „megvagy!-újságírásnak” nevezi, ami nem más, mint aljas politikai érdekképviselet, hiszen...
Mélyrehatóan elemezte az ezeréves, szakrális mélységű lengyel-magyar barátság természetét tusnádfürdői előadásában Molnár Imre történész, diplomata, a Pozsonyi...
A Hollandiában található mintegy 6900 egyházi ingatlan egyötödét edzőteremmé, irodává, lakóépületekké alakítottak át az elmúlt években. A...
Pünkösd ünnepén különösen oda kell figyelni a békére Európában – mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi...
Lobognak ezek a zászlók a szélben. Büszkén hirdetve azt, amit kifeszítőik a világról gondolnak. Olyasfajta társadalmi görbetükröt...
Stockholm püspöke, Eva Brunne ismét kitett magáért: ezúttal azt sikerült mondania, hogy taszítják a jobboldali keresztények, cserébe...
Dél-Európában, Közép-Európában és persze Keleten, a Balkánon a kereszténység még eleven valóság. Nem tudott végezni vele az...
Nemcsak Csíkszereda, de az egész régió lázban ég, mióta kitudódott, hogy Ferenc pápa az erdélyi magyarokhoz látogat...
Az egységes nemzet, az egységes egyház összetartozó fogalmak – mondta Varga Mihály szombaton Debrecenben, a Magyar Református...
A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt:...
Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapjaihoz visszatérő Európa jövőjét – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés...
A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel,...
A közel-keleti keresztények üldöztetése Európa erkölcsi és szellemi válságát is jelzi, hiszen a kontinens nem csupán tehetetlen,...
Libanon a legközelebbi biztonságos országként másfélmillió szíriai háborús menekültet fogadott be, de szeretné, ha ők minél előbb...
Ha a jelenlegi demográfiai tényezők nem változnak, és az egyházból való kilépések száma állandósul Németországban, felére csökkenhet...
A Soros-pénzből fenntartott 444.hu-nak adott interjút Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa. Az interjúból az is kiderült,...
Új római katolikus templom épült a Pest megyei Pátyon. A Szent II. János Pál pápa-templomot Spányi Antal...
A Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett – közölte a helyi...
Mondhatnánk, tipikusan ünnepellenes cikkel örvendeztette meg olvasóit az Index.hu. A portál a svéd evangélikus egyház első női...
A húsvét vasárnapján elkövetett merényletek a világ összes keresztényét megrendítették, akkor is, ha Srí Lanka messze van...
“Különösen most, amikor Európa súlyos értékválsággal küzd, Magyarország szerencsés abból a szempontból, hogy a hagyományos keresztény értékek,...
Húsvétvasárnap robbantottak templomokban és turisták által kedvelt hotelekben Srí Lankán. A helyi média beszámolója szerint összehangolt támadás...
Kétszázhétre emelkedett a robbantásokban meghaltak száma Srí Lankán – közölték a hatóságok vasárnap, hozzátéve, hogy a halottak...
A vérontás, a fegyveres konfliktusok és az éhínség megállítását kérte Ferenc pápa a világtól húsvétvasárnapi Urbi és...
Megérkeztek az első ötletek a Notre-Dame újjáépítéséhez. A versenyt Emmanuel Macron hirdette meg nemzetközi szinten a világ...
A hívő számára a húsvét azt jelenti: meg kell változtatnia az életét – közölte Gájer László, a...
Amely civilizáció tétlenül szemléli, hogy saját hagyományait és kulturális értékeit idegenek pusztítják; amely flegmán vállat rándít, miközben...
Naponta vannak intő jelek, egymás után érik támadások a keresztényeket Európában, szinte nincs olyan nap, amikor ne...
Ahogy közeledik a húsvét, a keresztény világ a nagyböjt végéhez érkezik és a feltámadás örömhíréhez jut el...
A Notre-Dame nem csupán egy műemlék, nem pusztán Párizs látványossága, hanem egy élő katedrális, ahol virágzó vallási...
Európa és a zsidó-keresztény kultúrkör jövője, léte a migráció mellett azért került veszélybe, mert a szélsőliberálisok és...
Talán nem mindannyian mormolunk ma imát, talán néhányan közönyösen vállat vonnak, s talán el sem jut a...
Néhány napja az a hír járja, hogy a más vallásúak érzékenysége miatt eltakarnának keresztény jelképeket egy olasz...
Gyülekezetünk templomának helyén valamikor a parókiához tartozó szőlőskert állt, aztán sokáig csak egy poros grund nyúlt végig...
A keresztény egyházak megerősítése nélkül Szíria „nem állhat helyre”, ugyanis társadalmi elfogadottságuk révén ezek hídszerepet töltenek be...
Átlagosan napi három templomot rongálnak meg Franciaországban. A keresztényellenességet vizsgáló francia intézet, az Observatoire de la Christianophobie...
Nem jön össze mostanában a 444.hu-nak a kormányoldal gyalázása. Legutóbb a parkolási ügyben lőttek bakot, amikor Kocsis...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS