Pesti Srácok

röszke

A bíróságok szerint mindössze hatszázezer forinttal kompenzálható László Petra meghurcolása - Gaudi-Nagy Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul

Magyar ugar 2020 november 16.
Három internetes hírportál és kiadó ellen sérelemdíjért indított perekből egyben adtak igazat a bíróságok László Petra kolléganőnknek, és mindösszesen hatszázezer forintot ítéltek meg kárpótlásul mindazokért a meghurcoltatásokért, amelyeket azért kellett elszenvednie, mert kegyetlen migránsrugdosónak bélyegezte a balliberális média. Petrát egy több mint három évig tartó büntetőeljárás végén után, 2018 októberében bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a Kúria Kónya István bíró vezette büntetőtanácsa garázdaság vádja alól, jogi képviselőjével, Gaudi-Nagy Tamással azután indítottak polgári pereket az ellene folytatott médiahadjárat miatt. Különös módon ugyanannak a Kúriának a polgári ügyekben ítélkező egy másik tanácsa a személyiségi jogai megsértése és a sérelemdíj tekintetében viszont úgy foglalt állást, hogy az uszító, sértő hazug közlések nem valótlan tényállítások, hanem értékítéletek, amelyeket László Petrának el kell tűrnie, méghozzá azért, mert a bíróság szerint közszereplővé vált azzal, hogy beavatkozott a társadalom által kiemelt figyelemmel kísért eseményekbe. A polgári ügyekben végül csak a Blikk kiadóját ítélték némi sérelemdíj megfizetésre, mert László Petra és családja otthonát bemutatta a nagy nyilvánosságnak. Petra fejére korábban egy szélsőséges terrorszervezet vérdíjat tűzött ki, így a Blikk a példátlan etikátlansággal az ő és családja életét is veszélybe sodorta. Utóbbi esetben a másodfokon megítélt háromszázezer forintot ugyan megkétszerezte a Kúria, de a másik két keresetet a minap teljes egészében elutasította. Összesen tehát hatszázezer forint – ennyit ér egy megtört, igaztalanul meghurcolt élet, miközben például Gulyás Márton hivatásos felforgató részére 3,5 milliós sérelemdíjat kellett fizetnie a Ripostnak, mert közzétették azokat a fotókat, amiket Gulyás egy internetes társkeresőn magáról megosztott. Gaudi-Nagy Tamás nem is hagyja ennyiben, az Alkotmánybírósághoz fordul alkotmányjogi panasszal, mivel álláspontja szerint az Alaptörvény jó hírnév védelmét garantáló rendelkezését sértik a sérelemdíjat László Petrától megtagadó ítéletek. Ezzel László Petra ügye lehet az első, amelyben a legmagasabb jogi fórum mondja ki, kell-e vállalnia egy lapnak vagy internetes hírportálnak a fake news következményeit.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.