Az ország minden részén biztosítani kell a feltételeket ahhoz, hogy családot és jövőt tudjanak építeni a szülőfalujukban,...
Új önkormányzati bölcsődék és minibölcsődék létesítésére, valamint a meglévő férőhelyek bővítésére 4,5 milliárd forintos kerettel újabb pályázati...
A tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat...
A Családok évének virágkocsija azt üzeni, hogy a kormány számára a családok vannak az első helyen, a...
Az indulása óta eltelt három évben nyolcvanegyezer családnak, körülbelül háromszázharmincezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény, a...
A felelős gyermekvállalás nemzeti érték, amit a kormány minden lehetséges eszközzel támogat, annak érdekében, hogy segítse vállalásukban...
Elsősorban európai szinten kell rendezni a magyar-román kapcsolatokat, ehhez remek alkalmat kínál a Bálványosi Szabadegyetem, ahol a...
Idén az ország 500 pontján csaknem 1200 napközi Erzsébet-tábor valósul meg június 18. és augusztus 31. között,...
Hétfőn délelőtt adták át a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és szüleik részére fenntartott Démétér Ház 220...
“A hétvégi felvonuláson nem veszek részt, Képviselő Asszonynak azonban kívánom, hogy érezze jól magát, és kérem, hogy...
Nem akarok Bősz Anettel foglalkozni. Azzal sem, hogy mit mondott Novák Katalin családügyi államtitkár múlt szombaton, Kaposváron,...
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kijelentése, miszerint “csak férfi és nő alkothat családot”, nagy port kavart...
Tombolnak az indulatok Novák Katalin családügyi államtitkár néhány nappal ezelőtt Kaposváron tett kijelentései miatt. A politikus egy...
A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi...
Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, a díjat utólag...
Minden eddiginél több forrás jut a jövő évi költségvetésben a családok támogatására – mondta az Emberi Erőforrások...
A magyar kormány az elmúlt nyolc év során komoly reformokat hajtott végre, amelyek pozitív hatásai már láthatók,...
Tartalmas és olcsó kikapcsolódást kínálnak egész nyáron az Erzsébet-táborok, amelyekben a tavalyihoz képest idén több gyermek és...
A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását...
Anyák napja arra figyelmeztet minket, hogy lépjünk ki a mindennapok megszokottságából és figyeljünk azokra, akik mindannyiunk számára...
Még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma...
Csak erős családokon alapulhatnak az erős európai nemzetek, az erős Európának előfeltétele, hogy erősek legyenek az európai...
A családtámogatási rendszer megvédésére szólított fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati budapesti...
A Fidesz felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy távolítsa el pártjából az egyik női beosztottját nemi...
Mától egyszerűbb és gyorsabb a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése, és még több család számára elérhető...
A nők és a férfiak hasonlóak és egyenlőek, de nem egyformák, ezért az egyenlőséget és nem az...
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak...
Családbarát szülészetek kialakítására pályázhatnak intézmények tízmilliárd forint keretösszegben – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár...
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család...
Az Európai Unió (EU) számít a magyar fiatalok, ifjúsági szervezetek és a kormány véleményére, észrevételeire a következő...
A határon túli magyarok ügyét nem lehet kampánytémává tenni, az egyetlen lehetséges álláspont az, hogy egymás nemzettestvérei...
A házasság nem ment ki a divatból, Magyarországon reneszánszát éli, a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak...
A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély...
Elindult a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program. A támogatásokkal a kormány anyagilag is el akarja...
Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt – mondta az...
Idén 10 milliárd forintot kívánnak bölcsődei fejlesztésekre fordítani, ami döntően új férőhelyek létrehozását jelenti, és elsősorban a...
Élő Anita vehette át, a Heti Válasz című lapban megjelent, egy tizenegy gyermeket nevelő család életét, mindennapjait...
2018 egyik újszülöttjét köszöntötte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a családok éve...
A rendszerváltozás utáni időszak mulasztása, hogy még mindig nem becsüljük meg eléggé azokat a nőket, akiknek a...
A cirkuszban mindig valami csodára várunk, itt a lehetetlen is lehetségessé válik. Én azt kívánom nektek, hogy...
Amíg itthon a Fidesz-KDNP kormányoz, biztos, hogy a karácsonyt meg lehet ünnepelni, a fiúk fiúk, a lányok...
Magyarországon egyre többen vannak, akik adni, segíteni szeretnének és tudnak is – emelte ki a család- és...
A népesedési fordulatot azzal lehet elérni, ha a családok egyre jobban élnek, és érzik, hogy ők és...
Családügyi kabinet alakult szerdán Budapesten, decemberben pedig létrejön a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet. Jövőre...
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét – erősítette meg Novák Katalin, az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS