Pesti Srácok

Pesti Riporter – Márki-Zay kitart amellett, hogy a migráció nem veszélyes, a szakértő szerint az ellenzék taktikája a szemfényvesztés (Videó!)

Pesti Riporter – Márki-Zay kitart amellett, hogy a migráció nem veszélyes, a szakértő szerint az ellenzék taktikája a szemfényvesztés (Videó!)

Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a röszkei határkerítésnél Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki a Pesti Riporternek arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor hajtja végre a Soros-tervet, majd nemes egyszerűséggel lemigránsozta a hazánkba érkező vendégmunkásokat, és rajtuk kívül még a kárpátaljai magyarokat is. A politikus a Pesti TV kamerája előtt beszélt arról, hogy az ellenzéknek már megváltozott a véleménye, és hat év után egyetértenek abban, hogy kell a határkerítés, ám fenntartja álláspontját, miszerint a migráció nem egy veszélyes dolog. Ezzel kapcsolatban a Pesti Riporter vendége volt Mihályi Attila honvédelmi szakértő, aki szerint az ellenzéki térfélen nem történik más, mint szemfényvesztés.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester röszkei sajtótájékoztatójára hozott magával egy táblát, amely szerint Soros György egyetlenegy illegális bevándorlót sem hoz Magyarországra, ellenben szerinte a magyar miniszterelnök két éve ötvenötezer, unión kívüli migránst telepített be. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: Orbán Viktor nem bevándorlásellenes, sőt, Soros György legjobb tanítványaként ő szervezi a migrációt, nála több migránst senki nem hozott be.

– mondta Márki-Zay, aki szerint az ellenzék körében már nagy az egyetértés, hogy a határkerítésnek maradnia kell, erről pedig Gyurcsány Ferencet is meggyőzte. Úgy fogalmazott, ami jó, azt megtartaná; példaként hozta a családtámogatásokat, az alacsony adókat és az előbb említett határkerítést is.

PestiSracok facebook image

Riporterként Bokor Gábor Röszkén szembesítette a polgármestert egy három évvel ezelőtti kijelentésével, miszerint a legnagyobb veszélyt nem abban látja, hogy tömegével jönnének a migránsok; mint mondta, nem ismer senkit, akit bántottak volna. Márki-Zay Péter azt mondta, továbbra is fenntartja álláspontját és szerinte a bevándorlásnál nagyobb probléma hazánk számára a kivándorlás; nyolcszázezren hagyták el az országot, állítása szerint „Orbán korrupt rendszere miatt”. Márki-Zay Péter azt is kritizálta, hogy mire felépült a határkerítés, már egymillió migránst átengedett a kormány. Márki-Zay Péter bírálta az ellenzéket is, amiért hat évvel ezelőtt nem támogatta a határkerítés felállítását, és kijelentette, hogy a baloldal részéről az egy téves álláspont volt.

Mihályi Attila honvédelmi szakértő a Pesti TV stúdiójában mindezekre reagálva úgy fogalmazott: az ellenzéki térfélen szemfényvesztés történik. A szakértő definiálta, hogy pontosan mit jelent a migráció, és ki is a migráns, majd hozzátette: a magyar közéletben arra használjuk ezt a kifejezést, aki illetéktelenül, papírok nélkül akar bejutni Magyarországra.

– közölte Mihályi Attila, aki azzal folytatta: az előbbit nem engedjük be, hiába rázza a kerítést. A szakértő kijelentette: a hódmezővásárhelyi polgármester csapata és marketingesei tudják, hogy ez egy fontos téma; szeretnének még több szavazót szerezni és a politikával kevésbé fontos embereknek is az emlékében vannak a 2015-ös események, amelyről szilárd álláspontjuk van. Állítása szerint ezen szavazók zöme támogatja, hogy ne legyen az ország egy átjáróház. Mihályi Attila szerint szemfényvesztés Márki-Zayék részéről az is továbbá, hogy akik erőszakkal próbálnának bejönni, most velük kapcsolatban úgy csűrik-csavarják a szavakat, hogy őket is be kéne bocsátanunk.

– szögezte le a szakértő, aki felidézte Kunhalmi Ágnes elhíresült mondatát, aki szerint a bevándorlás csak egy álprobléma, és bár később már nem folyamodtak ilyen erős kijelentésekhez, ki lehetett érezni a mondataikból, hogy ők befogadnák a bevándorlókat. Mihályi Attila felidézte: Gyurcsány Ferenchez hasonlóan Márki-Zay Péter is már azt hangoztatja, hogy a határzár marad, és álláspontja szerint, amennyiben az ellenzék jövőre hatalomra kerülne, szerinte helyén maradna a kerítés, de jogilag és fogalmilag porig rombolnák, amit úgy illusztrált, hogy a hívatlan vendég előtt nem kell feltétlenül lerombolni az ajtót, elég azt kinyitni.

Forrás: Pesti TV

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.